városháza
Ezen az útvonalon került a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfél milliárd forint a Városházára
A milliárdokkal túlárazott Lánchíd-felújításból „kiszedett” tetemes összeg útja egyre biztosabbnak tűnik: a gyanú szerint a beruházásra szánt közpénz egy része készpénz formájában, több közvetítőn keresztül a Városházán és vezető baloldali politikusok zsebében köthetett ki. A Mandiner cikke szerint emiatt egyre csak sűrűsödnek a sötét felhők a Karácsony Gergely vezette budapesti Városháza felett, miután Budai Gyula feljelentése alapján a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányában már a rendőrség is nyomozást rendelt el.Hibás kivitelezés, levegőben lógó vakolat – Életveszélyes lehet a Városháza felújított homlokzata
A Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumokból kiderül, hogy a Városháza udvar felőli részének homlokzatfelújítási munkálatai során olyan súlyos hibákat követett el a kivitelező, hogy félő, nagyobb darabok is kiszakadhatnak a felvitt anyagból, amely számos helyen kong, vagyis nem tapadt hozzá megfelelően a teherhordó szerkezethez. A lap szerint a Városháza egyes munkatársai hiába jelezték a problémákat, olyannyira, hogy inkább kirúgták őket az állásukból.A Lánchíd-botrány ügye egyre közelebbről érinti Karácsonyékat, ők azonban továbbra is hallgatnak
A főpolgármester hetek óta nem hajlandó válaszolni a Lánchíd felújítását övező korrupciós botrány kérdéseire. Az ügy egyre közelebbről érinti Karácsonyékat, hiszen a legújabb információk szerint a Városháza lehetett a végállomása annak a másfél milliárd forintnak, amit a beruházásból szivattyúzhattak ki – írja a Mandiner.Szentkirályi újabb „Gyurcsány-fiókát” leplezett le a Városházán (Videó)
„Karácsony nem ura a fővárosnak, az igazi főnök Gyurcsány, és ő mozgatja a szálakat” – hangsúlyozta a kormánypártok jelöltje.Újabb hitelfelvételre készül a főváros
Minden társadalmi szervezettel egyeztetni akar a főváros, akik korábban felszólaltak az Üllői úti kerékpársávokon felhúzott karók miatt – válaszolt kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a ma délután tartott háttérbeszélgetésen, a budapesti Városházán. Az eseményen elhangzott az is, hogy a főváros kapcsolata nem változik meg az OTP-vel amiatt, hogy a pénzintézet feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát.Ukrán sportolókat köszöntött Karácsony Gergely Ukrajna függetlenségének évfordulóján
Az Ukrán Atlétikai Szövetség sportolóit köszöntötte Karácsony Gergely főpolgármester Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének jelenlétében csütörtökön a Városházán, Ukrajna függetlenségének 32. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Közleményük szerint az esemény díszvendégeként érkező Sebastian Coe köszöntötte az ukrán sportolókat, majd átadta a szövetség oklevelét és érmét két ukrán sportolónak, Mahuchikh Yaroslava magasugrónak és Bekh-Romanchuk Marina hármasugrónak a 2023-as Európai Játékokon elért eredményeikért. Karácsony Gergely köszöntőjében úgy fogalmazott:Tarlós feminin városvezetőnek tartja a Budapestet 200 milliárdos adósságba taszító Karácsony Gergelyt
Folytatódik a számháború Budapest mostani és korábbi főpolgármestere között, ugyanis amíg Karácsony Gergely igyekszik a kormányra mutogatni a pénzhiány miatt, Tarlós István tiszta vizet öntött a pohárba, ő ugyanis 2019-ben 200 milliárd forintos plusszal adta át a kasszát, úgy, hogy az előző, szocialista vezetéstől ő egy halom – egészen pontosan 250 milliárd forint – adósságot örökölt. Ki volt akkor könnyebb helyzetben? – teszi fel a költői kérdést a volt főpolgármester, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy semmilyen fejlesztés nem történt négy éve Budapesten, és nem kell a szolidaritási adó miatt ennyit pityogni, ez az ő idejében is volt, és mindig nőtt is. Az iparűzési adóval kapcsolatban pedig megjegyezte: egyrészről az 2019 óta nőtt, nagyobb mértékben, mint a szolidaritási adó, amit Karácsonyéknak be kell fizetni, másrészt az egy, az állam által átengedett adó. Az Indexnek adott interjú végén pedig kiderült, hogy Tarlós feminin típusú férfinak tartja Karácsonyt, amin nem szabad megsértődnie egy olyan vezetőnek, aki a székely zászlót szivárványosra cseréli.Budapest tönkretételének története, avagy Karácsony Gergely "szorgos munkájának" eredményei
A baloldali városvezetés Tarlós Istvántól egy rendezett gazdasági helyzetben lévő Fővárosi Önkormányzatot vehetett át. 2019. októberében hatalomra kerülő városvezetés 160 milliárd forintnyi államkötvényben lekötött pénzt örökölt Tarlóséktól. Karácsony-féle főváros 2020-as első beszámolójában már ez az összeg 70 milliárdra csökkent, mára pedig teljesen eltűnt - számolt be a Tűzfalcsoport.Ismét kikerült a Városházára a szivárványos zászló
A főpolgármester szerint magától értetődő, hogy a ma kezdődő Budapest Pride egy örömünnep. Emellett Karácsony Gergely szerint egyértelmű az is, hogy az LMBTQ-zászlót kitűzzék a Városháza épületére évről évre - írja a Magyar Nemzet. „Magától értetődő, hogy a Pride örömünnep, a szeretet ünnepe, a szabadság ünnepe” – fogalmazott Karácsony Gergely a Facebook-oldalán, miután köszöntötte a 28. Budapest Pride fesztiválon résztvevőket. A főpolgármester a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Budapest elfogadó és szabad város, és „büszke minden egyes polgárára, aki kiáll a saját és mások szabadságáért”. Hozzátette, a „szeretet, a szerelem szabadsága a legalapvetőbb jog, amit tűzön-vízen át védenünk kell”.Ajánljuk még

















