usa
Befogadós-integrálós konferenciát rendezett Obama
Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés ülésével párhuzamosan külön konferenciát szervezett a menekültválságról New Yorkban, és bejelentette, ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről. Az elnök külön köszönetet mondott Mexikónak, amely a közép-amerikai országokból fogad be nagyszámú menekültet, valamint Svédországnak, Kanadának és Németországnak.Meglőtték a feltételezett New York-i robbantót
New Jersey-ben fogták el a rendőrök Ahmad Khan Rahamit, a New York-i robbantás feltételezett elkövetőjét – írja a CNN.com. A portál információi szerint tűzpárbaj alakult ki a rendőrök és a feltételezett merénylő közt, melynek során Rahami a vállán sérült meg. A helyszínről mentővel szállították el.Fegyverrel is megvédené Amerikát Kentucky kormányzója Clinton liberalizmusától
Hillary Clinton elnöksége vérontáshoz vezethet - állította Matt Bevin, Kentucky állam kormányzója, republikánus politikus a hétvégén, kijelentése kedd este vált közismertté. Matt Bevin azt sugalmazta, hogy ha a demokraták nyerik az elnökválasztást az ősszel, akkor akár fegyveres felkelésre is szükség lehet, hogy a konzervatívok megvédjék az amerikai értékeket a liberalizmustól.Orbán Viktor: A terror az USA-ból Európába költözött
"Az ártatlan áldozatokra és a mentésben részt vevő hősökre való emlékezésen túl meg kell erősítenünk eltökéltségünket a terrorizmus elleni közös küzdelemben" - áll Orbán Viktornak a New York-i terrortámadások 15. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában, amelyben a magyar kormányfő arra is figyelmeztet, a terror mára Európába költözött.Nemrég még Izraelnek ment volna neki a magyarokat ócsároló amerikai ENSZ-nagykövet
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Samantha Power az antiszemitizmusról szóló második ENSZ-találkozón kifejtette, hogy kiemelt veszélyforrásként tartja számon Magyarországot. A nagykövet asszony egyenlőségjelet vont a zsidógyűlölet és minden más kisebbséget érintő ellenszenv között, mivel szerinte akik a zsidókat bántják, azok másokat is bántanak, és erre remek példa a magyar kormány, Bayer Zsolt és Hóman Bálint. Azt sajnos elfelejtette említeni, hogy 2002-ben még az amerikai hadsereg bevetését szorgalmazta a palesztinok védelmében, és természetesen Izrael ellenében.Magyarország leckézteti az USA globalistáit bevándorlásügyben
Magyarországtól kapnak leckét a globalisták a bevándorlásról, a határokról és a demokráciáról – írja a breitbart.com republikánus portál az amerikai elnökválasztással és az USA bevándorlás-politikájával foglalkozó elemzésében. Míg Bill Clinton és Barack Obama globalista körei merő fikciónak tartják az országhatárokat, a cikkíró szerint a kerítés nemcsak Magyarországnak de az USA-nak is megoldást nyújtana a bevándorlási problémára. A szerző úgy véli, miközben folyamatosan antidemokratikussággal vádolják hazánkat, a bezzeg-ország Amerikában sosem kérdezték meg az állampolgárokat, mi is a véleményük bevándorlásügyben.Történelmi szignó - A két legnagyobb szennyező is aláírta a klímaegyezményt
Történelmi jelentőségűnek ítélték a szakértők Kína és az Egyesült Államok csatlakozását a klímavédelmi megállapodáshoz, amelyet a G20-as kínai csúcs előtt jelentettek be. A legnagyobb két környezetszennyező nagyhatalom lépésétől azt várják, más országoknak is ösztönzést adhatnak a klímavédelmi célok eléréséért. A csatlakozás miatt ugyanakkor Obamát azzal vádolják a republikánusok, hogy irreális gazdasági elvárásoknak akar megfelelni, amelyek gyengítik az USA versenyképességét. Donald Trump egyenesen azzal kampányol, hogy visszalépne a klímaegyezménytől, sőt még többet szennyezne, ha az ország gazdasági érdekei úgy kívánják. Kína esetében pedig nem (csak) a globális környezetvédelmi célok, hanem önérdeke is a csatlakozás mellett szól, az ország lakossága ugyanis belefullad a szmogba. A hivatalos propaganda nyomásával szemben tavaly még oktatófilmet is bemutattak a nagyközönségnek a szmog egészségkárosító hatásairól, amelynek üzenete elsősorban a politikai vezetésnek szólt, hogy betelt a pohár. A világ országai apró lépésekben haladnak a klímaegyezmény ratifikálása felé. Meddig húzható még a felelős cselekvés elhalasztása?Ajánljuk még

















