věra jourová
Věra Jourová távozása előtt még megpróbálja hitelteleníteni Elon Musk platformját
Az X közösségi hálózaton (a korábbi Twitteren) terjed legnagyobb arányban a dezinformáció − jelentette ki keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, aki korábban bejelentette, hogy "politikai méregtelenítést" fog tartani és nem marad az Európai Bizottságban.Věra Jourová politikai méregtelenítést tart, mi pedig végre fellélegezhetünk
Bedobta a törölközőt az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová, ugyanis nem tervez harmadik ciklust vállani azzal az indokkal, hogy tíz éve a porondon van és már tartana egy kis politikai méregtelenítést. A magyarok szemponjából ez jó hír, ugyanis számos alkalommal támadta az alelnök hazánkat, de lehet, hogy egy nagyobb levegőt tudunk majd venni, hiszen nem ő az egyetlen magyarellenes politikus, aki távozik.Věra Jourová kijelentette, hogy elítélik, ha valaki a vallásra hivatkozva lép fel az LMBTQ-emberekkel szemben
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja az Európai Parlament plenáris ülésén kijelentette: az EU elítéli, „ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben”.Az EU elítéli, ha egy vallás nevében fellépnek az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben
Az Európai Unió elítéli az erőszakot, akkor is, ha egy vallás nevében követik el, ahogy azt is elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Strasbourgban, csütörtökön.Donáth Anna mindent megtesz, hogy a magyar pedagógusok ne kapjanak fizetésemelést – Már ment is árulkodni Brüsszelbe
Kéjes örömmel jelentette be a Momentum Mozgalom, hogy Donáth Anna elküldte Vera Jourovának a státusztörvény elfogadott szövegének angolra fordított kivonatát. A Momentum alábbi közleménye is teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle önálló magyar államot nem akarnak, helytartóságnak tekintik a magyar kormányt, amelynek azonnal és feltétel nélkül teljesíteni kell Brüsszel parancsait.A Twitter ismét beleköpött a baloldal levesébe – The Fair Right (videó)
A Twitter kilépett az EU félretájékoztatás elleni önkéntes rendszeréből. Ettől persze még nem fog álhíreket közvetíteni, viszont legalább nem az EU bürokratái fogják megszabni, mi az álhír és mi nem az. Annak ellenére, hogy egy önkéntes megállapodásról beszélünk, a hazánkat is többször gyalázó Věra Jourová keményen nekiment a Twitternek, amiért aláássa a demokráciát. Ez alatt az idő alatt a francia kormány egy egész platformot tiltott be, amiért ők nem törölték a számukra kényes személyeket. Věra Jourová nem szólalt fel az üggyel kapcsolatban. Ki érti ezt?Szabó Tímeáék összefonódtak az EP magyargyűlölő politikusaival, a Momentum pedig már gyerekeket is bevet a hazánk elleni áskálódáshoz
Nagyon büszkén újságolta el a minap Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa, hogy mostantól egy pártcsaládba tartoznak az Európai Zöld Párttal. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy ez az a párt, amelynek tagjai között szép számmal akadnak olyanok, akik már 2013 óta áskálódnak hazánk ellen. Talán ismerősen cseng olvasóink számára Rui Tavares, Judith Sargentini, Daniel Freund vagy éppen Gwendoline Delbos-Corfield neve, hiszen ők azok az európai politikusok, akik azt hiszik, jobban tudják, mi történik Magyarországon, mint maguk a magyarok. Mindeközben egy másik fronton is támad az ellenzék, a Momentum ugyanis kézen fogta a diáktüntetésre csábított gyerekeit, köztük az aktuálisan felhasznált Pankotai Lilit is, és kivitte őket Brüsszelbe, hogy személyesen mondják el élményeiket az "elfogulatlan" Věra Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének, aki persze megdöbbent azon, hogy a tüntetők agresszív fellépésére könnygázzal reagált a rendőrség.Uniós biztos: jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat
Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.Donáth Anna személyesen kérte fel Věra Jourovát, hogy vizsgálják ki a magyar oktatás helyzetét
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője személyes egyeztetést kért Věra Jourovától, az Európai Bizottság alelnökétől, hogy felhívja a figyelmét a magyar oktatás súlyos válságára. Egyben megkérte az alelnököt, hogy a Bizottság vegye komolyan Donáth Anna javaslatát, és kösse az EU-s pénzek kifizetését a magyar oktatás átfogó reformjához – olvasható a Momentum közleményében.Ajánljuk még

















