tűzfalcsoport
Ítéletet mondtak a Soros-szervezetek – Újra megszűnt a jogállam
Jogállamiság: sokszor halljuk ezt a fogalmat abban a kontextusban, hogy Magyarországon és Lengyelországban nem létezik. Ez a nyugati, multikulturális nyílt társadalmak kiváltsága. Benne van a mindennapokban, és ahol jogállamiság van, ott a Nap is fényesebben süt a jogállamban élő állampolgárokra, akik jogállamisággal telített levegőt szívhatnak. Vagy mégsem? Sosem fog kiderülni, mert azon túl, hogy az számít jogállamnak, ahol a brüsszeli fősodortól el nem hajló politikusok vezetik az országot, és eleget tesznek a Soros-féle álcivil szervezetek legapróbb követeléseinek is, a jogállamiságnak még mindig nem létezik pontosan körülhatárolt fogalma. Tűzfalcsoport: recept szerint zajlanak világszerte a balliberális forradalmak
Az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik szakértőjének kezében beindult egy füstgránát, amiről azóta sem tudni, hogyan került oda. A Momentum elnöke pedig egy hasonló eszközt dobott a parlamentet védő rendőrök felé. Az erőszak a baloldalhoz már régóta közel áll, elég csak az MTVA-székház ostromára gondolni, vagy amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét elfoglalták az aktivisták és minden elkövettek, hogy erőszakot provokáljanak. A Tűzfalcsoport mai blogbejegyzésében arról írt, hogy szerte a világban forgatókönyvek szerint zajlanak a forradalmak. Az egyik szerb „hivatásos forradalmár” könyvét pedig évek óta lehet nálunk is kapni, sőt, a szerző a Közös Ország Mozgalom meghívására Budapestre látogatott, és saját bevallása szerint már várja, hogy a budapesti aktivisták kikérjék a tanácsait. Bepróbálkozott a Reuters egy ordas hazugsággal és rögtön kirajzolódott a Soros-hálózat - világított rá a Tűzfalcsoport (Frissítve: reagált az Európai Bizottság!)
Hetek óta tartó támadások alatt áll Magyarország az európai uniós forrásfelhasználások állítólagos „korrupciós kockázatai” miatt. A napokban a Reuters már azt is megszellőztette, a Bizottság addig nem biztosítja a Helyreállítási Alap forrásait, amíg Magyarország nem tesz lépéseket a korrupció visszaszorítása érdekében. A nyomásgyakorlás mögött a Soros György fizette Transparency International lózungokkal és hamis információkkal teli áltanulmánya, Soros György bizottságbeli lekötelezettjei, a szintén részben Soros által eltartott „független” média és az ellenzék azon politikusai állnak, akik Soros személyes kitartottjai – írta a Tűzfalcsoport. Az ügy előzménye, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég rávilágított: osztogatnak és nem fosztogatnak, azaz teljes hazugság a Reuters állítása, miszerint Brüsszel a közbeszerzések miatt Magyarország megregulázására készül. Éppen az ellenkezője az igaz: hazánk tett javaslatot a közbeszerzések rendjének szigorításra, mert – értesülésünk szerint – főleg az önkormányzati- és egészségügyi szektorban elszaporodtak az egyszereplős tenderek. A Magyar Nemzet megkeresésére kedden reagált az Európai Bizottság, a testület nem kívánta kommentálni a Reuters, illetve az álhírcunamira felkapaszkodó sajtó találgatásait. A PestiSrácok.hu tegnap azt is megírta, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat is szinte megágyazott a korrupciónak, amikor a Tarlós István által a Lánchídra kiírt nyílt, uniós közbeszerzési eljárást befagyasztotta és inkább a tárgyalásos pályázaton választotta ki a Tüttő Kata baloldali főpolgármester-helyetteshez több szálon is kötődő A-Híd Zrt.-t a kivitelezésre. A szerb kapcsolat – Biden, Soros és a CIA
A Tűzfalcsoport blog hívta fel a figyelmet egy, a napokban az amerikai Frontpage Mag oldalán megjelent érdekes cikkre. Az írás szerzője, Joseph Hippolito arról beszél, hogyan avatkozhatott be Soros az amerikai választásba, ezt pedig bizonyítékokkal is alátámasztja a szerző. Az USA-ban most már biztos, hogy Joseph Biden lesz a következő elnök, ám az amerikai társadalom jelentős része, csaknem negyven százaléka szerint a választásokat elcsalták, elsősorban a levélszavazatok segítségével. Köztudott, hogy Soros kifejezetten támogatta a levélszavazást, amely bár eddig is az amerikai választópolgárok rendelkezésére állt, ám ilyen mértékben még sosem adták le a voksukat levélszavazat útján. A portál azt írja, tekintettel arra, hogy 2022-ben Magyarország szempontjából mondhatni, hogy sorsdöntő országgyűlési választásokra kerül majd sor, résen kell lennünk, hogy se más országok, se a milliárdos spekuláns ne avatkozhassanak be és ne csalhassák el a választásokat. Tűzfalcsoport: elődjén keresztül gyakorolnak nyomást az új főbíróra?
2011. december 13-án titkos szavazással megválasztotta az Országgyűlés Darák Pétert a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírói Hivatal elnökévé. A szavazás eredménye jól mutatja, hogy a kormánypártok jelöltjei az ellenzéki oldal egyöntetű támogatását finoman szólva nem élvezték – a Kúria elnökét 275 igen, 83 nem és 4 érvénytelen vokssal választották meg. Ez idő tájt a Fidesz-KDNP frakciószövetség 263 képviselővel rendelkezett a parlamentben, így az eredményekből jól látható, hogy Darákot hét ellenzéki szavazat segíthette, amely kapcsán tudni kell, hogy az MSZP 59, a Jobbik 47, a szakadás előtti LMP pedig 16 mandátummal rendelkezett – idézte fel a Tűzfalcsoport. Ehhez képest a balliberális sajtó a megválasztásának pillanatától a tenyerén hordozta a legfőbb bírói fórum távozó vezetőjét. Darák felmagasztalásának valódi célja egyértelműen az új főbíró ellehetetlenítése. Darákkal szemben Varga Zsolt András nemzetközi hírű jogász, aki vélhetőleg nem fog visszarettenni azoktól a változtatásoktól, amit Daráknak kilenc éves működése alatt meg kellett volna tennie – olvasható a Tűzfalcsoport legfrissebb bejegyzésében.