tusványosi beszéd
Ez egy békekötési segédbeszéd volt - Mráz Ágoston Sámuel és Schiffer András elemezte a miniszterelnök tusnádfürdői gontolatait
Orbán Viktor egy békekötési segédbeszéd keretében elmondta, világossá tette, hogyan lehet véget vetni a háborúnak - jelentette ki a miniszterelnök beszédét elemző pódiumbeszélgetésen Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, hozzátéve, a miniszterelnök ugyanis eloszlatta a nyugati sajtó legnagyobb félreértését, amikor kijelentette: senki ne reménykedjen abban, hogy Zelenszkij és Putyin találkozni fognak, de még egy fegyverszünetben sem. Az oroszok ugyanis azt várják, hogy az amerikaiak adjanak garanciát, azaz a békekötés a nyugati világ és Oroszország között kell végbemenjen. Mráz Ágoston Sámuel szerint a beszéd újdonsága éppen abban állt, hogy ez a megközelítés eddig a nyugati sajtóban nem kaphatott teret. Schiffer András többek közt arról beszélt, a miniszterelnök évekkel korábban a Nyugat hanyatlásáról értekezett éppen Tusnádfürdőn, amiért mindenki kinevette. A volt parlamenti képviselő szerint azonban mára oda jutott a világ, hogy a világ 10 legnépesebb országából kilenc nem akar az USA alá betagozódni, sőt pont annak ellenében alkotnak szövetségeket. Mint megjegyezte, ezért is örül annak, hogy Orbán Viktor lassan "lejött az atlantista tripről". Schiffer András ugyanakkor arról is beszélt, az a szomorú helyzet állt elő, hogy aki békét akar, az Donald Trumpnak fog drukkolni az amerikai elnökválasztáson... Üdítő gondolatok a kánikulában - Orbán Viktor Tusványoson
Orbán Viktor olyan ember, aki a valóságban él, nem sok ilyen vezetője volt a magyar nemzetnek az elmúlt évszázadokban. A miniszterelnök tusványosi beszédeiben általában azt szokta elmondani, hogy ő éppen akkor és ott mit tud a világról, a dolgok állásáról és mit gondol arról, hogy mit is kell tennie a magyar államnak és nemzetnek, vagyis az aktuális kormánynak a nemzeti célok megvalósítása érdekében. A legnehezebb feladat, feladatunk a következő években lesz, az biztos, de a miniszterelnöknek van terve arra, hogy amennyire az egyáltalán lehetséges, Magyarország kimaradjon a következő évek káoszából. Az ellenzék nyavalygott egyet Orbán beszéde után – Fidesz: a kormány fenntartja a rezsicsökkentést, ezen a baloldal háborgása sem változtat
Elképesztően kiakadtak az ellenzéki pártok Orbán Viktor tusványosi beszédén. Persze, nem meglepő a dolog, hiszen a magyarországi baloldal mindenen képes kiakadni, de a szabadegyetem mindig különösen érzékeny ponton érinti az idegrendszerüket, hiszen minden benne van, ami számukra fájdalmas pont: nemzeti összetartozás, egység a határon túli magyarsággal, és erőteljes tockos a "konzervatívok nem tudják jól érezni magukat" toposznak. A Fidesz-frakció pedig közleményben reagált a nyavalygók kórusának: hiába háborognak, a kormány megvédi az eredményeit, a rezsicsökkentést és a magyarokat. "Amit az ellenzék képvisel, az maga a pusztulás" - Tusványosi látogatók a szabadegyetemről és az Orbán-beszédről (PS-videó)
Hoppál Hunor kollégánk a tusványosi szabadegyetem látogatóit kérdezte meg a arról, mit jelent számukra Tusványos, mit gondolnak a miniszterelnök beszédéről és miért nem a tengerre mentek inkább ebben a kánikulában. Voltak visszajárók, volt akik először látogattak el az eseményre, abban azonban egyetértés volt a megkérdezettek között, hogy az idei szabadegyetemen - és főleg Orbán Viktor beszédében - történelmi jelentőségű témák hangzottak el. Az erdélyiek számára, mint mondták külön öröm volt, hogy két év kihagyás után ismét részt vehettek az eseményen, hiszen a kisebbségi létben erőt ad és irányt mutat egy ilyen összejövetel. Többen idézték Orbán Viktor szavait, miszerint ambíciózusnak kell lenni, hiszen egy globális harc indult a nemzeti kultúra ellen, ahol a nemzeti oldalnak is teljes eszköztárát be kell vetnie. Ehhez azonban szükség van jövőképre is, amit a résztvevők szerint csak a miniszterelnök tud felmutatni, mert az ellenzék által képviselt családellenesség maga a pusztulás. Tusványos tehát feltöltődés, célmutatás, a nemzeti oldal fegyvere! Orbán Viktor a Tusványoson: Európának nem az a dolga, hogy Oroszország vagy Ukrajna mellé, hanem, hogy közéjük álljon (VISSZANÉZHETŐ)
