v. naszályi márta
Védelmi pénz és korrupciógyanú - Így tenné tönkre a baloldali polgármester a Vár legrégebbi cukrászdáit (Videó)
A Korona Kávéházat, illetve a Ruszwurm Cukrászdát december 4-én végrehajtók fogják bezárni, méghozzá V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester hathatós közreműködésével. A több száz éves múltra visszatekintő kávéház és cukrászda bezárása veszélybe sodorja több tucat család megélhetését. Szamos Miklós, a Ruszwurm Cukrászda Kft. tulajdonosa korábban közölte: anyagi támogatás fejében V. Naszályi Márta megígérte, nem fogja kitúrni a Budai Várból a Korona és a Ruszwurm cukrászdát. Szamos Miklós állítása szerint a későbbi budavári polgármester a 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően azt kérte tőle, hogy adjon pénzt a kampányára. Ezért a baloldali polgármester védelmet ajánlott, amiről a cukrászda tulajdonosa úgy vélekedett, hogy az az alvilágban bevett szokás. A kerületi képviselő-testületi többség kezdeményezésére vizsgálóbizottságot fognak felállítani, hogy kivizsgálják, V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere valóban tett-e kísérletet Szamos Miklós cukrászdatulajdonos megvesztegetésére. Gulyás Gergely Kristóf budavári önkormányzati képviselő lapunknak úgy nyilatkozott, amennyiben a vizsgálóbizottság konkrét bűncselekmény gyanújára okot adó információt fog találni, azt át fogják adni a nyomozóhatóságnak. Az a kérdés, hogy a csökkenő népszerűségnek örvendő ellenzéki polgármester vajon megütheti-e a bokáját ezen ügy miatt a 2024-es önkormányzati választásokon? Részletek a videóban.Működik a 2010 előtti gyurcsányi recept Budapesten: hozzáértés hiányában 50 milliárddal adósítják el a BKK-t – Fővárosi Közgyűlés (videó)
A Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatához érkeztünk október 25-én, szerdán, amikor a baloldali polgármesterek és képviselők ismét vagy elmenekültek kameránk elől, vagy nagyrészt semmitmondó válaszokkal szúrták ki a szemünket. Karácsony Gergely természetesen most sem tisztelte meg az újságírókat azzal, hogy leereszkedjen hozzájuk, a hátsó ajtón csempészték be a bátor főpolgármestert. Egyik helyettese, Kiss Ambrus azonban készségesen válaszolt kérdéseinkre a BKV 50 milliárdos eladósításával kapcsolatban, azt azonban nem tudtuk meg, hogy vajon miért jó ez a fővárosnak, és miért más, mint a Demszky-éra csődpolitikája. Egy biztos, Gyurcsány régi embere, Draskovics Tibor, a jó Drazsé azt folytathatja, amit 2010 előtt is: csőd, hitelek és eladósítás hozzáértés nélkül. Pikó András már régóta nem akar válaszolni a PestiSrácok.hu kérdéseire, most azonban nagy kegyesen elmondta, hogy az egyre romló józsefvárosi közbiztonság is a kormány hibája, neki semmi köze hozzá. Beszéltünk Niedermüller Péterrel is, aki diplomatikusan beszélt mellé abban a kérdésben, hogy valóban Gyurcsány Ferenc az 1956-os forradalom méltó örököse, de a Gyurcsány–Apró-villa Nagy Imréhez kötődő ügyében sem akart a lényegre térni. V. Naszályi Márta sem volt elragadtatva kérdéseinktől, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy mit szól ahhoz hírhez, miszerint a baloldali szövetségesei nem az ő jelöltségében gondolkodnak a 2024-es önkormányzati választáson. Baranyi Krisztinát pedig annyira megviselték az utóbbi időszak botrányai, hogy külön bújócskát rendezett, hiszen vélhetően kellemetlen lett volna válaszolni a lyukas '56-os zászló kommunista címerrel történt visszavarrására és az ezt követő feljelentésre, valamint az sem lehetett élete csúcspontja, hogy a baloldali összefogás nélküle kezdett el kampányolni Ferencvárosban. Nézzétek meg videónkat!V. Naszályi Márta vesztegetési ügye miatt vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a helyi Fidesz
Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik a Budavári Önkormányzat kormánypárti képviselői, miután a sajtóban elterjedt a hír, hogy V. Naszályi Márta polgármester vesztegetési ügybe keveredett – közölték szerdán Budapesten Gulyás Gergely Kristóf és Varga Dániel képviselők.A Ruszwurm cukrászda vesztegetéssel vádolja V. Naszályi Mártát, aki úgy tagad, hogy rágalmazásért perel
Az első kerület Párbeszédes polgármesterét feljelentette a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós a rendőrségen, mert állítása szerint a polgármester védelmi pénzt kért tőle, emiatt pedig már a rendőrség is nyomoz. V. Naszályi Márta szerint ez nem igaz, ezért ő is beperli a cukrászda tulajdonosát rágalmazásért és már azt is tudja, hogy mire költi a pénzt, ha megnyeri a pert.Vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség – Védelmi pénzt kérhetett V. Naszályi Márta
