vezető
"Létkérdés, hogy apáink unokái már szót értsenek egymással"(PS-VIDEÓ)
Eltelt 30 év, az új generációnak hangot kell találnia. Létkérdés, hogy apáink unokái már szót értsenek egymással, megbízzanak egymásban - hangsúlyozta a portálunknak adott interjújában Nagy István a gazdák előtt álló legnagyobb kihívásokkal kapcsolatban. Az agrárminiszter hozzátette, akik ezt az együttműködést létre tudják hozni, egy egészen új dimenzióba lépnek. Az interjúban emellett szó esik arról, milyen óriási károkat okoztak az agráriumnak a szocialisták, akik az uniós forrásokat teljesen eredménytelen szociális felzárkóztatásra szórták el, és hogy milyen könnyen elfelejtjük, hogy 2010 előtt csődközeli helyzetben volt az ország, mára viszont az unióban is példanélküli gazdasági eredményeket produkál. Az agrárminiszter ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a fiatalok kiállnak a környezet védelme mellett. Úgy vélte, a konzervatív oldalnak nem az a dolga, hogy beszálljon az ideológiák versenyébe, hanem az, hogy a józanság talaján megmaradva tegye a dolgát a teremtett világ megőrzésének érdekében. „Európának nincs szíve a számunkra” – 1919, avagy a magyarság legszomorúbb karácsonya
Közhely, de igaz: leginkább a múltunk, történelmünk alapján tudjuk meghatározni önmagunkat. Sokan panaszkodnak most (is) a jelenre, és félnek a jövőtől, de karácsony idején nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy mindig van okunk bízni. Hinni. Nem élünk olyan rettenetes időket. Nézzük csak, hogy mi volt száz éve: 1919 az ország talán legszomorúbb esztendeje volt, az első világháború és a vörös terror pusztítása után a trianoni döntésre várt, vagy inkább rettegte előre a nemzet. Korabeli cikkeket idézünk, amelyek kristálytiszta realitással jósolták meg a közeljövőt, és arra biztattak, hogy sohasem adjuk fel. Ma már tudjuk, hogy a magyarság végül 1919-et is túlélte. Ízlelgessük ezeket a korabeli írásokat, és tanuljunk belőle erőt, elszántságot, hitet, stílust és műveltséget. A pöcsmutogatás liberális kényszere
Egy gimnáziumi barátom jut eszembe… Pontosabban az érettségi után még vagy 15 éven át masszívan együtt bulizó csapatunk egyik meghatározó személyisége. Egy végtelenül aranyos srác, aki mellesleg egy bulizseni. Az, hogy az előző estére mindig csak addig emlékezett, hogy odamegy a bárpulthoz, és kér még egy felest, ez alap. De az is, hogy amikor hajnalban zárt a szórakozóhely, ő még egész biztosan ott volt (hacsak nem sikerült korábban valami csajt berángatnia egy közeli bokorba), és jobb híján a takarítónőnél próbálkozott, hihetetlenül buta részeg fejjel, de kitartóan. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.