"Európának nem az a dolga, hogy Oroszország vagy Ukrajna mellé álljon, hanem az, hogy közéjük álljon" - fogalmazott Orbán Viktor szombati, tusnádfürdői beszédében, hozzátéve, erről kell Magyarországnak meggyőznie Európát. A magyar kormányfő többek közt kifejtette, orosz-amerikai tárgyalások nélkül azonban nem lesz béke. Arról is beszélt, új szerződéseket kell kötnie hazánknak a nagyhatalmakkal, Kínával éppúgy, mint az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. Úgy fogalmazott,: "mindig többet adtunk a világnak, mint amit kaptunk, hogy mindig többet vettek el tőlünk, mint amit nekünk adnak. Nekünk rendezetlen számláink vannak, mert mi jobbak, szorgalmasabbak és tehetségesebbek vagyunk annál, mint ahol most tartunk, és ahogy élünk, és az a tény, hogy a világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást be akarjuk és be is fogjuk vasalni!. Tőkés László és Orbán Viktor teljes (a kérdésekkel és válaszokkal is kiegészített beszédét visszanézhetik az erdélyi Médiatér videóján nézhetik vissza, a szöveges változat pedig a Miniszterelnök.hu-n ITT és ITT érhető el!) Alexa, Döbrentei, Stefka és Szarvas a Polbeatben: Orbán Viktor a világpolitika színpadára lépett, újra megvalósulhat a nemzetegyesítés
Orbán Viktornak köszönhetően és a magyar miniszterelnök vezetésével óriási történelmi lehetőség előtt áll Magyarország és a magyar nemzet, megvalósulhat a nemzetegyesítés, kulturális és politikai fölénybe kerülhet a magyarság a Kárpát-medencében, miközben az európai és világpolitikában is egyre nagyobb szerepet kaptunk és kapunk - hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, ahol Alexa Károly irodalomtörténész, Döbrentei Kornél költő, Stefka István és Szarvas Szilveszter beszélgetett egymással Orbán Viktor fontos és erős tusnádfürdői beszédéből kiindulva. Magyarország a világpolitika színpadára lépett, fókuszba került, megkerülhetetlenné vált, és ha Orbán Viktor még 15 évig hatalomban marad, akkor befejezi a művét, felépül egy politikai korszak és fényes jövő elé nézhet a nemzet - jelentették ki a vitapartnerek a Polbeatben. Lakner Zoltán celebpolitológus rákosizmuson érte önmagát
Yoram Hazony izraeli történésztől származik a „gotcha journalism” kifejezés: ezzel jellemezte a nyugati, angolszász haladó újságírást. Magyarul „megvagy!-újságírásnak” lehet fordítani, mint azt a Mandineren olvasható, Chris Buskirkkel készített kiváló interjúból tudhatjuk. Ez az újságírásnak hazudott, igazából lejárató propaganda-munka lényege, hogy kiragadnak mondatokat a kontextusból, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a közlőt, legyen az Donald Trump egy régi tweetje, vagy korunk egyik legnagyszerűbb és legelegánsabb filozófusa, Roger Scruton meghamisított kijelentése. Ahogy a múlt században, úgy a miénkben is az intellektuális mocsok nyugatról jön, és az aktuális mocskot mindig lelkesen átveszik a mi gyarmati tudatú haladóink. Ma éppen Orbán Viktor szavaiban találták meg a rákosizmust ezzel a módszertannal, ám mivel a haladás az ateista műveletlenséggel menetel együtt a meszesgödrökkel árkozott Utópiába, saját magukat érték tetten. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.