várkert bazár
Csák János a PS-nek: A legfontosabb, hogy a gyerekeinket hagyják békén - Stábunk az idei évértékelőn járt (Videó)
Orbán Viktor miniszterelnök idén is a Várkert Bazárban tartotta az évértékelő beszédét. A miniszterelnök 1999 óta tart évértékelőket, így az ideit is, immáron a 24-et. Szokás szerint a rendezvényt a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezte. Stábunk is kilátogatott az eseményre, ahol sok politikust megszólaltattunk, megkérdeztük, hogy szerintük mi volt az idei beszédnek a legfontosabb üzenete, és hangulatában miben volt más, mint a korábbi években.Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, magyarok már igen – Összefoglaló Orbán Viktor évértékelő beszédéről (VISSZANÉZHETŐ)
Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, de magyarok már igen – jelentette ki Orbán Viktor szombaton, a Várkert Bazárban elhangzott évértékelő beszédében, ahol kiemelte: „több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban”. A miniszterelnök a beszédében többek közt arról is szólt: ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta, a migráció mellett ugyanis a háború és az infláció is komoly problémákat okozhat. Szólt arról is, hogy a NATO védelmi szövetség és nem háborús koalíció, az európai béketáborban pedig a Vatikán mellett egyedül Magyarország maradt. Úgy vélte, Európa már közvetett háborúban áll Oroszországgal, a háborúpárti baloldal pedig a magyar jogállamiságot bolházza, miközben a rabomobil állandó ügyeletet tart az Európai Parlament épületénél.Három órától tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor
Ma délután három órától a Várkert Bazárban tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A kormányfő várhatóan szót ejt arról, hogy beléptünk a veszélyek korába, és miként tudja megvédeni a magyarokat a kormány. Az idei beszéd azért is különleges, mert az orosz–ukrán háború kitörése, valamint a brüsszeli szankciók bevezetése óta ez lesz az első alkalom, hogy a miniszterelnök évértékelőt tart. Az idei lesz egyébként a 24. évértékelő azóta, hogy a miniszterelnök 1999-ben először adott helyzetértékelő beszédet.Február 18-án tartja Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét
Február 18-án tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelő beszédét – erősítette meg az Origo értesülését Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A helyszínnel kapcsolatban azt közölte, hogy valószínűleg ezúttal is a Várkert bazárban lesz az esemény, de a tervezés, az előkészületek még zajlanak.Ajánljuk még