vezető
Karácsony Gergely, a zsákmányállat
Nyilván senkit nem lepett meg: bár korábban csak viccelődtünk azon, hogy még milyen posztra jelentkezik be Karácsony Gergely, most a viccből valóság lett és bizony nagyon úgy tűnik, hogy elindul a miniszterelnök-jelölti címért. Igaz, az önkritikából nem sok jutott neki, hiszen azzal nem törődik, hogy Budapestet sem tudja irányítani, de egy egész ország más tészta lesz. Bizony más lesz: sokkal nehezebb, de Feri, Klári meg Timi majd segít. Ha pedig mégsem, akkor újra a baloldali ragadozók zsákmányállata lesz. Pont úgy, mint most.Dobrev szájából kilógott a bolsevik bunkó, rögtön cenzúrázták a videót
A hétvégén tartott online élő kampányindítót a DK és Dobrev Klára, ahol bejelentették, hogy ő lesz az, aki megméretteti magát az ellenzéki előválasztáson. Azonban hiba csúszott a gépezetbe: Dobrev túltolta a biciklit, ami már a DK-fejeseknek is sok volt, ezért egyes mondandóit nemes egyszerűséggel kivágták a leadott anyagból.Biden, a világkertész – Dűlőre vinné a demokraták külpolitikája az oroszkérdést
Az amerikai külügy dzsungelként tekint a világra, ahol az USA-nak az a dolga, hogy rendszeresen kigazolja a demokrácia édenkertjét – tudtuk meg Tóth Norbert nemzetközi jogásztól, aki portálunk megkeresésére értékelte Joe Biden amerikai elnök utóbbi időben elhangzott, nagy vihart kavaró, meggondolatlannak tűnő kijelentéseit. Tóth Norbert többek közt arról beszélt: a gyomlálásból hazánk sem fogja tudni kihúzni magát, mivel szerinte a jövőben az amerikai külpolitikának az lesz a célja, hogy utolsó NATO-tagországként felzárkózzunk az amerikaiak által vezetett táborba, miközben Magyarország akár közvetítőszerepet is játszhatna, mivel tárgyal azokkal az államokkal, amelyek a nyugati szövetségi rendszeren belül egyre kevésbé elfogadottak. A szakértő kitért arra is: a Kaukázus nagyhatalmi dominanciájának átformálása állhat amögött, hogy Biden elismerte az örmény népirtás tényét, amellyel ugyanakkor vérig sértette Törökországot.Gergő „dolgozik”: most épp a Csillagok háborúja mondanivalóján merengett
Ma van a Star Wars-nap – adta hírül Karácsony Gergely meseügyi szakértő. S mindezt természetesen hol másutt tette volna közhírré, ha nem a „munkahelyén”: saját Facebook-oldalán. Elvégre ezért tartjuk őt, ezért fizetjük neki a havi millióját. Nem a kátyúk javításáért, az utak karbantartásáért, a szemét elszállításáért vagy hogy bármi értelmes fejlesztésbe kezdjen – dehogy! Hanem hogy mesékről elmélkedjen...Operatív Törzs: már a szomszédban van az indiai mutáció
Szelídül a járvány: a koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 726 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványt a védőoltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak vakcináért és nyolcvan százalékuk már meg is kapta a védőoltást. Magyarországon az átoltottsági aránynak köszönhetően már számtalan lazítás történt, hazánk élen jár az oltások tekintetében, ezért a magyarok sokkal hamarabb élvezhetik a nyitással járó szabadságot, mint a nyugat-európai országok állampolgárai.Benyújtotta a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot
Benyújtotta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot, amit az Országgyűlés alelnöke, Latorcai János átvett. A jövő évi költségvetés a gazdaság újraindítására koncentrál. A jövő évi költségvetésben az öt százalékos gazdasági növekedés és a stabilitás a cél, valamint az, hogy akik elvesztítették a járvány alatt a munkájukat, azok újra dolgozni tudjanak. A családok támogatására, egészségügyre és a nyugdíjakra is több forrás jut a következő évben.Betörtek Kásler Miklós miniszter házába (videó!)
Betörtek Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter sárvári otthonába. A rendőrök hét órán át helyszíneltek a háznál – írja a Blikk.Koronavírus – itt vannak a friss adatok, ezer alá csökkent az új fertőzöttek száma!
726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen – írják a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldalon.Volner János a Pesti Riporterben: Nyugaton nem néztek szembe a kommunizmussal, ezért lehet ma miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára (Videó!)
Kemény szavakkal illette egykori párttársát a Volner Párt elnöke a Pesti Riporter tegnapi adásában. Volner János szerint Jakab Péterre osztotta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés „sudribunkó” szerepét, amit látszólag remekül hoz a párt elnöke. Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségéről pedig úgy vélekedett: a Nyugat liberális akaratának végrehajtója azért lehet egy posztkommunista pártvezér Magyarországon, mert Nyugaton nem néztek szembe a kommunizmus örökségével, ezért teljesen szalonképesnek tartják azt a diktatórikus rendszert, ahonnan ezek az emberek jönnek. A műsorban szó volt továbbá a fertőzöttek számának csökkenéséről, amelynek okáról egy rezidens orvos számolt be saját tapasztalatait is megosztva, de a tegnap elkezdődött érettségik is terítéken voltak, amelynek körülményeire mind a pedagógusok, mind a diákok fel voltak készülve.Ajánljuk még

















