ungár péter
Megszűnhet 2026-ban az LMP? - nehéz helyzetben van a választások után Ungár Péter pártja (Videó)
A Závecz Research augusztus végi kutatása alapján a Jobbik és az MSZP mögé mindössze a választók 2-2 százaléka sorakozik fel, és 1-1 százalék áll az LMP, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa Néppárt és a Szocialisták és Demokraták mögött. Az LMP-ből a kudarcos EP-választás után pár hónappal több alapító tag is kilépett, amely szinte a megszűnés szélére sodródott. A távozók között van a párt korábbi társelnöke Schmuck Erzsébet is, aki szerint Ungár Péter mára teljesen leuralta az LMP-t, amely mint ellenzéki párt, szerinte mára megsemmisült. Mint ismert, nemrég teljes körű tisztújítást tartott az LMP, amelynek keretében a zöldpárt megválasztotta új Országos Elnökségét. Ungár Péter visszatért az ellenzéki tömörülés élére, új társelnöke pedig Szabó-Kellner Katalin lett, aki lapunknak többek között beszélt a párt jövőjéről és Karácsony Gergelyről is. Részletek a videóban.Ungár Péter törli magát a Facebookról, utolsó posztjában pedig el is árulja, hogy miért
Az LMP társelnöke a minap megjelent interjújában már beszélt arról, hogy törölni fogja magát a közösségi médiából, legfrissebb posztjában pedig el is árulta, hogy mindezt azért teszi, mert szerinte a közösségi média tragikus hatással van a közéletre.Ungár Péter az LMP-vel "kicsekkolt" az intézményes ellenzékből
Ungár Péter, az LMP társelnöke a június 9-i választás óta a Telexnek adott először hosszabb interjút, melyben beszélt visszavonulásról, tisztújításról, Magyar Péterről és az ellenzéki tábor állapotáról is. Szerinte az ellenzéki szavazóknak olyan problémái vannak az ellenzéki elittel, amiket már nem lehet megoldani.Ungár Péter: Karácsony Gergelynek el kell határolódnia Márki-Zay Pétertől
Karácsony Gergelynek el kell határolódnia Márki-Zay Pétertől, aki "szokatlan aljassággal" vájkált az LMP főpolgármester-jelöltjének magánéletében – erről beszélt Ungár Péter, az LMP társelnöke a párt Facebook-oldalán közvetített budapesti sajtótájékoztatóján szombat délután.Kétségbe esett a baloldal Karácsony miatt – MZP a politikai latrina mélyéről üzeni, hogy Vitézy meleg
Márki-Zay Péter nem bír lejönni más férfiak szexuális életéről, a mai napig minden második mondatában megemlíti Szájer Józsefet, ezért neki delegálták a feladatot, hogy Vitézy Dávidról tegyen hasonló kijelentéseket. Hátha ezzel valamit javít Karácsony Gergely esélyein, aki a szabad, inkluzív és szivárványos Budapest élén tervezi a következő ciklusát is, amihez szüksége van a homofóbok szavazatára. Ungár Péter cserébe felszólította, hogy takarodjon a közéletből.Teljesen kiborultak a párbeszédesek Vitézyre, dühük még Ungár Péterre is lecsapott (VIDEÓ)
Tény és való, hogy a visszalépés, a helyek átadása baloldali műfaj, most mégis úgy döntött a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra, hogy visszavonulót fúj, és arra biztatta szimpatizánsait, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra, az LMP jelöltjére, ha változást szeretnének Budapesten. Vitézy ennek nyilván örül, de hogy most miért ő kapja a dedós savazást az oldalán és a sajtótájékoztatója megzavarását, az rejtély. Az elkövetők pedig pont azok, akik a sakktáblán oda-vissza léptetik bábuikat. A Párbeszéd egyébként annyira kiakadt, hogy még Ungár Péter fejére is ráolvasták, hogy egy ingatlanmágnás fia.Ungár Péter: ha Karácsony nyer, a városháza másnaptól a 2026-os választások kampány-főhadiszállása lesz
Nem tartja szerencsésnek Ungár Péter, hogy egy időben tartja Magyarország az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat. Az LMP társelnöke, egyben a párt EP-listavezetője szerint az időzítés miatt alig esett szó az európai ügyekről a kampányban.Tarlós István szerint Ungár Pétert lehetetlen rávenni a tények figyelembe vételére, az LMP álságos kampányt folytat (PS-interjú!)
Ungár Péter a napokban nyílt levelet címzett Donáth Annán keresztül Karácsony Gergelynek, amelyben orosz lobbit, az ellenzék és a kormány összefonódását és hatalmas összeesküvés-elméleteket emleget a 3-as metró tíz évvel ezelőtt kezdődött felújításának ügyében. A levél kapcsán megkerestük Tarlós Istvánt, aki egyrészt visszautasította az LMP vezetőjének vádjait, másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy ha Ungár Péter ennyire kíváncsi az ügyre, akkor megkérdezheti pártja főpolgármester-jelöltjét, aki akkor éppen a BKK alapító vezérigazgatója volt.„A Párbeszéd nevű formáció létezését egy metafizikai problémának írnám le” – Ungár Péter a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Ungár Péter, az LMP társelnök-frakcióvezetője volt. A zöld országgyűlési képviselővel az LMP ellenzéki pártpalettán való jelenlegi helyéről, a DK-MSZP-Párbeszéd-összefogásról, valamint a Párbeszéd nevű formáció létezésének metafizikai végiggondolásáról is beszélgettünk. És miért volt szükség Hack Péter nem túl sok eséllyel kecsegtető jelölésére a köztársasági-elnökválasztáson ? Mi az LMP célja Vitézy Dávid általuk kívánt győzelmén túl az önkormányzati választásokon? Hogyan alakulhatnak az EP-választási eredmények a párt számára? Június 9. után napirendre kerül az LMP európai szövetségesi rendszerének újragondolása az Európai Zöld Párt Vitézy Dávidra vonatkozó intoleráns kritikája után? És kialakították-e már az álláspontjukat Magyar Péter politikai színrelépésével kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Ungár Péter a legfrissebb Grundban.Ajánljuk még