trócsányi lászló
Lengyel-magyar: még mindig két jó barát Trócsányi László szerint
A lengyel igazságügyi miniszterrel találkozott Tócsányi László. Az igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott telefonos interjúban elmondta, hogy a találkozón a magyar alkotmányról, az alaptörvény körül kialakult vitáról, a V4-ek együttműködéséről, a szuverenitásról és az európai ügyészség létrehozásáról is szó volt, de megvitatták Donald Tusk támogatásának ügyét is. Trócsányi a találkozót követően Lodzban a helyi egyetem jogi karán tart előadást.Soros kedvenc „civiljei” ezúttal Brüsszelben kaptak mikrofont a kormány ekézésére
Magyarország üdvözli a civil társadalom részvételét az Európa előtt álló kihívások megoldásában, de különbséget kell tenni a különböző szerepek között, tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormányok bírnak a legnagyobb legitimitással - fogalmazott Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén, amelyen a felszólalók többsége bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt.Trócsányi László szót emelt a magyar menekültpolitikát ért bírálatok ellen egy holland lapban
Szót emelt a magyar menekültpolitikát ért bírálatok ellen Trócsányi László igazságügyi miniszter egy holland napilapnak adott interjújában.Eljött az idő, meg kell határozni, mi a nemzeti identitásunk
A kormány nevében az alkotmánymódosítás általános vitájában felszólaló igazságügyi miniszter szerint téves az az álláspont, hogy a közösségi jog minden esetben megelőzi a nemzeti jogot.Trócsányi: állam és egyház kapcsolata ősrégi és konfliktusokkal teli
Az állam és az egyház kapcsolatrendszere ősrégi, és a kezdetektől konfliktusokkal teli - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten, az Október a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat keretében tartott reformációi gálaesten vasárnap este."A kvótaper precedensértékű, egész Európa figyeli"
Magyarország benyújtotta észrevételeit az Európai Unió Bíróságához (EUB) a kvótaperben - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter, budapesti sajtótájékoztatóján péntek délután. A magyar kormány 2015 decemberében fordult a luxemburgi székhelyű EUB-hez, hogy kérje a kötelező migránskvóta megsemmisítését. Szlovákia is hasonló tartalmú beadvánnyal fordult a luxemburgi bírósághoz, és később csatlakozott Lengyelország is. Ugyanakkor, Görögország, Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország, Belgium és Luxemburg a kvóta mellett avatkozott be a perbe.Ajánljuk még

















