városháza
Volner János a Jobbik belháborújáról: itt minden pofon jó helyre megy (Videóval)
A Fideszt okolják mindenért, de valójában már egymás üléseire sem mennek el, egymással is hajba kapnak, egymást is átverik, Isten őrizze meg Magyarországot attól, hogy ezek bármikor is a hatalom közelébe kerüljenek országos szinten - fogalmazott a baloldal fővárosi belharca kapcsán Volner János, a Huxit Párt elnöke hétfőn a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában. A politikus szerint Karácsony Gergely pitiáner ügyekkel foglalkozik a valódi kihívások helyett, egykori pártja, a Jobbik pedig az ellenzékhez hasonló módon a szétesés szélén van. Mint fogalmazott, a párton belüli vitában, amely Jakab Péter és helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita között bontakozott ki, egyik félnek sem lehet hinni, viszont "minden pofon jó helyre megy" az ügyben. A párt korábbi politikusa szerint a Jobbiknak ideje lenne, hogy az egyik hírhedt, ocsmány viccekkel foglalkozó portálon nyissanak maguknak állandó rovatot, a szintet ugyanis csak ezt a szintet üti meg a párt.Vigyázat, Karácsonyéknál lopnak! - Tízmillió forintnyi BKV-bérletet emeltek el a Városházáról
Lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen a Főpolgármesteri Hivatal feljelentése alapján, mert nagy mennyiségű éves bérlet tűnt el az ezek őrzésére szolgáló helyiségből – írta meg a Blikk.Felpörög a baloldali ingatlaneladási botrány? - Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Városháza-gate ügyében
Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Városháza eladása miatt indult, illetve ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásokban – értesült a PestiSrácok.hu. A nyomozás elindítása azoknak a kiszivárgott hangfelvételeknek köszönhető, amiken szó esik a fővárosban kialakított jutalékos, vagyis korrupciós rendszerről, és személyekre lebontva ismertetik a szisztéma működését.A Volner Párt szerint a budapesti Városházán működik az ország leghatékonyabb maffiaszervezete
A főváros baloldali vezetésű városházáján található az ország leghatékonyabb maffiaszervezete – fogalmazott a Volner Párt elnöke csütörtökön, a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján. Volner János országgyűlési képviselő azt mondta, a Városházán egy olyan, baloldali politikusok és üzletemberek által vezetett bűnszervezet működik, amely folyamatosan lopja a budapestiek pénzét.A Momentum elhagyja a főpolgármester süllyedő hajóját Városháza-ügyben, nem szavaznák meg az eladást (videó)
Már nemcsak ügy nincs, de igazából a felvételen sem azok beszélnek, akik még akkor sem, ha egyébként sem Bajnai, sem Gansperger nem tagadta, hogy tárgyaltak a komplexum eladásáról. Nagyjából ezzel summázhatnánk a Soproni Tamás által a városháza-gate kapcsán alakult vizsgálóbizottság első ülését követően levont konzekvenciát, a Pesti Riporternek adott nyilatkozata alapján. Karácsonynak azonban így is érdemes a háta mögé néznie, a momentumos polgármester ugyanis kameránkba fordulva a hírhedt baloldali őszinteséggel jelentette ki, hogy ha napirendre kerülne, akkor se szavazná meg a városháza eladását. Sőt, még Karácsony parképítési ígéretét is számon fogja kérni a főpolgármesteren– ha már eddig nem tette, ugyebár.Karácsony Gergely a Városháza-botrányról a Pesti TV-nek: Kiss Ambrusért tűzbe tenném a kezem (Videó!)
Karácsony Gergely hétfő reggel tartott sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol sajtófőnöke csak pár kérdést engedett, azt is a baráti sajtónak leginkább, úgyhogy a főpolgármester után eredtünk. Bár Karácsony Gergely nem volt valami készséges, a Városháza-botránnyal kapcsolatban azt mondta, - noha a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus a korrupciós pénzek elosztásának feje -, tűzbe tenné érte a kezét. Majd a másik kulcsemberről, Gansperger Gyuláról megállapította, hogy ő a Fidesz embere, semmi közük hozzá. Mint ahogy a PestiSrácok.hu több ízben beszámolt róla, maffiaszerű pénzelosztási rendszer üzemel a Városházán, melynek feje Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, akiért Karácsony Gergely, ahogy nekünk fogalmazott, tűzbe teszi a kezét. Részletek este hétkor a Pesti Riporterben!Karácsony eljutott a mélypontra: Putyin akarja megvenni a Városházát, de egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy az oroszok megmérgezik
Szürreális monológot tartott szerdán a maga keltette hazugságspirálban vergődő Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt, amelyet feltehetően védőbeszédnek szánhatott ugyan, ám olyan mesés elemekkel bővítette bűnügyi regénnyé, amelyben a valóság teljesen kifordult önmagából. A főpolgármester szerint ugyanis valójában Vlagyimir Putyin orosz elnökig vezetnek a Városházát megvásárolni akaró bűnösök láncolata, de előkerültek a titkosszolgálati módszerek, a manipulált hangfelvételek, hogy a végén Karácsony Gergely már azért hálálkodjon, hogy őt az orosz titkosszolgálat még nem akarja megmérgezni. Hát, itt tartunk...Elrendelték a nyomozást a Városháza-ügyhöz kapcsolódó fővárosi telekeladás miatt
A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.Ajánljuk még

















