védekezés
Nyitrai Zsolt: a polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe
A polgárőrség ma a modern hazafiságot jelképezi Magyarországon–- mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Felsőtárkányban, a regionális polgárőr-napon. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szervezet tagjai önkéntesen vigyáznak a települések, a családok biztonságára, részt vesznek a határok védelmében, a migráció elleni küzdelemben, a koronavírus-járvány idején pedig az idősek ellátásával, közterek ellenőrzésével segítették a védekezést. Magyarország polgárai és kormánya egyaránt köszönettel tartoznak a polgárőröknek ezért a munkáért – tette hozzá. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról beszélt: a kétezret meghaladó számú egyesületük tagsága a járvány ideje alatt példásan helytállt és hozzájárult a védekezés sikeréhez. Számos településen egyfajta polgárőr szociális háló alakult ki – mondta, példaként említve, hogy naponta legalább húszezer adag ételt szállítottak ki országszerte a rászorulóknak.Fidesz: az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta
Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált szombaton a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) korábbi nyilatkozatára. Az az MSZP beszél, amely a járvány elleni védekezést folyamatosan akadályozta, a járványt csak olcsó politikai akciókra használták. Jobb, ha csendben maradnak, mert tőlük csak egy kamuvideóra tellett. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek köszönhetően Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, és felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében. Mivel az ugyancsak az MSZP-t erősítő Korózs Lajos által készített filmről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, a pártnak a jelek szerint egyetlen lehetőségként csak az előremenekülés maradt, a krónikus káderhiány miatt azonban kénytelenek voltak újra csatasorba állítani Bangónét.Hollik István: A szuveneritás magyar nemzeti érdek
A járványügyi készültség lényege, hogy az operatív törzs működik, a tisztifőrovosnak megerősítették a hatáskörét, és folyamatosan monitorozzák a szakemberek mind a külföldi eseményeket, mind pedig a magyar megbetegedéseket. Mindezt annak érdekében teszik, hogy ha jön a második a hullám, akkor minél hamarabb meg tudják hozni a legszükségesebb intézkedéseket – mondta el Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Hollik István a magyar függetlenség napja kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyar szuveneritás nemzeti érdek.Varga Judit: Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik
Az állampolgárok a járvány idején a cselekvő kormányoktól várták el a hatékony védekezést, amely elvárásnak a magyar kormány maradéktalanul megfelelt, hiszen Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Orbán Balázs: A baloldal álhírek terjesztésével, kamuvideóval járult hozzá a védekezéshez
A baloldal ismét cserbenhagyta a járvány elleni védekezést – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán.BKK: Hétfőtől újra fel lehet szállni a járművekre az első ajtón
Hétfőtől újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik, visszaáll az első ajtós felszállási rend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Szintet lépett a DK-s tarhálógépezet – Niedermüller Péter is a kormánnyal akarja megfizettetni a védekezés költségeit, de Czeglédytől nem sajnálja az apanázst
Harmincötmillió forintot követel a kormánytól Niedermüller Péter; Erzsébetváros polgármestere – DK-s kollégájához, az újbudai László Imréhez hasonlóan – úgy gondolja, hogy a járványügyi védekezés költségeihez az általa vezetett kerületnek semmi köze, azokat fizesse meg a kabinet. A két városvezetőt pártjukon és Gyurcsány Ferencen kívül összeköti a több, mint hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd, Czeglédy Csaba is, akivel csak az eddig megkötött szerződéseik összege immár több tízmillió forintra rúg, miközben az ötéves önkormányzati ciklusukból mindössze nyolc hónap telt el. Czeglédy sem az egyetlen eset a haverok kistafírozásában; a nyolcvannyolcmilliót követelő László Imrének arra is maradt energiája, hogy két cimbit nevezzen ki álommelóra, amelynek a végösszege csaknem száznyolcvanmillió lesz a szerződés lejártakor, miközben a polgármester szerint a kerület büdzséje belerokkan a szájmaszkok és a kézfertőtlenítők megvásárlásába. Niedermüller Péter eközben úgy tartja a markát, hogy a kezelésében lévő egyik szociális otthonban tapasztalható embertelen állapotok miatt azok megszüntetésére szólította fel Budapest Főváros Kormányhivatala, vagyis Erzsébetváros első embere még az alapvető feladatait sem volt képes ellátni a járvány idején.HVG: azért nem végzett nagyobb pusztítást a vírus, mert romokban az egészségügy
Időről időre felbukkan valamelyik ellenzéki sajtóorgánumban, hogy valójában csak azért volt mérsékelt a koronavírus-járvány terjedése Kelet-Európában és Magyarországon, mert az egészségügy romokban hever, az emberek nem merik a kórházakra bízni a túlélésüket. Nem meglepő módon nem a hvg az első lap, ahol majdnem ugyanez a cikk, nagyon hasonló tartalommal megjelenik, ugyanakkor annyit immáron ők is elismernek, hogy az "okok között az időben bevezetett korlátozó intézkedések" is szerepelnek. Tehát akkor mégis megfelelő volt a védekezés?Ajánljuk még

















