vezető
Ha külföldi utazást tervez, ezekre az információkra nagy szüksége lehet!
Az elmúlt hetekben egyre többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy külföldi útjuk alatt számos probléma adódott, ezek többsége pedig komoly anyagi veszteséget okozott számukra. Leginkább a légitársaságokkal akadnak, akadtak gondok, először a Lufthansa jelentette be, hogy törli járatai többségét júliusban és augusztusban, indoklásuk szerint munkaerőhiánnyal küzdenek. De a WizzAir is indoklás nélkül törölte járatát Tenerifére Londonból, így ott is akadt néhány honfitársunk, akik nem voltak felhőtlenül boldogok attól, hogy újabb repülőjegyet kellett vásárolniuk. Persze a légitársaságok kiszámíthatatlansága már csak az időzítés miatt sem a legszerencsésebb, hiszen éppen a nyári hónapok alatt indulnak vakációzni a családok, akik közül többen a repülőtéren szembesültek azzal, hogy a járat ugyan felszállt, csak éppen az utasokat hagyták a reptéren. Ilyen váratlan helyzetben a legtöbben pánikba esnek, és csak kevesen tudják, hová, kihez fordulhatnak segítségért. Azonban nemcsak járattörlés, hanem az iratok elhagyása, az adott országban zajló háborús helyzet, természeti katasztrófa vagy zavargás is okozhat riadalmat, de az is megesik, hogy külföldi tartózkodásunk alatt kerülünk kórházba, sőt, sajnos a halálesetek sem ritkák. Kétségbeesés és telefonnyomkodás helyett azonban nem árt tudni, hogy a Google böngészésénél jóval hatékonyabb, ha a konzulátus éjjel-nappal hívható telefonszámát tárcsázzák. Ezt egyébként akkor is megtehetik, ha az adott országban nincs magyar külképviselet, megoldás ugyanis még erre az esetre is van uniós tagságunk miatt.Jakab Péter tűzijátékot ígér szeptemberre a rezsiárak miatt
A Jobbik volt elnöke ma sem bírt magával, ahelyett, hogy végre elmenne nyaralni mamuszos barátnőjével és kiheverné, hogy leszerepelt a párt vezetőjeként, azzal riogatja a követőit, hogy nem augusztus 20-án, hanem szeptemberben lesz a tűzijáték, mégpedig a rezsiárak miatt. Jakab Péter feltehetően nem köztünk él és nem tapasztalta eddig meg az évek során, hogy bár a fűtési szezon valóban szeptember 15-én indul, ám évek óta tombol a vénasszonyok nyara ekkor még, ezért nem valószínű, hogy füstölő kéményekkel fog országszerte találkozni, sokkal inkább atlétás fiatalokkal a belvárosban. Ám, ha mégis füstölő kéményeket látna, lélegezzen fel nyugodtan, ugyanis Magyarországon 144 köbméterig még mindig ugyanazon az áron melegszünk, ha gázzal fűtünk, afelett pedig még mindig kevesebbet kell érte fizetnünk, mint máshol Európában. Viszont, ha valaki a hivatali panelt családi fészekre cseréli - ahogyan ezt Jakab tette - felmerülhet benne, hogy bizony, jobban kell figyelni, ha nem akarja átlépni a rezsicsökkentett értéket.Semjén Zsolt: A férfi férfi, a nő pedig nő
A kereszténység létezhetne Európa nélkül, de Európa nem létezhet a kereszténység nélkül – ezt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson, a Kereszténység a nyugati világban című pódiumbeszélgetésen. A fórumon magyarországi és erdélyi püspökök és egyházi személyiségek is beszéltek a kereszténység fontosságáról.Potápi Árpád János az erdélyi magyarság drámai fogyatkozásáról: csak akkor lesz jövőnk, ha a fiatalok gondolkodását sikerül megváltoztatni
A romániai népszámlálás előzetes adatai szerint kétséges, hogy egyáltalán eléri-e a magyarság lélekszáma az egymilliót, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám még 1,2 millió fő volt. Az egy évtized alatt eltűnt kétszázezer magyar kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár portálunknak kiemelte, az adatok tükrében az erdélyi értelmiség és politikai vezetők feladata, hogy új stratégiát fogalmazzanak meg a magyarság számára, ugyanakkor kiemelte, csak akkor lesz jövője az erdélyi magyarságnak, ha a fiatalság gondolkodását sikerül megváltoztatni.Nézőpont: A kata módosítása sem gyengítette a Fidesz támogatottságát, az ellenzék viszont továbbra is válságban van
A kata módosításának nincs hatása a pártpreferenciára: a kormánypártok támogatottsága stabil, az ellenzéki pártok még mindig válságban vannak – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. Továbbra is a Fidesz-KDNP mögött áll a magyarok abszolút többsége (54 százalék), míg a parlament hat baloldali pártja közül négy nem jutna be önállóan a parlamentbe - írja a Nézőpont Intézet legújabb kutatására hivatkozva.Georg Spöttle: Nincs gáz, jön a gáz
Németország egyelőre fellélegezhet, az „Északi Áramlaton” újra jön az orosz földgáz. Kanada visszaszolgáltatta a Siemens turbinát és ezzel beüzemeltették a rendszert. A félelem azonban ott van a levegőben, hiszen Berlin tudja, ha fegyvereket ad Ukrajnának akkor Moszkva is szankcionálhat a gázcsapok segítségével.Pocsék ember Gyurcsány Ferenc
Pocsék ember Magyarország kormányfője - írta Gyurcsány Ferenc, többszörösen megbukott kormányfő közösségi oldalán. Írásom címét tőle kölcsönöztem félig-meddig alliterációként. Nagy baj lehet Gyurcsány Ferencéknél, amikor már annyira központba került a gyűlölt személy, amikor annyira beteges fóbia lett számukra a "minden rossz okozója", hogy elfelejtik mi is történt az elmúlt húsz évben, amikor elfelejtik a valóságot, amikor szembe mennek a tényekkel.Székelyföld, meccs, Orbán Viktor, Marco Rossi – Felkészülés a tusványosi fellépésre (videó)
Hát mit vártak – ha meccs van, akkor ott van Orbán Viktor is. És ha a meccs Székelyföldön van – és útba esik –, akkor pláne. Egy videó is kikerült a magyar kormányfő Facebook-oldalára, amelyen az látható többek között, hogy a miniszterelnök kezet fog és vált néhány szót a hozzá odalépő szurkolókkal. Sőt, az is látszik, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány lép oda a miniszterelnökhöz, aki a lelátón figyelte a Sepsi OSK–Olimpija Ljubljana meccs alakulását, amelyet megnyert a Sepsi (3–1). A háttérben Zsigmond Barna Pál és Németh Zsolt országgyűlési képviselők is feltűnnek. A felvétel alatt tisztán kivehető, hogy az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című slágerét éneklik az egybegyűltek.Ajánljuk még

















