vezető
Baranyi már nem "proud", mert nincs Pride – "Karácsony Gergely a világ leggyávább főpolgármestere"
Történelmi pillanathoz érkeztünk, mégpedig azért, mert kénytelen vagyok egyetérteni Baranyi Krisztinával. Persze nem a mögöttes gondolattal, hanem a konklúzióval. Nevezetesen azzal, hogy Ferencváros polgármestere a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte Karácsony Gergelyt. Igaz, Baranyi azért tett így, mert nem vette napirendre az ő, a Pride megtartásáról szóló javaslatát a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésére. Én pedig azt mondom, hogy éppen azért a leggyávább főpolgármester, mert a végén úgyis becsicskul, ha a valamelyik szövetséges csúnyán néz rá. Más irányból tehát, de a konklúziót osztom Baranyi Krisztinával. Szóval azt mondjátok, hogy a Pride csak egy ártatlan buli, ahol szó sincs arról, hogy a gyermekek szexuális fejlődését (is) befolyásolnák? - Akkor ezt olvassátok el
Az Országgyűlés döntött: innentől kezdve tilos hazánkban a szexualitás öncélú ábrázolása. Ennek értelmében mostantól csak olyan gyűlés tartható meg, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára. Mindez tehát azt jelenti, hogy abban a ripacskodós, fecskében vonaglós, gyakorlatilag közszeméremsértő formájában idéntől már nem lehet Pride felvonulást tartani Magyarországon. Persze a Steiner Kristóf “vezette” homoszexuális lázadók nem értik, hogy a gyermekekre leselkedő veszély hol is rejlik a vonaglásukkal és Lady Gaga dallamaival felfűtött felvonuláson. Mi azonban most utánajárunk és felvilágosítjuk a felháborodott vonulókat, hogy miért is kéne a szexualitást a középpontba helyező eseményeket legalább zárt körben, de inkább a négy fal között csinálni.