Vesztegetés elfogadása gyanújával nyomoz a rendőrség a V. Naszályi Mártához köthető korrupciós botrányban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós tett feljelentést, aki az Indexnek azt állította, az I. kerületi polgármester védelmi pénzt kért tőle.A londoni káoszkirály, a fehérgyűlölő Sadiq Khan polgármester a magyar baloldal példaképe (Karanténvlog)
A Karanténvlog ezen a héten sem unatkozott, erről pedig a folyamatosan menekülő, ám időnként horogra akadó baloldali politikusok, és az újabb húsz év kormányzást követelő Gyurcsány Ferenc gondoskodott. Ismét a Fővárosi Közgyűlésen jártunk, ahol mindig lehetőség van arra, hogy a magukat teljesen elszeparáló baloldali potentátokat megpróbáljuk kamera elé állítani, ám ők általában terelnek, menekülnek és sértegetnek. Amikor szóba állnak velünk, akkor azonban néha olyan ostobaságokat beszélnek, mint a NULLA százalékos Párbeszéd üdvöskéje, V. Naszályi Márta, aki szinte szerelmes a fehérgyűlölő Sadiq Khan, londoni polgármesterbe, aki a brit főváros közbiztonságát teljesen leépítette, és határozottan kijelentette, hogy egy fehér családot ábrázoló fotó nem a jelenlegi Londont jelképezi. Ez lenne a budapesti példa is V. Naszályi szerint, egy olyan "világváros" építése, ahol a fekete-afrikaiak a nyári szünidőben Afrikába küldik a gyerekeiket Londonból, mert nagyobb a közbiztonság? Ezen kívül Gyurcsányék újabb húszéves terveivel is foglalkozik a Karanténvlog, valamint a momentumos Gelencsér Ferenc elképesztő performanszát sem hagyhatjuk ki, hiszen a Momentum elnöke ismét teljesen hülyét csinált magából az Országgyűlésben. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára.Gyáván futnak és menekülnek a demokrácia agresszív bajnokai a kellemetlen kérdések elől a Fővárosi Közgyűlésben
Azt már megszokhattuk, hogy Karácsony Gergely nemhogy nem válaszol, hanem kerülőúton érkezik a Fővárosi Közgyűlés aktuális üléseire, a gyávaságnak olyan szintjét képviselve, ami már szekunder szégyent okoz annak, aki szembesül vele. Egy ideig csak vackorba harapott mosollyal haladt el némán a kérdéseket feltevő újságírók elől, az utóbbi időben azonban rejtekajtókon csempészik be a közgyűlésbe és féltve menekítik ki. Tarlós István idején külön alkalmakat tartottak, ahol minden újságíró kérdezhetett, a zöld, átlátható és szabad Budapest azonban nem ilyen, a kellemetlen kérdéseknek és kérdezőknek nincs helye. Karácsony nemcsak fizikailag, hanem szellemileg sem volt jelen; a közgyűlésben Wintermantel Zsolt fideszes frakcióvezető adományládás, mikroadományokkal összefüggő kérdéseire méltatlanul primitív módon reagált, siránkozva menekülve ki a kérdésből, és a szokásosnál is hepciásabban terelve, mutogatva tette köznevetség tárgyává saját magát. A PestiSrácok.hu stábja a hasonló menekülést bemutató baloldali politikusok tömegével találkozott, pedig igyekeztünk néhány választ kicsikarni Baranyi Krisztinából, a DK-s Kiss Lászlóból, és örültünk volna, ha Kerpel-Fronius Gábor elmagyarázza Gelencsér Ferenc momentumos elnök borzasztó önégetését, de nem jártunk sikerrel. Soproni Tamás azonban legalább válaszra méltatott bennünket, még ha igazán ő sem tudott szembenézni és felvállalni pártja elnökének blamázsát. Végül Niedermüller Péterrel is beszéltünk, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre az ukrán gabonával kapcsolatban, természetesen bőszen keresve a menekülőutakat. Nézzétek meg videónkat!Az I. kerület polgármestere a kormányt teszi felelőssé, mert nem jó a levegő Budapesten
Budapesten is már néhány éven belül javulhat a levegő minősége, ha a kormányzati pénzelvonás nem akadályozza meg a további közösségi közlekedési fejlesztéseket, amivel reális alternatívát tudunk kínálni az autózás helyett – fogalmazott Facebook-bejegyzésében V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere. Arra már nem tért ki a posztjában, hogy Karácsony Gergely az autómentes hétvégén is végigkocsikázta Budapestet.Havi félmillióért lett árnyékjegyző Lamperth Mónika V. Naszályi Márta önkormányzatában
Zsíros megbízási szerződést kapott a V. Naszályi Márta vezette I. kerületi önkormányzattól Lamperth Mónika – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál úgy tudja, Lamperth Mónika nem akart reflektorfénybe kerülni, így a háttérből irányíthatja a hivatal munkáját.Ajánljuk még