ujhelyi istván
Botrány törhet ki az MSZP-ben a választmányi ülésen történtek miatt - Saját alapszabályukat is felrúgták és csalhattak is az EP-lista megszavaztatásánál
Egyre hangosabb a zúgolódás az MSZP-ben, és a párt meghatározó szereplői, vezetői is egymásnak feszültek a hétvégi választmányi ülés, illetve kongresszus után. A felháborodást az okozza, hogy Tóth Bertalan az alapszervezetek megkerülésével, kvázi a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére. Az elnökségi ülésen ugyanis nem az a névsor került elfogadásra, amiről a helyi alapszervezetekkel szavaztattak - tudta meg a PestiSrácok.hu. De nem ez az egyetlen probléma. A választmányi ülésen készült felvételeket visszanézve derült ki, hogy csalhattak is a szavazáskor. Belső informátorunk állítja: akkora a fejetlenség a pártban, amire még nem volt példa - felrúgták saját alapszabályukat, szervezeti és működési szabályzatukat, most pedig éppen arra készülnek a Párbeszéddel való együttműködés jegyében, hogy a már a kongresszuson, azaz legfelsőbb szinten elfogadott listát megváltoztassák. Törvénytelen volt Ujhelyi telefonbetyárkodása – ő viszont elvárja, hogy töröljék a róla készült menzás fotókat
Törvénysértést követett el Ujhelyi István azzal, hogy titokban rögzítette az Echo TV riporterével folytatott telefonbeszélgetését, majd azt engedély nélkül nyilvánosságra hozta – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az adatvédelmi hatóság elnöke. Ujhelyi azon pöccent be, hogy – miközben ellenzéki bajtársai napokig hisztiztek a Miniszterelnökség olcsó menzája miatt – őt is lefotózták, amint épp sorban áll a Parlament filléres menzáján. A lebukást nem hagyhatta annyiban, ezért kezdett telefonbetyárkodni, és támadta le számonkérő stílusban az Echo TV riporterét, Bohár Dánielt, akinek egyébként semmi köze nem volt Ujhelyi lefotózásához. Megkerestük Ujhelyit, aki azt mondta, leveszi a videót az oldaláról, ha az Echo TV bocsánatot kér tőle, és ha mindenki törli a róla készült menzás fotókat...