védekezés
Dömötör Csaba: eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát hazánk
A rendkívüli jogrend visszavonása azért történhet meg, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát eredményesen zárta hazánk. A koronavírus Magyarországon sokkal kevesebb emberéletet követelt más európai országokhoz képest, ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását, és azt, hogy a munkahelyek védelmével is erőteljesebben foglalkozzon a kormány - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.A járványügyi szakember arra figyelmeztet, továbbra is be kell tartani a megelőző rendelkezéseket
Továbbra is be kell tartani az alapvető megelőző intézkedéseket a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozásáért, a lazítások ellenére - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ epidemiológusa hétfő este az M1 aktuális csatornán. Emlékeztetett, arra számítanak, hogy a koronavírus ősszel visszatér.Emmi: Eddig ellenőrzés alatt tartottuk a járványt, és ezután is ez a cél
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a járványhelyzetet nemzetközi kitekintéssel is folyamatosan figyelve, monitorozva első pillanattól kezdve arra törekedett, hogy a magyar lakosságot minél nagyobb biztonságban és egészségi állapotban tudja. Miközben Franciaországban napi száz halottról szóltak a hírek, Spanyolországban annak örültek, ha az elhunytak száma egy nap kétszáz alá csökkent, Magyarország minden eshetőségre felkészült, a legrosszabb forgatókönyvvel is számolva hozott intézkedéseket annak érdekében, hogy akkor se kelljen emberéletekről döntenünk, amikor idehaza a koronavírus-fertőzöttek száma tömegessé válna – olvasható az Emmi pénteki közleményében.PM: Csaknem 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök és lélegeztető gépek vásárlására
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt első negyedévi pénzforgalmi mérlegének részletes adatait közli ma a Pénzügyminisztérium (PM).Az Izvesztyija szerint Oroszország megkezdte a hiperszonikus fegyverek elleni védelem kidolgozását
Oroszország megkezdte egy rádióelektronikai hadviselési rendszer fejlesztését, amelynek feladata, hogy megzavarja az ellenséges hiperszonikus repülő szerkezeteket – közölte csütörtökön az Izvesztyija című napilap az orosz hadiipari komplexumból származó értesülésekre hivatkozva.Szakértő: Az utcai védekezéshez elegendő a textilmaszk
Az utcai védekezéshez elegendő a többrétegű, mosható textilmaszk is; a sebészi maszkokat a kórházakban javasolják – mondta Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.A koronavírust felismerő és koncentrációját mérő bioszenzort fejlesztettek ki Svájcban
Egy kutatócsoport Svájcban olyan bioszenzort fejlesztett ki, amely felismeri a koronavírust és mérni tudja a koncentrációját. A Svájci Szövetségi Anyagtudományi és Technológiai Laboratórium (Empa) kedden számolt be honlapján az új módszerről, amit az Empa, az ETH Zürich és a Zürichi Egyetemi Kórház kutatói fejlesztettek ki. Az eljárás képes mérni a koronavírus koncentrációját forgalmas helyeken, valós időben. Az érzékelő munkába állítása lehetővé teszi a járvány megállítását a közeljövőben – hangsúlyozta a közlemény.Ellenőrzik az idősotthonokat és fertőtlenítenek a vidéki településeken is
Folyamatosan ellenőrzik a bentlakásos szociális intézményeket, idősotthonokat az országos tisztifőorvos által elrendeltek alapján a vidéki településeken is. A közterületek fertőtlenítése hétfőn Szolnokon is megkezdődött. A Békés Megyei Kormányhivatal is soron kívül ellenőrzi a bentlakásos szociális intézményeket, idősotthonokat. A járványügyi előírások betartása mellett azt is vizsgálják, hogy mennyire vannak ellátva fertőtlenítőszerekkel, egyéni védőfelszerelésekkel. Legutóbb szombaton Eleken, a 33 férőhelyes, önkormányzati fenntartású idősotthonban tartottak helyszíni szemlét. Mindeddig Békés megye 71 bentlakásos szociális intézményének egyikében sem mutatták ki a fertőzést.Orbán Viktor: mindenkinek, aki megbetegedett, lesz helye
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést, amelyről Facebook oldalán videó-beszámolót közölt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még

















