vezető
Nem finnugor, hanem eurázsiai származású volt az Árpád-ház
Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek – nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.Messi megtörte az átkot, egyenlített a Barcelona a Chelsea otthonában
Bár a Chelsea sokáig megfojtotta a Barcelona játékát, és Willian góljával vezetést szerzett, a végén Messi megvillant, s a döntetlennel a katalán együttes várhatja nyugodtabban a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját. A másik keddi meccsen a Besiktas nagyon hamar emberhátrányba került a Bayern München otthonában, amely a második félidőben gálázva, végül 5–0-ra nyert.Orbitális blöff az ellenzék legújabb „Elios-botránya”
Próbálja tovább ütni a vasat az ellenzék propagandasajtója az Elios-ügyben, ám fogyóban a muníció. Odáig jutottak, hogy az állam által az önkormányzatoknak nyújtott önerő-támogatáson szörnyülködnek, mert hát ugye az az „adófizetők pénze”. Mintha bűn lenne, hogy az állam segít a településeknek uniós pénzek elnyerésében. Arról nem is szólva, hogy a köztéri világítás korszerűsítéséhez nyújtott állami támogatás az összes ilyen önerő-támogatásnak mindössze 1 (azaz egy) százaléka volt. Csepp a tengerben. A nagy „tiborczozás” közepette pedig az ellenzéki sajtó továbbra is szándékosan elhallgatja, hogy az OLAF által vélelmezett szabálytalanságok idején az Elios többségi tulajdonosa Simicska Lajos érdekeltsége volt.Vonának kikerekedett a szeme, müezzin szakította félbe az évértékelőt (videó!)
A müezzin, azaz iszlám imára hívó ének csendült fel ismeretlen forrásból Vona Gábor keddi évértékelőjén, amelyet a budapesti Prestige hotelben tartott. Vonát - mint a videón látható - alaposan meglepte a geg, aminek a célja nyilvánvalóan az volt, hogy emlékeztesse a közönséget a Jobbik elnökének korábbi, az iszlám szélsőségesek körében elmondott beszédeire, többek között Allah éltetésére, illetve arra, hogy Vona Gábor az iszlámot "az emberiség utolsó reményének" nevezte. Az évértékelőn a PestiSrácok.hu stábját - a médiaetika a rendszerváltás óta elfogadott hagyományait felrúgva - persona non grata-nak minősítette a "cukipárt" vezérkara. Ennek ellenére hamarosan jelentkezünk részletes tudósításunkkal.Le a kalappal! - Dopeman teljesen odavan az Orbán-beszédért (VIDEÓ)
Kegyetlen a csávó, le a kalappal – mondta Youtube-videójában Dopeman a miniszterelnök évértékelője kapcsán. Bár a rapper korábban Orbán fejet is rugdosott, sőt elindult a baloldal színeiben a Józsefvárosban, most mégis elismeréssel szólt a miniszterelnök ellenzékkel kapcsolatos véleményéről, amellyel szerinte „mindenkit kinyírt” már a kampány elején. Úgy vélte, az ellenzék statiszta Orbán Viktor játékában, „az egész brigád Orbán tányérjából eszik”.Brüsszelből jelentjük: Újra hazánk van napirenden, mert még mindig Orbán a kormányfő
Kedden 15 órától tart nyilvános meghallgatást a schengeni övezet helyzetéről az Európai Parlamentben az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. A LIBE bizottság honlapján szereplő program szerint a meghallgatás célja az, hogy a migrációs válságban elindított kezdeményezéseik magas szintű politikai vitáját előkészítsék. Az egyeztetés egyik fő témája természetesen migráció, melyben 16 órától kifejezetten Magyarország a téma. A napirend címe jól sejteti, mire lehet számítani a liberálisok értékelésében: szerintük Magyarország a megtört demokrácia!Óriási: olimpiai negyedik a magyar női gyorskorcsolyaváltó!
Komoly sikert ért el a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a phjongcshangi téli olimpián. A mieink a negyedik helyen végeztek 3000 méteren, de úgy, hogy országos csúcsot értek el, és a korábbi világcsúcsnál is jobb időt mentek!"Nyugaton szisztematikusan eltüntetik a keresztény jelképeket, de mi Magyarországon kereszteket állítunk"
Szisztematikusan tüntetik el Nyugaton a keresztény szimbólumokat, a kereszteket lebontják, leveszik, bizonyos iskolákban már a nyakban sem hordható a vallási jelképünk - jelentette ki Szabó Zoltán plébános, Lesencetomaj lelkipásztora, a restaurált és újra felállított több mint 300 éves Piroskereszt felszentelésén. Kiemelte, nekünk, hívő keresztény embereknek kell kiállnunk a keresztény kultúra mellett, a hit védelmében, hiszen más ezt nem teszi meg.Ajánljuk még

















