Ezek a cégek az ukrán termőföldek igazi tulajdonosai - És ezekről hallgat a 444.huPPestiSrácok.hu Eco 2022 augusztus 6. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta a világ közvéleménye számára egyértelművé vált, hogy Ukrajna a Szovjetuniótól történő levallása után a nyugati és az orosz érdekszféra közé ékelődve gyakorlatilag a két tömb játékterévé vált. Persze a helyzetet még bonyolítják a helyi ukrán, orosz oligarchák is, akik a maguk eszközeikkel szintén sakkban tartják az ukrán államot. A nemzetközi sajtóban már hetek óta tart a vita arról, hogy kik is az ukrán termőföldek valódi tulajdonosai? A 444 cáfolni szerette volna az ukrán termőterületek felvásárlásáról szóló híreket és nagyvonalúan elhallgatták, hogy a névleg ukrán vállalatok mögött valójában kik is állnak. Címszavakban: oligarchák, milliárdos üzletemberek, külföldi befektetők.
A rendőrök érzékenyítését célozta meg Soros és GyurcsányPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 július 18. A rendőrök kerültek a Soros-hálózatok célkeresztjébe. Az NGO-k célja, hogy maguk mellé állítsák a hatóságokat, így aláásva a demokratikus folyamatokat. Az álcivil szervezetek nálunk is kitartóan próbálkoznak terveik megvalósításával, és ebben meg is találták helyi vezetőjüket: Gyurcsány Ferenc állt az élére a hatóságok behálózását célzó érzékenyítésnek.
Tűzfalcsoport: a fiatalok megtévesztésével szerveznek színes forradalmat SorosékPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 15. A balliberális toporzékolás nem újdonság a pesti flaszteren, mint ahogy korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül sem volt az. Ahogy az ilyen hisztériáknál lenni szokott, egymást érik a tüntik, a petíciók és az Alinsky-módszereknek megfelelően már az egyetem épületét is eltorlaszolták az öntudatos gyerekek – írja a Tűzfalcsoport.
Soros és társai nem tudják lenyelni a Roe kontra Wade-ügyben született döntéstPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 11. Mivel közeleg a félidős választás, az amerikai baloldal kétségbeesetten kapaszkodik a Roe kontra Wade-ügyben született döntés nyomán kirobbantott tüntetésekbe. Noha az USA legfelsőbb bíróságának határozata nem tiltotta be az abortuszt országosan, mindössze a tagállamokra bízta ennek ennek elbírálását – tehát éppen azt segítette elő, hogy mindenütt demokratikusan dönthessenek az ügyben –, a demokraták máris tilalmat, sőt "egészségügyi vészhelyzetet" vízionálnak. A harcba természetesen beszállt Soros György és a hozzá hasonló háttérhatalmi mágnások.
Soros és Bill Gates együtt támadják a bíróságokat, miközben a spekuláns felvásárolja a spanyolajkú médiátPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 8. Soros György legújabb kommunikációs támadásának kereszttüzében az igazságszolgáltatás áll, amelynek eszköze legutóbb a Der Standard, a baloldali osztrák lap volt. A bírálat fő tárgya az amerikai legfelsőbb bíróság abortusszal kapcsolatos friss döntése. A kritikusokhoz Bill Gates is csatlakozott – írja a Tűzfalcsoport.
Ezért fontos Ukrajna a Soros-hálózatnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 23. A Tűzfalcsoport tényfeltáró cikkben foglalta össze, miért fontos Soros György számára az orosz–ukrán háború. A Nyílt Társadalom és társalapítványai évtizedek óta növelték befolyásukat Ukrajnában, a jelenlegi háború pedig szembemegy azokkal a tervekkel, amelyeket a liberális agytröszt szándékozott megvalósítani keleti szomszédunknál.
Soros terve tökéletesen működik NorvégiábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 14. Bár tudjuk, hogy nincs semmilyen Soros-terv, a migráció csak egy álprobléma és az Orbán-kormány kudarcos politikája minden soron következő választáson a bukását okozza majd, de ha egy pillanatra félretesszük a vadkendermámoros belpesti liberalizmus delíriumos képeit, akkor a norvég viszonyok mélyére tekintve betekintést nyerhetünk, hogyan is formál át egy országot a Soros-féle hálózat.
Kétes ítéletek és kérdőjeles bírói döntések – Ezekre büszkék a baloldali aktivistákPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 április 22. Azt már megszokhattuk, hogy a baloldal folyamatosan azt hangoztatja, bizony, ők igen sok pert nyertek már a nemzeti oldallal szemben. Azt azonban szinte soha nem teszik hozzá, hogy ez talán azért is lehet, mert pontosan ők azok, akik szinte mindenért bíróság elé citálnak másokat, gyakran szinte minden alapot nélkülöző ügyekben. Az pedig szintén igen fontos, hogy ezekben az eljárásokban a bírói ítéletek és azok indokolásai finoman szólva is megkérdőjelezhetőek. A Tűzfalcsoport ezekből válogatott egy csokorra valót és hozott nyilvánosságra olyan ügyeket, mint például a Juhász Péter körüli botrány és a Burka-per.
Egy egykori főbíró is az ellenzék oldalán szállt be a kampánybaPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 30. Baka András egykori főbíró is beszállt az ellenzék választási kampányába. A Tűzfalcsoport hívta fel rá a figyelmet, hogy az egykori, levitézlett főbíró a baloldal kampányát segítve interjút adott a francia AFP hírügynökségnek és kijelentette, hogy "hazánkban olyan fajta jogállamiság alakul ki, mint a kommunista rendszerben". Baka nyílt politikai szerepvállalása néhány nappal az országgyűlési választások előtt példa nélküli, hiszen az európai jogi kultúra része, hogy az aktív és a volt főbírák nem folynak bele a pártpolitikai küzdelmekbe. A külföldi sajtóorgánumnak tett nyilatkozat Baka a hazához való viszonyulását is világossá teszi.
Folyamatosan nő a Soros Györgyhöz köthető kör befolyása a baloldali vezetésű fővárosbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 2. Mint ismeretes, a K-Monitor, a Transparency International és az Átlátszó nevű, külföldről támogatott nem kormányzati szervezetek még a baloldal helyi előretörését hozó 2019 őszi önkormányzati választások előtt meghirdették az Ez a minimum! átláthatósági célú programjukat. Az NGO-k kezdeményezése elvileg arról szól, hogy segítsék az önkormányzatokat a saját működésük átláthatóvá és számon kérhetővé tételében – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.