Pesti Srácok

vezető

Megszavazta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását! (Parlamenti tudósítás!)

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 november 9.
Kedden reggel ismét összeült az Országgyűlés. A képviselők kilenc előterjesztésről szavaznak, majd hat javaslat általános vitája kezdődik. A hétfőn kezdődött ülés második napja a magyar jelnyelv napjára történő emlékezéssel és napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. A képviselők ezt követően előbb megtárgyalhatják, majd elfogadhatják azokat a módosításokat, amelyeket az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kezdeményezett az Alkotmánybíróság bérlakástörvénnyel kapcsolatos aggályaira reagálva. Ezek alapján a forgalmi érték teljes összegét meg kell fizetniük vételi szándék esetén azoknak a világörökségi helyszínen lévő önkormányzati lakásban élőknek, akik kevesebb mint huszonöt éve bérlik az ingatlant. A parlament szavaz az országos népszavazási eljárás, illetve a választási törvény módosításáról, továbbá a 2020-as költségvetés zárszámadásáról is. A döntéshozatal után általános vitát tartanak egyebek mellett honvédelmi, energetikai és közlekedési tárgyú törvénymódosító javaslatokról. Az Országgyűlés aktuális ülése szerdán és csütörtökön folytatódik, majd november 15-én, hétfőn ér véget. A keddi határozathozatalok közül az egyik legfontosabb a veszélyhelyzet meghosszabbítása volt, ezt a képviselők megszavazták, 134-en szavaztak mellette, 52-en ellene.

Karácsony nem veszi észre, ha a háta mögött szétszedik a fővárost? (Pesti Riporter videó!)

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 november 8.
Budapest zűrös ügyeitől hangos a sajtó hosszú napok óta, a főpolgármester nem tudja kézben tartani a dolgokat, látható, hogy a háta mögött mennek a nagy ügyek. Ilyen többek között az, hogy állítólag a főváros eladná a Városháza épületét, melyről dokumentumok is vannak, ám Karácsony Gergely ezt továbbra is tagadja. Ezért hétfőn a Pesti Riporter stábja úgy döntött, utánajár az igazságnak. Karácsony Gergelyt sajtótájékoztatója után arról kérdeztük, mit szándékoznak még pénzzé tenni, hiszen mint azt szeptemberben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elkottyantotta: Budapestnek nincs már pénze, csődközeli állapot uralkodik a fővárosi önkormányzatban. Pénteken a PestiSrácok.hu írta meg először, hogy a főváros vagyonkezelője a Jófogás.hu nevű börzeportálon hirdet meg több fővárosi telket és épületet, többek között a Tétényi úti piacot, 13 milliárd forint értékben. Vasárnap a Bennfentes.hu hozott le egy hangfelvételt, amin egy eddig nem ismert férfi a Fővárosi Önkormányzat egy ingatlanának korrupciógyanús megvásárlásáról beszélt. Később kiderült, hogy az Anonymus által megjelölt helyrajzi számon egy Nagytétényi úti telek van bejegyezve, amit több mint 100 millió forintért adtak el. Az ügy kulcsszereplője az elbeszélés szerint Berki Zsolt volt. Az ingatlan a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat tulajdonában volt anno.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.