vasút
Nesze neked, gyorsvasút: Gondosan elkerülné Székelyföldet a román vasútfejlesztés
Szép is lenne egy TGV-gyorsvasúttal elruccanni Kolozsvárra, vagy még tovább, a Székelyföldre - ezeket az ambíciózus terveket a magyar és a román kormány eddig közösen dédelgette, magyar részről ráadásul már egymilliárd forintot különítettek el a tervezés elindításához. A szándék komolyságát jelezte, hogy a Kolozsvár-Budapest gyorsvasúti fejlesztés kapcsán a román fél megfogalmazta azon igényét, hogy azt terjesszék ki Bukarest felé, így kapcsolva be a román fővárost Budapesten keresztül a nyugati vasúti vérkeringésbe. A magyarországi igény ezt annyival egészítette ki, hogy a Bukarest-Budapest vonal lehetőleg ne kerülje el a magyarlakta vidékeket, enélkül ugyanis olyan fejlesztésbe ölnénk a pénzt, amelyhez különösebb érdekünk innentől nem is fűződik. Úgy tűnik, a románok olyan határozatot fogadtak el, amely korábbi félelmeinket igazolhatja, a vasútfejlesztés ugyanis kényes precizitással kerüli el a Székelyföldet.Ezerháromszáz vasúti kocsit rendelt Egyiptom Magyarországtól
Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik - mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára telefonon Kairóból.A Székelyföld-Budapest vasút fejlesztésére kérik Orbán Viktort a székelyföldi vezetők
A Székelyföld-Budapest vasúti kapcsolat fejlesztésére kéri Orbán Viktor miniszterelnököt és Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnökét a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke. A három megye önkormányzati vezetője közös felkéréssel fordult a megszólított budapesti vezetőkhöz. Az erről szóló közleményt kedden juttatták el az MTI-hez. Amint azt közölték, a vasúti közlekedésben 2017 decemberétől érvénybe lépett változások kedvezőtlenül érintik a székelyföldi utazóközönséget.A szép-új FLIRT jött, a tömegnyomor mégis maradt
Wifi, klíma, konnektor már van, de maradt a tömegnyomor a Budapest–Esztergom között közlekedő vonatokon. Az elmúlt években a vasúti tömegközlekedés reneszánszát éli, és nemcsak az unió, de Magyarország is vállaltan elkötelezte magát a fejlesztések mellett. Az emelkedő utasszám megnövekedett igényeit a MÁV láthatóan igyekszik kielégíteni, ugyanakkor kérdés, mire jó egy szép, új FLIRT-vonat, ha ugyanúgy egymás lábán taposnak rajta az emberek csúcsidőben.Az EU 1,3 milliárd eurót biztosít a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére
Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a magyar-román határon lévő Curtici (Kürtös) települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.Vitézy Dávid: Újabb évtizedeket várhatunk a fejlesztésekre
Szemléletváltást sürgetett a közösségi közlekedés és a jelenleg zajló felújítások kapcsán Vitézy Dávid. A BKK volt vezérigazgatója szerint a gigaberuházások hátulütője, hogy amelyik fejlesztés forráshiány miatt kimarad, arra újabb évtizedekig várnunk kell. A Zielenszky Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiumban tartott előadásában arról is beszélt, hagyományosan megoldatlan a főváros és a vasút közlekedésének integrációja, de véleménye szerint addig nem következik be szemléletváltás, amíg az állam finanszírozza a MÁV veszteségeit. A szakértő emellett beszélt a Nyugatit a Déli pályaudvarral összekötő vasúti alagút tervéről, a HÉV-ről, a Ferihegyi repülőteret kiszolgáló vasúti közlekedés lehetőségeiről, és az önvezető autók okozta új kihívásokról.Magyar nyomás Bukaresten: Kolozsvár után Székelyföld a vasútfejlesztés következő célpontja
A magyar állam elkötelezett szándéka, hogy a román-magyar közös vasútfejlesztésnek a magyarlakta vidékek, Erdély és Székelyföld legyenek a nyertesei – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium portálunk számára küldött válaszából. Szijjártó Péter miniszter korábban bejelentette, tárgyalások kezdődtek egy Kolozsvárt és Budapestet összekötő gyorsvasúti fejlesztésről, amely később egészen Bukarestig nyúlna le. A román állam mentalitását ismerve éltünk a gyanúperrel, hogy ha rajtuk múlna, a fejlesztés a Kolozsvári szakasz után már nem a Székelyföldet is érintő vonalon valósulna meg. Ha a magyar érdek érvényesül, 8 óra alatt nem Kolozsvárra, hanem már Székelyföld szívébe is eljuthatunk.Visegrail - Még szorosabbra fonódik a visegrádi együttműködés
Már a vasúti közlekedésen is érezteti hatását, hogy az utóbbi idők eseményei miatt a turisták elfordultak a nyugat-európai úticéloktól és Kelet-Európa felé fordultak – hangzott el a Hungrail 2017 konferencián, ahol V4-ek lehetséges vasúti összefogásáról, a közös problémákról is szó esett. A V4-ek között hagyományosan élénk a turizmus és a közlekedés, Budapestet napi 10 nappali járat köti össze a visegrádi országok nagyobb városaival. Hamarosan a négy ország bebarangolására alkalmas vasúti bérlet is rendelkezésünkre állhat.Hamarosan magyarul is szól az utastájékoztatás egy felvidéki vasúti szárnyon
A Bumm.sk arról ír, Bukovszky László nemzetiségi kormánybiztos kedden a kétnyelvűsítésről tárgyalt a szlovákiai RegioJet vasúttársaság vezetőivel. A hírek szerint hamarosan kétnyelvű lesz az utastájékoztatás a Pozsony és Komárom között közlekedő vonalon. Az elképzelések szerint a szlovák mellett magyar nyelven is be fogják mondani a megállókat, illetve egyéb információkat a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vonalon közlekedő járatokon a nemzetiségek lakta községekben.Ajánljuk még

















