Pesti Srácok

usa

Gyilkos erőszak Amerikában, mindenki ellen, aki a normalitást védi (GALÉRIA)

Vesztegzár 2020 június 3.
Mint ismeretes, május 25-én, Minneapolisban négy rendőr őrizetbe vett egy fekete férfit, aki egy üzletben hamis pénzzel fizetett. A rendőri intézkedés során, amikor a 46 éves férfit az úttest felőli oldalon be akarták ültetni a rendőrautóba, az valahogy a földre került. A felvételeken nem látható pontosan, hogy a rendőrök viszik-e földre a férfit vagy az rosszul lesz és összeesik, esetleg ellenszegül a rendőrségi intézkedésnek és azért kénytelenek a rendőrök erőt alkalmazni. Csak az látható, hogy a férfi a hasán fekszik a rendőrautó mögött és az egyik rendőr térdel rajta, miközben a férfi azt ismételgeti, hogy nem kap levegőt. Már két egymásnak ellentmondó boncolási jelentés is van: a hivatalos szerint a férfi a szívbetegsége következtében halt bele a rendőri intézkedésbe, a másik, a család által felbérelt szakértő szerint viszont megfulladt. A rendőrök már az intézkedés kezdetén mentőt hívtak a férfihoz annak állapota miatt, de az nem világos, mit találtak furcsának. Az intézkedő rendőrök tudatában voltak annak, hogy egyrészt a saját kameráik, másrészt a térfigyelők és a járókelők folyamatosan veszik őket. Amerikában a bűnözők részéről bevett gyakorlat, hogy látványosan, sérülést, bántalmazást színlelve állnak ellen a rendőri intézkedéseknek, illetve gátlástalanok a rendőrök elleni erőszakban; rengeteg rendőr sérül és hal meg szolgálat közben. A kirobbanó tüntetéshullám formális oka tehát ez az eset, miközben az utcai erőszak során a tüntetők-fosztogatók által megölt, agyonvert emberek halála láthatólag nem kelt érzelmeket a "lázadókat" támogató liberális és "művészeti" elitben.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.