védekezés
Szijjártó: hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából
Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton. A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon.EMMI: Minden magyarért felelősséggel tartozunk, a bajban különösen
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszautasítja egyes magyarországi sajtótermékek azon hangvételű írásait, amelyek igyekeznek a határon túli magyarok megsegítése ellen uszítani anyaországi honfitársainkat még a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben is. A balliberálisok szemléletével szemben a nemzeti kormány álláspontja szerint minden magyarért felelősséggel tartozunk, a bajban különösen – olvasható az EMMI közleményében.Nem volt főállású orvos a Pesti úti idősotthonban a járvány kitörésekor
Az Origo információi szerint március huszadikától kezdődően hetekig nem volt főállású orvos a Pesti úti Idősek Otthonában. Pont abban az időszakban, amikor az intézményben már lázas és felső légúti megbetegedések voltak, amelyek a koronavírus-megbetegedés első tünetei. A lap szerint az állandó orvosi felügyelet hiánya is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a megbetegedéseket és tömeges lett a fertőzés az idősotthonban.Százmilliókat fizet ki haveri ügyvédeknek Újbuda, miközben a polgármester azt híreszteli, hogy a járványügyi védekezés költségei tönkreteszik a kerületet
Három ügyvédi irodának több, mint kétszázmillió forintot fizet ki Újbuda önkormányzata, ebből csak Czeglédy Csabának és munkatársainak több, mint tizennyolcmillió jut, de a DK-s polgármester, László Imre folyamatosan azt híreszteli, hogy a járványügyi védekezés költségeit az önkormányzat nem tudja kigazdálkodni. A XI. kerületi Fidesz azt ajánlotta fel a városvezetésnek, hogy szívesen segítenek tanácsaikkal a szükséges hatszázmillió forint megtakarításához, ehhez ötletként azt adta a kormánypárti képviselőcsoport, hogy vizsgálják felül az ügyvédi irodákkal kötött szerződéseket – tette közzé a helyi Fidesz-KDNP véleményét a Facebookon Hoffmann Tamás, Újbuda korábbi, kormánypárti polgármestere.A pápai önkormányzat megint példát mutat: saját magukon kezdik a spórolást
Pápa önkormányzata nem először mutat példát egyéni kezdeményezéseivel a járvány elleni védekezésben, illetve a gazdasági következmények enyhítésében. A dunántúli város volt az első, ahol a városvezetés helyi vállalkozókkal és civilekkel összefogva kezdett gyűjtést, hogy a befolyt összegből vásároljanak védőfelszereléseket. Majd azzal kerültek az országos hírekbe, hogy Áldozó Tamás polgármester rendeletben állította le a képviselői tiszteletdíjak kifizetését, hogy több pénz jusson a járvány elleni védekezés adta rendkívüli feladatokra. Jól látszik, hogy az önkormányzatoknak szűkös évük lesz; a járvány okozta gazdasági válságban folyamatosan csökkennek a saját bevételeik a vállalkozások szünetelésével, a turizmus leállásával, a parkolás ingyenessé tételével. Pápán nem a lázadás és a másokra mutogatás dívik; a városvezetés újfent utat mutatott, hogy siránkozás és panaszkodás helyett máshogy is lehet kezelni a kialakult helyzetet. A polgármester szerdán bejelentette, hogy a takarékosságot saját magukon kezdik. A kiesett bevételeket az önkormányzati megbízási szerződések, valamint az önkormányzati és intézményvezetők illetményének csökkentésével próbálják pótolni.Varga Mihály: Egyszeri adóval járul hozzá a bankszektor a védekezéshez
Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra: az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni –jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Az Európai Bizottság szerint a járvány tombolásakor az a fontos, hogy mobilapplikációk segítségével lazítsanak a korlátozásokon
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol a mobiltelefon-adatok és alkalmazások közös uniós megközelítésének kidolgozására, mivel a digitális eszközök fontos szerepet játszhatnak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozási intézkedések fokozatos lazításában – olvasható a brüsszeli testület szerdai sajtóközleményében, amelyet akkor adtak ki, amikor a pandémia Európában épp a legnagyobb pusztítást végzi.Szijjártó Péter: néhány országban a kormányzati intézkedések során jobban számít a nemzetközi liberális média elvárása, mint a választópolgárok akarata
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közölt " A rendkívüli Külügyi bizottsági ülés margójára" című felvétel tanúsága szerint nem érti, hogy a görög és norvég miniszterelnöknek, a dán, a svéd és a holland külügyminiszternek, a finn Európa-ügyi miniszternek most, amikor saját országukban meredeken emelkedik a fertőzöttek száma és olyan válsággal állunk mindannyian szemben, amelyből szakemberek százai kutatják a kiutat, miközben ezrek halnak meg Európában, hogy jut idejük folyton a koronavírus elleni védekezést szolgáló magyar törvénnyel foglalkozni.Kövesse élőben nálunk az Operatív Törzs mai tájékoztatóját!- 11 órakor Palkovics László bemutatja az Orbán-tervet
Ma 11 órától tartja online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló Operatív Törzs., amit ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhet ITT, a PestiSrácok.hu-n. Rendkívüli módon ezúttal részt vesz Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter is, aki bemutatja a közösségi médiában Orbán-tervként is emlegetett, a miniszterelnök által tegnap délben bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részleteit. A tájékoztatót és az újságírói kérdésekre adott válaszokat rövid időn belül ugyancsak itt tesszük visszanézhetővé.Ajánljuk még

















