tüntetés
Egyezséget kötöttek a 2006-os Kossuth téri tüntetők az igazságügyi tárcával
A 2006-os kormányellenes tüntetések 120 főnyi károsultja kaphat kártérítést az Igazságügyi Minisztériummal kötött egyezségük eredményeképpen - ismerteti a keddi Magyar Idők.Tízezrek tüntettek Londonban az újabb népszavazásért
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban, újabb népszavazást követelve a brit EU-tagság megszűnése előtt a kilépés feltételrendszeréről.Tommy Robinsont börtönbe zárják, de a Hezbollah terrorszervezet zászlaja alatt százak tüntethettek Londonban
Idén is megrendezték az antiszemita büszkeség napját Londonban - írja a The Times of Israel. Az Al-Quds Day (Jeruzsálem nap) névre hallgató rendezvényt a szaúd-arábiai nagykövetség előtt rendezték meg múlt hét vasárnap. Az eseménynek már korábban is olyan támogatói voltak, mint az Izrael-ellenességéről, szélsőbaloldai demagógiájáról és utópisztikus muszlim-barátságáról közismert munkáspártiJeremy Corbyn. A libanoni Hezbollah zászlója már korábbi demonstrációkon is feltűnt, és panasz is érkezett miatta a rendőrséghez. A hivatalos szervek azonban úgy ítélik meg, hogy a terrorszervezet szimbólumának nyilvános megjelenése a szabad politikai véleménynyilvánítás részét képezi, így megengedett.Működik a konfliktusimport: Berlinben tüntettek Izrael ellen a muzulmánok
Németországnak elvileg nem sok közvetlen köze van az arab–zsidó konfliktushoz, azonban elintézte magának, hogy ne maradhasson ki belőle. Számos szakértő figyelmeztetett már arra, hogy az óriási léptékű bevándorlás nemcsak a terrorizmus kockázatát növeli, hanem a közel-keleti emberek Európába költöztetésével a közel-keleti emberek egymással szembeni ellentéteit, gyűlöletét is Európába költöztetik. Ezt mutatták meg például a közelmúlt németországi török-kurd összecsapásai, ahogy a mostani berlini tüntetés is.Videoüzenetet küldött Orbán Viktor a macedón tüntetőknek
Több tízezren tüntettek a macedón kormány ellen szombaton Szkopjéban, a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt támogatói az ország nevének megváltoztatása ellen, illetve az előrehozott választások kiírása mellett álltak ki.Fegyverellenes tüntetést tartottak New Yorkban
Több ezren vonultak át szombaton a New York-i Brooklyn-hídon Manhattanbe a fegyveres erőszak ellen tiltakozva az Egyesült Államokban.Ködszurkáló: Soha többé Németországot! - skandálták az ellentüntetők a német Békemeneten
A német alternatív médiumok egyik legjobbja, a „Junge Freiheit” tette épp közzé remek összefoglaló filmjét az AfD (Alternatíva Németországért Párt) szervezésében május 27-én vasárnap Berlinben tartott rendezvényéről, melyet joggal nevezhetünk a németek „Békemenetének”.A kormányellenes tüntetések szervezői átadták a stafétabotot az ellenzéknek
Jelenleg nincs tennivalójuk, az ellenzéknél pattog a labda – mondta el az atv.hu-nak Gyetvai Viktor, a „Mi vagyunk a többség” mozgalom egyik szervezője. Gulyás Balázs ugyanakkor arról beszélt a portálnak, hogy ebben az évben „még simán lehet” megmozdulás, de nyáron nehezebb nagyszabású akciót csinálni.Ajánljuk még

















