vezető
Czeglédy Csaba nemzetbiztonsági kockázatot jelentő információkkal kampányol és kelt pánikot
Czeglédy Csabának és a szombathelyi baloldali városvezetésnek úgy látszik, sem az ország, sem a szombathelyiek biztonsága nem számít, ha politikai célzattal putyinozhatnak egy jót itt, a kampány hajrájában. Mint ismert, a Magyar Honvédség határozottan kérte, hogy senki ne írjon a közösségi oldalán arról, ha csapatmozgásokat tapasztal, ne készítsen fotót, ne posztolja azokat és ne hozzon ezzel nyilvánosságra olyan információkat, amelyek katonáink és az országunk biztonságát veszélyeztetik. Czeglédy Csaba nemcsak a fegyverzetet szállító járművekről tett ki fotókat, hanem arról is részletes beszámolót adott Facebook-oldalán, hol és mikor látta a katonai járműveket és azok merre tartottak. Kollektíven oroszokat büntetni "bolsi" módi
Sváb kitelepítettek leszármazottjaként pontosan tudom – ha szerencsére mindössze családi anekdotákból is –, hogy mit jelent kollektíven bűnösnek lenni. Micsoda ocsmány, undorító, dühítő, végletesen igazságtalan érzés, hogy olyasvalamiért vonnak felelősségre, azért tesznek tönkre, lehetetlenítenek el, mert valakivel egy nyelvet beszélsz. Egy a nemzetiségetek és ennyi. Németül beszélsz? Van egy kis vagyonod, amit elvehetünk? Rendben, te először is náci vagy, nem sváb. És minekutána a nácikkal bármit meg lehet tenni, hopp, erkölcsi skrupulus sem maradt abban a kérdésben, hogy mi lesz veled és az életeddel.