vezető
Első világ, harmadik helyek
Miközben a már túl drága autóban ülve a számunkra megfizethetetlenné váló Balatonra tartva azon keseregtünk, hogy mind éhen fogunk halni, észre sem vettük, hogy bepanaszkodtuk magunkat a Sauvy-féle trichotómia szerinti második világból az elsőbe. Természetesen gazdasági és kulturális értelemben, nem földrajzilag. Ez önmagában eredmény, hiszen jelen korunkban e hármas felosztás már nem politikai, hanem gazdasági státuszhatározó, amely keretrendszerben természetes a néptömegek vágyódása az első világ felé. Magyarországon ezt az eredményt sikerült helyből, népvándorlás nélkül elérni, kulturális és gazdasági értelemben integrálódtunk az első világba. Azonban ez azt is jelenti, hogy szépen fokozatosan veszítjük el a harmadik helyeinket. Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből
Az első munkanapomon ott ülnek majd a fideszesek az irodám előtt, mint a verebek és várják a sorsukat - mondta egykor a szépreményű Jakab Péter, akinek először a Jobbikból kellett távoznia, most pedig a már-már elfeledett szájhős azzal került be a hírekbe, hogy a bíróság végelszámolást rendelt el új egylete, a Nép Pártján Mozgalom Egyesülettel szemben. Összenő, ami összetartozik, Jakab most Gyurcsánynál keres menedéket. Igen, ez az a Gyurcsány, akinek ámokfutása miatt jött létre a Jobbik.