varga judit
Menczer Tamás: Milyen ember az, aki "belerúg" abba a nőbe, aki a gyerekeit szülte? (VIDEÓ)
Az évértékelő előtt kérdezték a külügyi államtitkárt arról, hogy mit gondol Magyar Péter viselkedéséről, amire azt a választ adta: egyrészt sajnálja Varga Juditot, hogy ilyen férje volt, másrészt feltette a költői kérdést, hogy milyen ember az, aki "belerúg" abba a nőbe, aki a gyerekeit szülte.Kubatov Gábor szerint Magyar Péter mindig is egy futballistafeleség volt
A Fidesz pártigazgatója úgy véli, amit Magyar Péter tesz, azzal elsősorban nem a Fidesznek árt, hanem a saját feleségének és csalájának. A médiafelhajtást pedig úgy tűnik, nagyon élvezi. A beszélgetés során arról is szó volt, ki lehet Novák Katalin utódja.Nehéz döntések
Nem unjuk még a sztorit? Könnyen lehet, hogy már igen. De ettől még mindig itt van velünk, s még egy darabig itt is lesz. A balosok habzó szájjal, veszett farkasokként kívánták Novák Katalin vérét, aztán Varga Juditét is – pont úgy, ahogy a csőcselék követelte Jézus halálát. Nagyon sokan szimpatizálnak azonban a két politikusnővel, a tábor jelentős része épp azt nehezményezi, hogy miért mondtak le."Nem volt más megoldás, le kellett mondjanak" – Az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat kérdezte a PestiSrácok stábja
Ismeretes: szombaton a Várkert Bazárban tartotta meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elmondta, hogy a 2024-es év bár nem is kezdődhetett volna rosszabbul Novák Katalin és Varga Judit távozásával, mégis "a magyarok éve" lesz. A miniszterelnök hozzátette: ez a rémálom mindenkit megviselt. A lemondás körüli vita kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy "a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve". A kegyelmi ügy kapcsán nemrég Balog Zoltán is bejelentette, hogy lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. A három vezető lemondásának körülményeiről, illetve a gyermekvédelmi törvény esetleges szigorításáról is kérdeztük az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat. Részletek a videóban!Koncepciót éreznek az elítéltek – Politikai Pankráció
Balogh Gábor és Apáti Bence mi másról is vitázhattak volna, mint a hét legnagyobbat habzó két eseményéről, a pedofil igazgatót védő helyettes elnöki kegyelméről és Fekete-Győr András felfüggesztett börtönbüntetéséről. Közös a két ügyben, hogy a terheltek egyaránt koncepciós per eredményének látják az ítéletüket, önmagukat pedig ártatlanul meghurcolt áldozatnak.Ilyen egy független tüntető: a fideszes szavazókat birkázza és a miniszterelnök halálával viccelődik VV Zsolti (Videó)
Zshow Time című YouTube-csatornáján jelentkezett VV Zsolti, aki egy több mint félórás videóban elemezte az elmúlt időszak belpolitikai történéseit, különös hangsúlyt fektetve Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondására, melynek kapcsán a következőket mondta: Rögtön létre is jöttek azok a támogatói csoportok, akik az elnökasszonyt kérik vissza, mert ő egy hős, aki vállalta a felelősséget", számolt be a Mandiner. Osváth is azok közé a magukat függetlennek nevező tartalomgyártók közé tartozik, akik a gyermekekre hivatkozva demonstrációt szervez péntekre a kormány ellen.Feri megmutatta az igazi arcát – Hardcore Hobbista
Novák Katalin és Varga Judit lemondása, valamint az egész kegyelem-gate annyira elvitte a Hobbista Hardcore első részét, hogy a végére már csak a dacos és haragos Gyurcsány Ferenc fért be. A második részben vendégünk a Megafon influenszere, Ibolya Csenge Gabriella volt, aki végre remek partnernek bizonyult Ádám soha ki nem fogyó londoni történeteihez.A református egyház második embere lemondásra szólította fel Balog Zoltánt
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a református egyház zsinatának lelkészi alelnöke közleményt adott ki, amelyben azt kérte a kegyelmi botrányban főszerepet játszó Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről – írja az Index.Sas Zoltán: tájékoztatást fogok kérni az illetékes szolgálatoktól Magyar Péter állításairól
Sajtótájékoztatót tartott Sas Zoltán, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a testület munkájáról, amely a parlament tavaszi ülésszakával párhuzamosan fog folyni. A politikus elmondta, hogy a bizottság aktuális kérdésekkel is szeretne foglalkozni, amelyek érdeklik a közvéleményt is. Ezért például tájékoztatást fog kérni az illetékes szolgálatoktól arra vonatkozólag, amit a korábbi igazságügyi miniszter volt férje állított a sajtóban.Ajánljuk még

















