vezető
Jakab Péter el sem pirult, amikor kimondta: szerinte a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt! (Karanténvlog)
A március 15-i Békemenet fontosságát talán majd később érthetjük meg, április 3-át követően, az viszont mindenki számára látható volt, hogy egy mintegy félmilliós tömeg kulturáltan és együtt lélegezve vonult hosszan, békésen a Kossuth térre. A Karanténvlog ezt a társaságot ellenpontozta a magát elfogadónak és liberálisnak nevező, szavakban Szeretetországot építő, ám tetteiben lámpavasat, börtönt kívánó agresszív baloldali tömeggel. Kollégáink Márki-Zay Péterék hergelőtalálkozójára látogattak, ahol lökdösés, fenyegetés volt az osztályrészük, mi pedig bemutatjuk a különbséget. Nagy szeretettel mutatjuk be nektek Buzinkay Györgyöt is, aki saját magát női zenekarok énekeseire szereti rámontírozni, miközben az ellenzék LMBTQ-felelősének is kikiáltották, de amikor politikáról igyekszik beszélni, akkor bődületes ostobaságok és hazugságok jönnek ki a száján. Most sem volt ez másképp, a Karantén pedig lecsapott rá. Itt lesz természetesen a Messiás is, hiszen Márki-Zay Péter napi rendszerességgel alázza meg magát újabb és újabb hazugságaival, a Szeretetország pedig ezekből a kamupanelekből és gyűlölködésből áll továbbra is. Márki-Zay szerint a Békemeneten nem voltak fiatalok, hiszen azok az ellenzéki megemlékezést választották. A fölösleges kamuk bajnoka ismét mélyre ásta tehát magát. Végül Jakab Péter is csatasorba állt, akit a karlendítős Jobbik-alelnök, Z. Kárpát Dániel aljas tette miatt kérdeztek az ATV-ben, de a rinocéroszbőrrel rendelkező Jakab képes volt a Fideszt leszélsőségesezni, miközben nem tudott semmilyen választ adni alelnökének náci tempójára. A Jobbik elnöke szerint a vidéki emberek kinevetik a Fideszt. Mi pedig Jakab Pétert nevetjük ki. Nézzétek most is a Karantént, megéri! És akkor Márki-Zay beballagott az ügyészségre, hogy feljelentést tegyen amiatt, amit ő (nem) mondott
Orbán Viktor alkalmatlan arra, hogy megvédje hazánkat, sőt, még egy annak légterét megsértő drónt sem tud kiszűrni, csak rémhíreket terjeszt – ezzel a gondolatkörrel indította Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatóját, ahol azt is bejelentette: feljelentést tesz rémhírkeltés miatt. Márki-Zay Péter azt sérelmezi, hogy a médiában megjelent állításokkal ellentétben ő nem küldene fegyvereket és katonákat Ukrajnának. Hozzátette: jól látható, hogy a magyar miniszterelnök nem képes hazánk védelmére, arra csak az unió és a NATO lenne képes. Szerinte tehát valótlan állítás, hogy a baloldal magyar katonákat küldene az orosz–ukrán konfliktusba, Orbán Viktor állítása ezzel kapcsolatban pedig kimeríti a rémhírkeltés fogalmát. Hozzátette: ez a legaljasabb hazugság, amivel az elmúlt időszakban találkozott. Azonban több videofelvétel is világosan mutatja: a baloldali politikus volt az első, aki azt követelte Magyarországon, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket abba a konfliktusba, amihez semmi közünk sincs. A PestiSrácok.hu is megírta, hogy Márki-Zay Péter a tényektől egészen elrugaszkodott nyilatkozatot tett az M1-en, ahol azt állította: hazudnak róla és a baloldalról, amikor azt állítják, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldenének az orosz–ukrán háborúba. Azonban a hazug Márki-Zay Pétert hamarabb utolérjük, mint a sánta kutyát: Szarvas Szilveszter a Pesti TV-nek forgatott interjújából, de számos más, a PestiSrácok.hu-n is napvilágot látott videóból minden, legalább kisiskolás magyar szövegértéssel felvértezett ember előtt világossá válik, hogy Márki-Zay és a baloldal számos potentátja két héten át nyíltan lobbizott azért, hogy Magyarország beszálljon a háborúba. A gyermektelen balatonalmádi jegyző szerint jobb érzésű édesanyák nem adják bölcsődébe a gyereküket
Újabb hangfelvétel jelent meg azon a hackerblogon, amely szerzőjének állítása szerint a nem éppen független balatonalmádi jegyző ezúttal az átadás előtt álló új bölcsődéről és a gyermekes családokról mondja el a véleményét. "Erre szükségünk van nekünk?" – teszi fel a kérdést a női hang, aki a blogger szerint Gáspár-Fekete Judit, Balatonalmádi február 1-től kinevezett jegyzője. Arról is beszél, hogy azok a jobb érzésű édesanyák, akik nem üzleti lehetőséget látnak abban, hogy szülnek, nem passzolják le a gyereküket. Korábban két hangfelvétel került nyilvánosságra: az elsőben a választópolgárokat nevezte egyszerű buta embereknek, a másodikban pedig a város nagy többséggel megválasztott független alpolgármesterét titulálta sült bolondnak. A most kikerült felvételen elhangzottaktól elhatárolódott a város polgármestere. Kepli Lajos szerint óriási az igény a bölcsődére, mégpedig azért, mert egyre több a kisgyermekes család. Márki-Zay ismét belegázolt a magyarok lelkébe: a trianoni tragédiához hasonlított egy statisztikai adatot, amiről csak ő tud
Az ellenzék közös miniszterelenök-jelöltjének ismét sikerült megsértenie a nemzeti érzelmű embereket. Márki-Zay Péter ezúttal a magyarság szívén ejtett sebet: Trianon kitörölhetetlenül fájó emlékét hasonlította ahhoz, hogy szerinte minden hatodik gyerek külföldön születik. Itt halkan emlékeztetnénk említett Márki-Zay Pétert arra, hogy az erkölcsös és felelős magyar embernek kötelessége, hogy a trianoni békediktátum magyar áldozataira is méltón emlékezzen, máig élő sebeit ápolja és gyógyírt keressen rá. Ő azonban ezt láthatóan nem érzékeli, vagy ha mégis, jól titkolja. A bejegyzésben egyébként arra is kitért, hogy ha Orbán megy, a fiatalok is mennek. Ez utóbbi állításával még egyet is tudnánk érteni, hiszen egy ellenzéki kormányzás alatti élet nem éppen kecsegtető jövőt ígérne számukra, így újabb elvándorlási hullámra készülhetnénk fel, csakúgy, mint Gyurcsányék idejében. Milyen frekvencián rikácsol Dobrev Klára? – Politikai Hobbista Molnár Péterrel
Azt tudjuk, hogy Dobrev Klárának nemcsak szakpolitikai vitája van Orbán Viktorral, de azt nem, hogy ezt miért kell ilyen frekvencián előadni? Tényleg ijesztő! És vajon ez tanulható, vagy villás nyelv kell hozzá? Megannyi kérdés, amire sosem kapunk választ. LjubovNepop, Ukrajna magyarországi nagykövete bejárogathat a Márki-Zay-féle kommunikációs tréningekre, mert mást sem csinál, mint felszólítja, fenyegeti, majd végül leszidja a magyarokat, amiért nem rohanunk fegyverrel felmenteni Kijevet – többek között ezekről a témákról is beszélgettek a Politikai Hobbistában.