vezető
Az ÁVÓ-tól a 168 Óráig: bemutatjuk Ipper Pál századost, aki mindent megtett Mindszentyék ellen, majd 1989-ben letagadta az egészet
Ezeknek a régi rádiósoknak még volt gerincük. Vagy nem. Ipper Pál százados az ÁVH (ÁVÓ) egyik fontos embere volt az egyház és a hit elleni könyörtelen harcban. Mind a Mindszenty József bíboros, mind a Hamvas Endre püspök utáni hajszában, a hírhedt koncepciós perekben is fontos szerepet játszott, de ha kellett, a cserkészmozgalmat, a hazafias ifjúságot támadta. Sokáig nem lehetett erről szinte semmit sem tudni, hiszen szinte mindent eltüntettek állambiztonsági múltjáról. Ő maga meg 1989-ben, amikor Kubinyi Ferenc leleplezte, egyszerűen letagadta az egészet. Azt mondta, a kémelhárításnál volt. Bemutatjuk Ipper Pált, Mester Ákos és társai szellemi, morális vezetőjét, akit 1953-ban szereltek le az ÁVH-tól (abban az évben, amikor Péter Gáborék is megbuktak), hogy aztán rádiósként, majd tévésként szolgálja lakájként a diktatúrát. Politikai Hobbista – A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi – Jeszy, Szentesi Zöldi és Bayer is kiállt Jurák Kata mellett (Videó!)
A szivárványt kisajátította magának egy agresszív társadalmi lobbi, ezért amikor ránézünk, nem az eső jut eszünkbe, pláne nem az özönvíz utáni szövetség, amit Isten Noéval és az emberiséggel kötött, és az égen egy szivárvánnyal pecsételt meg, azt ígérve, hogy nem küld több özönvizet a Földre – mondta Jeszenszky Zsolt a Politikai Hobbistában. Jeszy kiállt a szivárvány-ügyben megszólaló, ezzel a mindig, mindent félremagyarázó balliberálisok féktelen dühét magára zúdító kolléganőnk, Jurák Kata mellett; így tett mások mellett Szentesi Zöldi László és Bayer Zsolt is. Jurák Kata profilját egyébként – nyilván a mindenkit megillető szólásszabadság dicsőségére – vasárnap letiltotta a Facebook. A rabbi, akinek nem tetszik, ha az antiszemita megjegyzéseket tevő Bíró Lászlót kritizálják – És a DK-s Varju is égeti magát
Az ember azt gondolná, hogy ha valami különösebb perverzió vagy politikai ok miatt mást nem is, de egy rabbit legalább zavar az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró László jelenléte a közéletben. Úgy tűnik, nem így van, hiszen Derce Tamást, a volt újpesti polgármestert lehurrogta a Mazsihisz neológ rabbija azért, mert a politikus az újpesti mártírmegemlékezésen szóvá tette, hogy a körzet DK-s országgyűlési képviselője és pártja beállt a jobbikos jelölt mögé, ezért nem teheti meg, hogy eljön a templomba és beáll a megemlékezők közé.