Pesti Srácok

Orbitális blöff az ellenzék legújabb „Elios-botránya”

Orbitális blöff az ellenzék legújabb „Elios-botránya”

Próbálja tovább ütni a vasat az ellenzék propagandasajtója az Elios-ügyben, ám fogyóban a muníció. Odáig jutottak, hogy az állam által az önkormányzatoknak nyújtott önerő-támogatáson szörnyülködnek, mert hát ugye az az „adófizetők pénze”. Mintha bűn lenne, hogy az állam segít a településeknek uniós pénzek elnyerésében. Arról nem is szólva, hogy a köztéri világítás korszerűsítéséhez nyújtott állami támogatás az összes ilyen önerő-támogatásnak mindössze 1 (azaz egy) százaléka volt. Csepp a tengerben. A nagy „tiborczozás” közepette pedig az ellenzéki sajtó továbbra is szándékosan elhallgatja, hogy az OLAF által vélelmezett szabálytalanságok idején az Elios többségi tulajdonosa Simicska Lajos érdekeltsége volt.

A 24. hu hétfőn egy exkluzívnak gondolt „értesüléssel” próbálta tovább habosítani az Elios-históriát. Eszerint a Miniszterelnökség a központi költségvetés terhére összesen 881 millió forintot fizetett ki az önkormányzatok helyett tizennégy »gyanús« közvilágítási projekt finanszírozására, így azoknak semmibe sem került a „túlárazott lámpacsere”. Micsoda botrány, hogy az állam segít az önkormányzatok önrészét kifizetni! – szűrhető le a konklúzió a balliberális portál írásából, amely ezzel az attitűddel nem az Eliost, a kormányt vagy az önkormányzatokat leplezi le, hanem saját magát. Azt az attitűdöt, amellyel a hazai ellenzék és sajtója Magyarország és a hazai önkormányzatok, cégek sikertelenségének szurkol, és amint valaki uniós forrást nyer, máris elkezdődik a „tolvajozás”, „maffiaállamozás”.

Mi történt valójában?

A valóság az, hogy a kormány hazai, költségvetési forrásokkal, vissza nem térítendő támogatásokkal is segíti az önkormányzatokat az uniós pénzek lehívásában. Ilyen források például a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belüli projektekhez igényelhető önerő-támogatások. Az önerő-támogatást azok a „közszféra szervezetek” vehették igénybe, amelyek már rendelkeztek támogatási szerződéssel az Európai Regionális Fejlesztési Alap vagy a Kohéziós Alap projektjeire, ám az önerőt nem, vagy csak részben tudták finanszírozni.

PestiSracok facebook image

  • A támogatásra pályázni lehetett, amit sokan meg is tettek. 2012 és 2015 között összesen csaknem 98 milliárd forint támogatást ítéltek meg, amelyből 82,4 milliárd forintot használtak fel az érintettek.
  • Ez azt jelenti, hogy a 24.hu által kárhoztatott 881 milliós önerő-támogatás, amivel a kormány segített az önkormányzatoknak az energiatakarékos lámpacsere-program uniós forrásainak lehívásában, az összes megítélt támogatásnak mindössze 1 (azaz egy) százaléka.
  • Nem mintha egyébként bármiféle magyarázatra szorulna, hogy az állam segít az önkormányzatoknak uniós pénzeket lehívni.

Nem árt emlékezni arra, hogy Gyurcsány és a szocialisták kormányzása idején a magyar településeket szügyig eladósították, több mint 1300 milliárd (!!!) forintos adósságba hajszolták az önkormányzatokat. Ezzel szemben a 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány átvállalta az önkormányzatok 1300 milliárdos adósságterhét, ezzel lehetőséget adva a magyar falvaknak, városoknak, hogy hitelcsapda nélkül, tiszta lappal tudjanak a gazdaság- és településfejlesztésekre összpontosítani.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

OLAF és Simicska

Mint arról az Origo nyomán mi is beszámoltunk, az ellenzéki propagandasajtó minden erejét beveti, hogy az Eliosról szóló OLAF-jelentést a miniszterelnök elleni támadásra használja fel, csak éppen azt „felejti” ki, hogy az Elios többlépcsős tulajdonosi szerkezetben, az E-OS Energiakereskedő Zrt.-n keresztül a Simicska Lajos-féle Közgépé volt a vélelmezett visszaélések (2009-2014) idején. Az E-OS ráadásul Áfra Barnabás személyében speciális jogosítvánnyal rendelkező tagot delegált az Elios igazgatóságába, aki közvetlenül is köteles volt jelenteni a Közgépnek, vagyis Simicskának, aki így gyakorlatilag kézivezérléssel tudta irányítani az Elios ügyeit. Az ellenzék által hisztérikusan támadott Tiborcz István soha nem volt az Elios többségi tulajdonosa, sőt első számú vezetője sem: az Eliost egy igazgatóság vezette, melynek elnöke Erdei Bálint volt. Egészen addig, amíg Tiborcz nem lett a miniszterelnök veje, a közvilágítási program senkit sem érdekelt. Mikor Tiborcz az Orbán-család tagja lett, az ellenzéki sajtó hirtelen kitalálta, hogy nem világítanak elég jól a dunaújvárosi led-lámpák. Ám miután kiderült, hogy a dunaújvárosi lámpákat nem is az Elios szállította, gyorsan elhallgattak. Simicska vagy Tiborcz ide vagy oda: egyelőre még azt sem lehet kijelenteni, hogy bármilyen visszaélés gyanúja vetődött volna föl az energiatakarékos köztéri világítási tendereken.

  • Tény ugyanis, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nevéből is adódóan nem nyomozó hatóság, hanem egy aktákat olvasgató-tologató hivatal. Az OLAF bűncselekmény gyanúját nem tárta, nem tárhatta föl az Elios-ügyben, hiszen nem végez valódi nyomozati munkát, nem hallgat ki tanúkat, mindössze iratokat tanulmányoz. Az OLAF legfeljebb vélelmeit, sejtéseit közölheti jelentéseiben. De az még messze van a gyanútól.

Hogy bűncselekmény gyanúja áll fenn, azt legfeljebb a nyomozó hatóság állapíthatja meg, ám – mint az köztudott – az Elios-ügyben egyszer már megszüntették az eljárást a magyar nyomozó szervek bűncselekmény hiányában. (Az igazság kedvéért tegyük hozzá: az OLAF az Elios-sztorinál legalább tízszer nagyobb volumenű 4-es metró mutyija esetében sem tárhatta fel bűncselekmények gyanúját, legfeljebb visszaéléseket vélelmezhetett. A gyanúsítás abban az ügyben is a magyar nyomozó szervek feladata lesz.)

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.