vasút
Belső vizsgálatot indít és feljelentést tesz a MÁV-Start a monori vonat ügyében
Belső vizsgálatot indít és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesz a MÁV-START a pénteken kimaradt és több utassal tárolóvágányra húzott monori vonat ügyében az eset mielőbbi tisztázására, és kártérítést nyújt az érintetteknek - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a kínai Hszian város és Budapest között
Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a 13 millió lakosú közép-kínai Hszian városa és Budapest között. Az első vonat, amely több, mint 7000 kilométeres szárazföldi útvonalon fuvarozott általános fogyasztási cikkeket Kínából, rekordidő, tíz nap alatt érkezett a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK vasútlogisztikai központba - közölte a Rail Cargo Hungaria szerdán.Leállították az Eurostar gyorsvonatokat Nagy-Britanniában, mert valaki behatolta a vasúti pályára
Leállították szombaton a London és Párizs, illetve Brüsszel között közlekedő Eurostar gyorsvonat valamennyi Nagy-Britanniába érkező, illetve onnan induló járatát, mert valaki behatolt a vasúti pályára.Tartós zárlat volt a Nyugati pályaudvaron, késésekre lehet számítani
Tartós zárlat volt a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között szerda délután, több vonat még késéssel közlekedhet; a Budapest-Cegléd vonalon fokozatosan áll helyre a menetrend - tájékoztatott a Mávinform.A DK nagyobb kártérítést követel a vasúti késések után
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány fordítson nagyobb figyelmet a vasúton utazók érdekeinek védelmére, a MÁV pedig az európai szabályoknak megfelelően szolgálja ki ügyfeleit, például késések esetén.Tíz hónapra lezárják a Budapest-Hatvan vasútvonalat Aszód és Pécel között
Február 4-tól, jövő hétfőtől felújítás miatt, 22 km hosszan lezárják a Budapest-Hatvan vasútvonalat Aszód és Pécel között. A munka 10 hónapig tart, ezalatt vonatpótló buszok szállítják azt a napi 6000-8000 utast, aki erre jár be dolgozni. Attól lehet tartani, hogy a 66 vonatpótló busz beállítása jelentősen megterheli a csúcsidőben már amúgy is zsúfolt M3-as bevezetőt és a 3-as utat – írja az Index.Lelassította a közlekedést a havazás és a közúti balesetek
Havas, latyakos útfelületre számíthatnak az autósok az M1-es, M3-as és M7-es autópálya és az M0-s autóút több szakaszán, azt követően, hogy kedden és szerdára virradóan jelentős mennyiségű hó hullott országszerte – közölte a honlapján az Útinform szerdán.A felvidéki magyarságot is érinti a vasúti fejlesztések iránya
Teljesen új gazdasági világrend van kialakulóban, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína között kirobbant világgazdasági háború ugyanakkor árt a magyar gazdaságnak - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön, a Magyar Vasút 2018 elnevezésű szakmai konferencián. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, a Felvidéket érintő vasúti közlekedésben ésszerű menetrendi rendszerrel jelentős előrelépések érhetőek el. Példaként említette a Komárom-Révkomárom közötti kapcsolat további fejlesztését, a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal Losoncig, a Hatvan–Somoskőújfalu vonal Fülekig, valamint a Miskolc–Hidasnémeti vonal Kassáig történő meghosszabbítását.Szijjártó: Gyorsvasút kötheti össze a visegrádi négyek országait
A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről - közölte a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán. Megjegyezte, az EU-nak, ha erős akar lenni, nem bírálnia és támadnia kell a V4 országait, hanem kihasználni azt a gazdasági potenciált, amely a közép-európai országokban rejlik.Ajánljuk még

















