ujhelyi istván
Közpénz a zsákban: 34 milliárddal hizlalták a Szeviép bankszámláját a szoci fellegvárak és kormányzati szervek
Számtalanszor elhangzott már a gyanú, hogy a szocialista vezetésű szegedi önkormányzat házi beszállítója volt az a Szeviép Zrt., amelynek három korábbi vezetőjét több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték drasztikus vagyoncsökkenést eredményező csődbűncselekmény miatt, a cégből ugyanis milliárdokat lapátoltak ki, majd csődbe vitték azt. Többen felvetették azt is, hogy az eltűnt pénzeket az MSZP háza táján lenne érdemes keresni. Botka László, Szeged MSZP-s ura a HVG-nek adott interjúban azt mondta, hogy mindez nem igaz, sőt, azt is tagadta, hogy az általa vezetett önkormányzat a szóban forgó időszakban, tehát a Szeviép pénzkimentése és a hitelezők, alvállalkozók megkárosítása, a vállalkozás csődbe vitele idején megbízásokat adott volna a cégnek. Szerinte egyébként a Szeviép csak egy a nagyon sok építőipari vállalkozás közül, amely tönkrement a gazdasági válság idején. Nos, Botka László, aki ezzel az interjúval törte meg az eddigi hallgatását a Szeviép-ügyben, feltehetően nem bontotta ki az igazság minden részletét. A PestiSrácok.hu most több, mint egy tucat okot sorol fel, ismertetjük, "tévedett" a szegedi polgármester. Pontos tényadatokkal mutatjuk be, hogy a szocialista városvezetés hogyan pénzelte milliárdokkal, nagyon is komoly megbízásokkal a céget, még 2008-2009-ben is, amikor már zajlott a pénzkimentés. De nemcsak Szeged, hanem a 2004 és 2010 közötti baloldali kormányok is tömték az elítélt Szeviép-vezérek cégét, az elítéltekkel ráadásul az MSZP-s politikusok is szoros kapcsolatban álltak. Ujhelyi sofőrje is szorulhat a Szeviép-ügy miatt, és Botkának is kínos lehet a folytatás...
Sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe. Teljesen nyilvánvaló, hogy a milliárdok eltűnéséért, több száz család tönkretételéért nemcsak az a három ember felelős, akiket ma elítélt a Szegedi Járásbíróság - mondta a PestiSrácoknak az ítélethirdetést követően a Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője, aki bejelentette, hogy csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő korábbi sofőrje ellen, aki annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek volt az ügyvezetője, amelybe tagi kölcsönök formájában még az utolsó pillanatban is mentették ki a százmilliókat. Szabó továbbá egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi Szegeden, hogy kiderüljön, milyen összegeket fizetett ki a város megrendelőként a már csőd szélén álló Szeviépnek, illetve önkormányzati szinten kik vehettek még részt a pénzkimentésben.