Pesti Srácok

vezető

A tornacipőben bohóckodó Gyurcsány igazi arca – véres bosszúra készül a szemkilövető (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 szeptember 24.
Unjátok már Gyurcsány Ferit? Lehet, hogy heveny hányingert kap több millió ember, ha meghallja ezt a nevet, mégis botorság lenne legyinteni egyet és lebohócozva, leböszmézve folytatni a napot. A tornacipős bohóc, a kedélyes félőrült képében tetszelgő Gyurcsány ugyanis legalább annyira veszélyes, mint 2010 előtt, ezt pedig folyamatosan láthatjuk akkor, amikor a szemünk előtt szalámizza le a baloldalt és véres nyálat köpve, habzó szájjal várja a vendettát 2022-ben. Nekünk, a nemzetért aggódó magyaroknak éberen kell figyelni minden rezdülését, hiszen Gyurcsány az ötvenes évek kommunista vészkorszakát hozná vissza felesége szoknyája mögé bújva, de egy prédára leső hiéna kifinomult érzékszerveivel. A Karantén tehát nem mehet el szó nélkül a négy miniszterelnök-jelölt-jelölt bemutatásán túl az igazi vezérürü, a véreskezű bolsevik mellett, hiszen akinek van szeme, látja, hogy Gyurcsány Ferenc a levitézlett baloldal igazi irányítója. Veszélyesebb, mint valaha és azok, akik nem ismerik, vagy elfelejtették, hogy 2010 előtt milyen szerepet játszott a magyarság kivéreztetésében, azoknak ajánljuk rövid összeállításunkat az ősződi böszméről. Gyurcsány nem egy vicc, nem egy megkerülendő, lejárt probléma, hanem maga a kommunista gonosz megtestesítője, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy hatalomhoz jusson. Ezt a célját nem engedhetjük elérni, ehhez azonban szükség van arra, hogy bárki bármit is gondol a világról, alaptényként rögzítse: soha többé Gyurcsányt! Felesége viselt dolgait, átlátszó és primitív demagógiáját már górcső alá vettük, de Dobrev Klára gonoszsága férjével, Gyurcsánnyal teljes. A zsidó családtól elragadott szemlőhegyi villa lakói, a nemzeti vagyon kiárusítói ma a nemzet megmentőiként, a kisemberek barátaiként aposztrofálják magukat, de mi tudjuk, hogy valójában kik ők, ki Gyurcsány Ferenc, aki fillérekért adta el a saját hazáját és hergelt évtizedeken keresztül magyart a magyar ellen. A Karantén nyilván nem volt képes Gyurcsány összes gonoszságát és hazaáruló fogását bemutatni egy videóban, de ajánljuk nektek ezt az összeállítást a teljesség igénye nélkül úgy, hogy biztosak lehettek benne, a szemkilövetőről kapott kép valódisága így sem csorbul. Nézzétek a Karantént!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.