vezető
Bűncselekmény történhetett a Budaházy-ítélet szövegezésekor – akár hatályon kívül is helyezhetik a verdiktet
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Budaházy György és társai elleni elsőfokú ítélet írásba foglalása kapcsán – értesült a PestiSrácok.hu. Az ügyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tett feljelentést, ugyanis az elsőfokú határozat leirata jóval azután született meg, hogy az eljáró bíró, Kenéz Andrea szolgálati viszonya megszűnt. Így viszont fölvetődik a gyanúja, hogy valaki más fejezte be helyette az ítélet szövegezését. Ez viszont bűncselekmény lehet, ami a Budaházyra és társaira kiszabott összesen 125 évnyi fegyházbüntetés hatályon kívül helyezését vonhatja maga után.Folytassa, Ferenc!
Gyurcsány szerint is káosz, instabilitás, legalább félév kormányzás nélküli ország, sötétben tapogatózó parlament, és előrehozott választás lesz itt, ha nyernek a „nem-fideszes” pártok; és ez szerinte nagyszerű volna – kell még valamit mondanom, Ildikó?Százmilliós lopási ügyekben lehet érintett a Jobbik frakcióvezető-helyettesének korábbi bizalmasa
A PestiSrácok.hu információi szerint újabb bűncselekményekben vizsgálják annak a volt rendőr alezredesnek a szerepét, aki néhány évvel ezelőtt még a Jobbik frakcióvezető-helyettesének, Staudt Gábornak volt a bizalmi embere és tanácsadója. Úgy tudjuk, hogy a korábban áfacsalási hálózatot is működtető főrendőr neve két, összesen csaknem százmillió forintos kárt okozó lopási ügyben bukkant fel tavaly.Morvai Krisztina kiakadt a jobbikos Varga-Damm Andreára: „Engem akartál megbántani, de igen sok hazafiba rúgtál bele”
Megdöbbentett tegnapi (március 5.) Facebook-posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét – írja Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselőjelöltnek nyílt levelében Morvai Krisztina. Az EP-képviselő hangsúlyozza, Varga-Damm őt akarta megbántani, de sok hazafiba rúgott bele képletesen, olyanokba is, akik Jobbik-szavazók, akiket kvázi képviselni készül a parlamentben.Még egy aranyköpés Vonától: „Ha az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik”
Nem véletlen elszólás volt Vona Gábortól, amikor 2013-ban Törökországban azt mondta, hogy a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár. Előkotortuk Vona 2011-es regényét, amelyben magától értetődő természetességgel leírja: „Az emberiség tradicionális kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik. Akkor tényleg véget ér a történelem.” Szerettük volna megtudni, hogy a Jobbik elnöke ma is így vélekedik-e az iszlámról – amint választ kapunk, cikkünket frissítjük!Nem könyöradomány az uniós támogatás, hanem üzlet
Jól átmozgatta a hazai közgazdász társadalmat Thomas Piketty francia sztárközgazdász közelmúltbeli tanulmánya, amely azt állítja, hogy az EU fejlett nyugat-európai tagállamai igencsak jól járnak a 2004 után csatlakozott államoknak folyósított kohéziós támogatásokkal, hiszen a befizetéseiknél több tőkét visznek haza tőlük. Azonnal többen feladatuknak érezték idehaza megcáfolni Piketty-t, igaz, volt, aki megvédte, így aligha lehet igazságot tenni a szakmai részletekkel előhozakodó, teljesen ellentétes vélemények között. Ha viszont nem deríthető ki, hogy mi itt, a történet ezen végén jól járunk-e a multik jelenlétével és az EU-s támogatásokkal, vagy sem, akkor nézzük meg, mi a helyzet a túlsó végen, vagyis azoknál, akik adják ezt a pénzt!Orbán Viktor: Ki kell tiltani az országból a bevándorlásszervezőket
Nemzetbiztonsági kockázat miatt ki kell tiltani Magyarországról mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik - nyomatékosította Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című budapesti gazdaságpolitikai fórumán. A kormányfő egyértelműsítette, ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, meg kell védeni a kerítést, és ki kell fizettetni Brüsszellel az árát, minimum a felét, amely 140 milliárd forint. Orbán Viktor hosszan beszélt a magyar gazdaság teljesítményéről, megemlítve azt is, ha sikerül megvédeni az országot, akkor reálisan elérhető minden évben a 4 százalékos gazdasági növekedés, 2022-re pedig a teljes foglalkoztatottság.Gyurcsány nem kertel: káosz és koalíciós válság jön, ha az ellenzék nyer (itt a hangfelvétel!)
Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után, erről beszélt Gyurcsány Ferenc a Civil rádióban a Fiala Jánosnak adott, meglepően őszinte interjúban, hozzátéve, számára a Jobbik továbbra is vállalhatatlan, a Momentum és az Együtt pedig már meg is bukott. Bevallotta azt is, ő személy szerint örülne az elhúzódó kormányalakításnak, más országban is előfordul ilyen. Megkérdeztük Kiszelly Zoltán politológust, aki szerint Gyurcsány kivételesen igazat mond, valóban káoszhoz vezetne az ellenzék győzelme, hiszen a DK elnöke eddig sem rejtette véka alá, hogy újra miniszterelnök akar lenni, de a "hatalomhoz vezető út a többi ellenzéki párt politikai hulláján keresztül vezet."Ajánljuk még

















