transparency international
A Transparency meg az Átlátszó muciológusai új valóságot építettek a homokozóban, a Nézőpont meg lerombolta a ténylapáttal
Pár napja a Transparency International, csütörtökön pedig az Átlátszó igyekszik cáfolni a valóságot, ezúttal az Eurobarometer őszi kutatási eredményeivel – közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán.Sorosék felszólították az EU-t, hogy keményebben büntesse Magyarországot
Érdekes nyílt levelet publikáltak a Transparency International weboldalán. A levélben a Gazdasági és Pénzügyi Tanácsban részt vevő pénzügyminisztereket arra kérik, hogy támogassák az uniós források felfüggesztésére irányuló javaslatot, mivel szerintük „a kormány továbbra is az uniós értékek aláásására törekszik”. Le is írják, hogy pontosan mit akarnak: „Arra kérjük Önöket, hogy szavazzák meg a Bizottság feltételességi mechanizmusra vonatkozó javaslatát, amelynek célja a Magyarországnak szánt 7,5 milliárd euró felfüggesztése.” A levélben leírják, hogy „a magyar jogállamiság hanyatlásának bizonyítékai évek óta ismertek”.A Soros-szervezetek is ott ülhetnek majd a Korrupcióellenes Munkacsoportban, de Brüsszelnek ez sem elég
Mind a tíz civil helyet betöltötték, így létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport – közölte a hatóság. A közlemény szerint a 21 tagú konzultatív testület december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek – tették hozzá. A közleményben leszögezték, hogy a hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít.Nagy a felháborodás, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól
Nagy a felháborodás a balliberális oldalon, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól. Ez az a szerv, amely hivatott lesz az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására. A hatóság működése az egyik fontos feltétele annak, hogy a kormány megkapja a Magyarországnak járó, eddig visszatartott több milliárd forintnyi uniós forrást. Az Integritás Hatóság vezetőit a napokban nevezik ki. A baloldal azt sérelmezi, hogy a függetlennek nevezett, a Soros-alapítványok által támogatott civil szervezetek képviselői nem kerültek be a szervezetbe.Még a Transparency Internationalnek is feltűntek Verhofstadt botrányos ügyei
A Magyar Nemzet összeszedte a Magyarországot rendszeresen támadó Guy Verhofstadt körül kibontakozó, egyre súlyosbodó botrány elemeit. Mint ismert, a Renew Europe európai parlamenti frakció EP-képviselője legutóbb azzal került a hírekbe, hogy több mint százmillió forintnyi közpénztámogatással újították fel a luxusvilláját. Verhofstadtnak azonban közel sem ez volt az első húzása, hiszen a jogállamiság bajnoka korábban lobbizott oligarchák érdekében, és évekig ült jó pénzért egy adóelkerülő cég igazgatóságában, de egyes információk szerint pénzért szívesen haknizik tömegrendezvényeken felszólalásaival.A megsütött újságírók, a felakasztott főtitkosszolga, a lelőtt tényfeltáró és a korrupciós és sajtószabadság indexek furcsa násza
A napokban jelent meg a Transparency International jelentése, ahol kiderült, hazánkban dúl a korrupció, ami abban is látszik, hogy jelentőset esett az úgynevezett „korrupciós barométer” hazánkban. Szlovákia ezzel szemben jó helyezést ért el, mérföldekkel lehagyva bennünket. Kellemetlen mégis megjegyeznünk, hogy épp most találták meg felakasztva a katonai hírszerzés volt vezetőjét és tavaly egy év alatt három rendőrkapitány bukott meg – korrupciós vádak miatt. Igen, Szlovákiában. Ott nyilván véletlen, egyedi, elszigetelt esetekről van szó, míg nálunk a „rendszerszintű” korrupció tombol. A sajtószabadsággal is hasonló a helyzet...A Transparency nevű Soros-helyőrségnél természetesen nem volt és most sincs napirenden a Városháza-ügy
A nyomozóhatóságok vizsgálódnak, a rendőrség már házkutatást is tartott a Városháza-ügyben, a "korrupcióvadász" Transparency International magyarországi kirendeltsége mégsem érzi úgy, hogy bármi gyanús lenne Karácsony Gergely és gárdájának tevékenysége környékén...Navracsics: uniós szinten nincs megegyezés arról, hogy mi az a jogállamiság
2004-ig az európai uniós tagság cél volt, 2004-től pedig eszközzé vált – kezdte a vitát Navracsics Tibor, egykori uniós biztos a Transparency International által szervezett vitán, amelyen hazánk EU-s tagságát, a tagsággal kapcsolatos előnyöket és hátrányokat boncolgatták Andor László MSZP-s politikussal, közgazdásszal.Az EP beavatkozik a magyar belpolitikába – Hadházy és a Transparency is partner ebben
Folytatja a közvetlen beavatkozást a magyar belpolitikába az Európai Parlament (EP), amely a baloldalt segíti a választáson – vélekedett Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön Budapesten, jelnyelvi tolmácsolással tartott sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még