vezető
Karácsony Gergely szégyenteljes és sunyi terve: Szent István szobrának nincs helye a Szent István parkban
Már akkor lehetett tudni, hogy mi a szándék, amikor a Karácsony-féle szokásos menekülős és terelős félmondatok megütötték a fülünket. Emlékezetes, amikor evidenciaként szóba került, hogy a Szent Istvánt ábrázoló szobornak talán a Szent István parkba kellene kerülnie, a főpolgármester kezét tördelve ötölt-hatolt, ahelyett, hogy annyit mondott volna: ez természetes. De ahonnan a Tanácsköztársaság egyik véres kezű kommunistájának szobrát el merték távolítani, ott holmi Szent Istvánnak nincs helye, hiszen Lukács György halhatatlan, István meg csak a bunkó magyarok valami királyfélesége volt. Legalábbis Karácsonyék szerint, akik a Fővárosi Közgyűlés holnapi ülésén egy eldugott kis cikkelyben azt javasolják majd, hogy a szobor inkább Gajda Péterék Kispestjére kerüljön, ne az őt megillető helyre. Biztos a zöldfelületet óvják.És akkor Fekete-Győr megszólalt arról, hogy vádat emeltek ellene: Szijjártó, Tiborcz, Polt
Ügyészségi vádakra vádaskodással reagált a Momentum elnöke, aki kedden egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében próbálta megmagyarázni, hogy miért is nem kellene neki bíróság elé állnia azért, mert egy korábbi tüntetésen rendőrökre támadt, konkrétan füstgránátot dobott feléjük. Fekete-Győr András a "hiszek egy..." momentumos verzióját is előadta: a politikus bízik a jogállamban, a bíróságok függetlenségében – amiről eddig ugye azt állították, hogy nem is létezik – és persze a kihagyhatatlan "Szijjártó, Tiborcz, Polt" mantra-elem is előkerült a repertoárból.Kunhalmi Ágnes most a villamosnak ment neki
A Kossuth téren ütközött össze a 2-es villamossal az MSZP társelnöke, minderről maga Kunhalmi Ágnes számolt be közösségi oldalán. A képviselő elismerte felelősségét és azt írta, hogy a villamos "csak kicsit, az autója valamivel jobban" megsérült a koccanás következtében.Orbán Viktor: Vera Jourová bizottsági alelnök megsértette Magyarországot, távoznia kell!
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Hozzátette: Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.Fasizmus 2020 – a multicégek
A mai, jelzőkkel dobálózó világban az ember könnyedén megkapja a „fasiszta” stigmát olyanoktól, akiknek nemhogy valójában fogalmuk sincs arról, valójában mit jelent ez a szó, hogyan működött a fasizmus, mik voltak a céljai, eszközei, legfőbb jellemzői, hanem ráadásul támogatják, harcolnak érte, vagy legalábbis akaratlan részesei a modernkori fasizmus gépezetének.Fegyelmi eljárást kezdeményez Budai Gyula a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvéd ellen (Videó)
A Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki etikai, valamint fegyelmi eljárás indítását követeli Binszki József szegedi ügyvéd ellen. Álláspontja szerint ugyanis Binszki József azt követően vállalta el a Czeglédy-ügy három vádlottjának védelmét, hogy azt megelőzően egy olyan beismerő vallomást tett, mellyel elismerte, hogy az ügyészséggel egyezséget kötött vádlottat képviselt. Ez pedig az eljárási törvény szerint összeférhetetlen. A történtek miatt a Kecskeméti Törvényszék kénytelen volt elhalasztani az október elsejére kitűzött tárgyalást. Budai messzemenően etikátlan tartja, hogy a védő a törvénybe ütköző módon tagadó és beismerő terhelt védelmét is vállalta, a politikus szerint az etikai vétségen túl az ügyvédi titok elve is sérülhetett.Nagy győzelmet aratott a jól játszó Fucsovics az orosz Medvegyev felett
A világranglista 63. helyén álló magyar teniszezőnek nem volt szerencséje ami a sorsolást illeti, hiszen azt az orosz Dimitrij Medvegyevet kapta, aki a rangsorban ötödikként tavaly döntős, idén pedig elődöntős volt a US Openen. Fucsovics azonban az első, a második, valamint a negyedik szettben nyújtott kiváló játékával borította a papírformát, és győzelmet aratott orosz ellenfelével szemben.Ezt még gyakorolnotok kell, srácok! – Cirkuszi előadásnak is gyenge lett volna az SZFE karnevál-tüntije (Videó!)
A barikád alá vont SZFE szalagforradalmi gárdistái ezúttal utcára vonultak – úgy tűnik, már nem kapnak kellő médiafigyelmet az "őrállók". Talán ezért gondolhatták úgy, hogy szerveznek egy újabb demonstrációt, amiről a balliberális média már jó előre úgy írt, hogy gigatüntetés lesz. Nos, a karneválként meghirdetett eseményen nagy jóindulattal is talán néhány százan vettek részt, magán a rendezvényen pedig – a nevével ellentétben – nem vidám forgatag hömpölygött Budapest utcáin; inkább hasonlított egy szürreális cirkuszi előadáshoz, mintsem a kultúráért és tanszabadságért aggódó, elnyomó diktatúrában vergődő, felszabadulásért küzdő forradalmárok megmozdulásához, ahol még egy sárkány is feltűnt a gólyalábasok között.Előállították Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt, Botka fő ellenségét
Hétfőn reggel rendőrautó ment Szabó Bálint független szegedi önkormányzati képviselőért, majd gyanúsítotti kihallgatásra állították elő. A rendőrségi kisbusznál, amelybe beültették a képviselőt, már ott várt a szegedi helyi sajtó, hogy rögzíthesse az eseményeket. Szabót a tömegközlekedés akadályozásával gyanúsítják, amiért március 18-án, a koronavírus-járvány első hullámának berobbanása idején a tömegközlekedés teljes leállítását szorgalmazta. Azért, hogy javaslatának nyomatékot adjon, a villamos vonalára blokkoló demonstrációt szervezett: saját személyautójával keresztbe állt a síneken.Ajánljuk még

















