vezető
A baloldali "értelmiség" járvány idején sem állt a tudomány mellé
Ahogy a baloldaliak és a liberálisok szerint a humor az ő műfajuk, úgy állítólag az "értelmiségnek" is baloldalinak és liberálisnak kellene lennie szerintük. Ebből is csak annyi igaz, hogy vannak olyan liberálisok és baloldaliak, akik értelmiséginek képzelik magukat. Sajnos a magyar választópolgárok egy jelentős része is azt hiszi, hogy a balliberális véleményformálók, az ellenzék médiaelitje, a médiaértelmisége értelmes emberekből áll. Sajnos csak pusztán a szótő azonossága alapján. De a balliberális egyetemi értelmiség is lapított az ellenzék társadalmat elbizonytalanító oltásellenes kampánya alatt.Az ukrajnai válság gyökerei – miért most lángolt fel újra? (második rész)
Az első részben arról írtam, hogy Amerika és a NATO hogyan szegte meg Oroszországnak adott szavát és terjesztette ki a szervezetet egészen Oroszország határáig. Emiatt Oroszország meghatározott egy vörös vonalat, amelynek átlépésekor katonai eszközökkel is igyekszik megakadályozni a NATO további bővítését. Ez történt 2008-ban, amikor Grúziában „színes forradalommal” elkergették az oroszbarát vezetést, és közeledtek a NATO-hoz.Hulladékradar – Applikáció is segíti az illegális hulladéklerakók felszámolását
Bár a közvélemény figyelmét természetesen joggal foglalkoztatja legjobban a vírushelyzet alakulása, az élet nem állhat meg a természetvédelem terén sem. A Tisztítsuk meg az országot! pályázat keretén belül eddig 285 nyertes összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét. A kormány által 2020-ban meghírdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv halad a megszabott útján, többek közt folyamatosan számolják fel az illegális hulladéklerakókat, zajlik a nagyszabású országfásítás – milyen kár, hogy a kamuzöld politikusok ilyenekről hallgatnak... Tőlük függetlenül azonban bárki, aki igazából környezettudatos, részt vehet Magyarország megtisztításában – most egy applikáció is segíthet ebben.Alapítványt hoz létre Áder János és felesége a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére
Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Áder János elmondta: a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.Kocsis Máté: Ezek a Gyurcsány-elvek Gyurcsány előadásában – "Ha meg más nincs, menekülj az igazság elől"
Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében tárta fel a Gyurcsány-féle hazugságkormányzás elveit. A forrás maga Gyurcsány Ferenc, jó tizenöt évvel fiatalabban.Orbán Viktor: hárommillió-kétszázötvenezer honfitársunk beoltva
Szombaton sem pihen a miniszterelnök: a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az egészségügyi szakemberek olyan tempóban dolgoznak, hogy hárommillió-kétszázötvenezer honfitársunk már megkapta a koronavírus elleni védőoltást.Elrabolt Hungária – Csodálatos képeslapgyűjtemény Trianonban megcsonkított, gyönyörű hazánkról (PS-interjú)
Trianonról, mint a magyarság legnagyobb XX. századi kataklizmájáról, nem lehet eleget beszélni. Fontos ugyanakkor, hogy oly módon tegyük ezt meg, ami valamiért magával ragadó és igazán megérinti minden nemzettársunkat. Ezeknek a céloknak maximálisan eleget tesz a Magyar Patrióták Közössége gondozásában, az EMMI támogatásával megjelent Elrabolt Hungária című kötet, amely régi képeslapok segítségével mutatja be egy szeletét annak, amit a békediktátum révén elveszítettünk. A könyv társszerzőjével, szerkesztőjével, Balázs D. Attilával beszélgettünk.A vírus és a vakcina: gyönyörű fotókon a gyilkos – és ami biztosan megvéd ellene (Az MTA animációja+képgaléria)
Hogyan működnek a vakcinák? Miképpen védenek meg az oltóanyagok a koronavírustól? Ezekre a kérdésekre ad érzékletes választ a Magyar Tudományos Akadémia itt látható animációja, amely Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az ELTE TTK immunológus egyetemi tanárának irányításával készült. Itthon több mint 3 millió kétszázötvenezer ember kapott oltást a szombat este nyilvánosságra hozott adatok szerint. És hogy mi ellen kell küzdeni, képgalériánkban látható:Ajánljuk még

















