trianon
Száz éve döntött arról Sopron, hogy Magyarországhoz akar tartozni
Száz éve, 1921. december 14-én kezdődött az a népszavazás Sopronban és környékén, amelyen a lakosság hatvanöt százaléka a Magyarországhoz való tartozásra voksolt. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a trianoni békeszerződést módosították, a kormány ennek emlékére 2001-ben a Hűség Napjává nyilvánította december 14-ét.Károlyi Mihályt és a baloldalt terheli a felelősség Erdély elvesztéséért – Interjú Csarnai Márk történésszel
Százhárom évvel ezelőtt, 1918. december elsején tartották a gyulafehérvári román nagygyűlést, ahol a megjelentek kimondták Erdély és a regáti Románia egyesülését. Habár a határozat nem bírt jogi érvénnyel, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum ugyancsak Románia részeként határozta meg a Magyar Királyság történelmi tartományát. A témában Csarnai Márk történésztkérdeztük.Szerdától trianonos LMBTQ-antológiát is lehet olvasni
Szerdán jelenik meg a Noran Libro kiadónál a „Mágnes mellett a vas” című, leszbikus, biszexuális, meleg és transz témájú írásokat tartalmazó antológia. A kötetet Kőrössi P. József író, a Noran Libro Kiadó ügyvezető igazgatója szerkesztette, és a könyvvel kimondottan a kormány által nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvényre reagál – olvasható az azonnali.hu cikkében.Nemcsák Károly a Pesti Riporterben: Feladatunk, hogy Trianonról beszéljünk
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója is a Pesti Riporter vendége volt, akit az október 13-án esedékes, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművének bemutatójáról és a darab jelentőségéről kérdeztünk. Ferkó Dániellel továbbá arra keresték a választ, hogy ma Magyarországon milyen a jobboldali kötődésű színházigazgatók helyzete, és hogy Nemcsák hogyan látja a fővárosi, illetve az állami fenntartású színházak jövőjét.Matolcsy: az elmúlt évtized nemzetstratégiája kitűnőre vizsgázott Trianon után
A 2010-2019 közötti évtized történelmi értékét az adja, hogy a Trianon utáni időszakban ekkor mentek végbe a magyar nemzet hosszútávú érdekeit támogató, tehát pozitív nemzetstratégiai fordulatok – írta legfrissebb cikkében Matolcsy György a Magyar Nemzetben.Kásler: a külföldre távozók mindig visszajutnak oda, ahonnan elindultak
Az emigráció különböző hullámai során generációk távoztak külföldre a magyar orvostársadalomból is, de az elvágyódó emberek, akik a kultúra csúcsa felé törekednek, mindig visszajutnak oda, ahonnan indultak – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten, a Magyar Orvos-Egészségügyi Világtalálkozón. Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, hogy az emberek nemcsak politikai okok miatt, hanem a világ megismeréséért, a lehetőségek megragadásáért hagyják el az országot. Ők megtapasztalják a világot, de emellett megtapasztalják saját gyökereiket is – tette hozzá.Román politikusok őrjöngenek, amiért Áder János kimondta az igazságot
A félig román, félig magyar és teljes mértékben liberális Ludovic Orban elítélte Áder Jánost, amiért a magyar államfő párhuzamot merészelt vonni a trianoni országcsonkolás, illetve a Krím-félsziget népszavazás útján történt elcsatolása (pontosabban: visszacsatolása) között. Az oláh Nemzeti Liberális Párt elnöke mellett az ellenzéki szociáldemokraták is kiakadtak Áder szavain, mint az ingaóra. Tudniillik fáj nekik az igazság. Pedig már Tamási Áron megmondta: „az igazságot is meg lehet szokni”.Áder: a magyarok pontosan tudják, miért érzékeny seb a Krím bekebelezése
A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója – jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezleten mondott beszédében.Magyarország függetlenségének lényege, hogy megőrizzük hitünket, magyarságunkat
Potápi Árpád János a Pécs és a Dél-Dunántúl szerb megszállás alóli felszabadulásának 100. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezésen úgy fogalmazott: a magyarok ma is azt akarják, mint száz éve, mégpedig azt, hogy "az ezeréves magyar állam önállóságát ma is tiszteletben tartsák, és országunkat ne hűbéresként kezeljék". Az államtitkár szerint ennek záloga, hogy megőrizzük hitünket, magyarságunkat, továbbá szeretettel és alázattal dolgozzunk közösségeinkért.Ajánljuk még

















