vezető
Zsidó összeesküvésről beszélt a Jobbik volt alelnöke – a párt szóvivője egyetért vele
A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált – fejtegette Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő a Szent Korona Rádió egyik 2011-es műsorában. A felvételre a Mandiner.hu bukkant rá. Apáti tehát egyfajta zsidó összeesküvésről értekezett, amelynek célja a hatalmi pozíciók megszerzése. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden úgy reagált: nincs miért bocsánatot kérni, és ő egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott az izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról szóló kijelentésére. Jobbikos zsidózások újratöltve!Teljes sorcsere a Simicska-birodalomban – Schlecht Csaba a Magyar Nemzet új főszerkesztője (Frissítve!)
Azonnali hatállyal távozik posztjáról a Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor, akinek helyét a Lánchíd Rádió ügyvezető-főszerkesztője, Schlecht Csaba veszi át – derül ki a HírTV Zrt., a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Lánchíd Rádió Kft közleményéből. Távozik az MN kiadócégének ügyvezetője, Simicska Ádám. Schlecht a bejelentést követő első interjújában máris a Jobbik és Vona Gábor mellett tette le a voksát. Frissítés! Közben nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak a napilap főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs.Verhofstadt antiszemitának nevezte a Nemzeti Konzultációt, majd kinevette a magyarokat
Ismét szidalmazta Magyarországot Guy Verhofstadt, liberális EP-képviselő. A hazánkat rendszeresen ócsároló politikus ezúttal egy Strasbourg-i sajtótájékoztatón vette elő a Nemzeti Konzultációt, amit antiszemintának nevezett, Orbán Viktort pedig ismét leárulózta. Természetesen kijutott a sárdobálásból a lengyeleknek is.Vona elszólta magát, mindenáron összefogna a ballibekkel
Vona Gábor vagy csúnyán elszólta magát, vagy nincs tisztában az erőviszonyokkal és az egyértelmű statisztikai adatokkal. A Jobbik elnöke ugyanis az mno.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, miszerint "a jövő évi választáson hány egyéni győzelemre számít?", azt válaszolta, minimálisan negyven egyéni körzetet tervez megnyerni. Kiszelly Zoltán politológus a PestiSrácok.hu-nak elmondta, van arra példa, hogy az egyéni körzetekben való összefogással megbuktatható egy kormány, a Jobbik esetében viszont egyértelműen a "két szék közül a pad alá esést" látja a legreálisabb opciónak.Fizetett provokátorok randalírozhattak Kárpátalján?
Békés megemlékezésnek indult a hétvégi magyarellenes demonstráció Ungváron, Beregszászban, majd Gáton, a Karpatszka Szics nevű szervezet megmozdulásán. Ugyanakkor már sejthető volt, hogy balhé lesz mivel a Facebookon gyakran uszítottak a magyarok ellen, azóta pedig, hogy a magyar kormány kiáll az oktatási törvény kapcsán a kárpátaljai magyarok mellett, még gyakrabban - mondták a PestiSrácoknak az ungvári járásban élő magyarok. Abban is biztosak, hogy a más megyékből Ungvárra, Beregszászra balhézni küldött szélsőségesek mögött azok állnak, akik azt akarják elérni, hogy egymás ellen uszítsák a békésen egymás mellett élő nemzetiségeket.Vége a milliárdos terézvárosi ingatlanpanama nyomozásának- Három gyanúsított van, persze egyikük sem politikus
Befejezte a terézvárosi ingatlanpanama ügyében maratoni ideje zajló nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a 2010 előtti, MSZP-SZDSZ-es vezetés időszakában tíz terézvárosi ingatlant törvénytelenül, a piaci ár alatt értékesítettek. A milliárdos károkozásnak három gyanúsítottja van, ellenük hűtlen kezelés miatt emelhetnek majd vádat. Az eljárásnak korábban érintettje volt a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere, Fürst György is, ám vele és képviselőtársaival szemben végül megszüntették a nyomozást.Döbbenet és könnyek Milánóban: Olaszország 1958 (!) után újra lemaradt a világbajnokságról
Hihetetlenül izgalmas, világbajnoki meccsnek beillő pótselejtezőt vívott egymással Olaszország és Svédország Milánóban az oroszországi vébéért, és a svédek – amúgy olasz módra – elérték a nekik tökéletesen megfelelő 0–0-t. Olaszország összeomlott, utoljára 1958-ban fordult elő, hogy a legendás nemzeti csapat lemaradjon a világbajnokságról.Ajánljuk még

















