vezető
Mire megyünk az Alaptörvénnyel? – Szombaton talán kiderül
Az ország jövőjét csak a múltjára lehet felépíteni – igen, ez egy iszonyatos közhely, ám van rá indoklásom. Pufogtatni ugyanis könnyű, de aprópénzre váltani nagyon nehéz. Tudjuk-e, miben áll annak a magyar múltnak a lényege, amelyre felépítenénk a jövőnket, hogy vaktában kapkodás helyett jól szervezettek legyünk? Tudjuk-e, miből állhat részleteiben ez az építkezés? A jó hír, hogy akadnak olyan elismert szakemberek, akiknek vannak megalapozott ötleteik, és ezt meg is osztják a nyilvánossággal… Gréczy egyenesen megmondta, hogy a harmincas évek Németországa vagyunk
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szerint most eljött az idő, "AMIKOR EGYENESEN KELL BESZÉLNI". Ha valaki úgy vélné, hogy ezzel a kezdőmondattal valami intellektuálisan felemelő, a realitások teljesen szilárd talaján álló gondolatok garmadáját fogja olvasni, nos, az - nem meglepő módon - tévedni fog. Annak ellenére, hogy a fejtegetés itt-ott tartalmaz tényszerűséget, valójában a monológ nem más, mint a történelemnek egy szubjektív, "dékás" politikai értelmezése.