várhelyi olivér
A kormány lépéseket tehet Soros befolyásolási kísérlete miatt (PS-videó!)
Zárt ülésen hallgatta meg Szijjártó Péter idei beszámolóját a nemzetbiztonsági bizottság pénteken délelőtt, ahol az egyik legfontosabb téma Soros György vélelmezett beavatkozása volt Várhelyi Olivér biztosi kinevezésének megakadályozása érdekében. Az illegális migráció elleni fellépésben elengedhetetlen, hogy a hírszerző rendszer jó állapotban legyen – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: Magyarország továbbra is azt szorgalmazza, hogy a nemzetközi politika arra fókuszáljon, hogy segítse azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, és így minél előbb hazatérhessenek. Beszélt arról is, hogy Soros György és szervezetei az elmúlt időszakban is komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy az Európai Bizottság egyik legfontosabb tárcáját, a bővítési portfóliót ne kaphassa meg a magyar jelölt. Törekvéseik azonban eredménytelennek bizonyultak, hiszen az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg a bizottság összetételét, amelyben Várhelyi Olivér kapta a bővítési biztosi posztot. Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője a zárt ajtók mögött tartott ülés után stábunknak azt nyilatkozta: a hírszerzési jelentések nem cáfolták azt a sajtóállítást, miszerint Soros György megpróbálta megakadályozni Várhelyi Olivér biztosi kinevezését. A szóvivő kérdésünkre azt is elmondta: az ülés célja nem az eset következményeinek vizsgálata volt, azonban várható reakció a kormány részéről az ügyben. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: A bővítési portfólió elnyerése az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikere – Soros meg akarta akadályozni Várhelyi kinevezését (Frissítve!)
Az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikereként értékelte a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíció elnyerését Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken. A kormányfő arról is beszélt, hogy a jövő év legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek megvédése; ehhez gazdaságvédelmi akcióterv kell, amely a következő év első negyedévére készülhet el, és ami adócsökkentésen alapulhat majd. Az interjúban téma volt az európai és a hazai migrációs, illetve gazdaságpolitika. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az elmúlt öt évben az európai vezetők két területen vétettek nagy hibát: a bevándorlással, valamint a gazdaság területén. Nekünk komoly csatákat kell majd vívnunk a növekedés fenntartásáért, és jövőre kiderül, hogy Magyarország és Közép-Európa képes lesz-e megállni a saját lábán, és nagyobb sikereket elérni, mint a gazdagabb országok – mondta Orbán Viktor. Szóba került az Európai Néppárt új elnökének álláspontja, aki bírálta a határvédelmet és a határkerítést is, mert mint mondta, "a szabadságjogok nem áldozhatók fel a biztonság oltárán". Orbán Viktor szerint egy magyar kormányzópárt nem tartozhat egy olyan politikai közösséghez, amely bevándorláspárti, amely nem támogatja a határvédelmet, a kerítést, és nem adja meg a tiszteletet a magyaroknak. Ha ez a helyzet, "akkor más politikai közösséget kell építenünk".