vezető
Terrortámadás New Yorkban - Az elkövető a támadás előtt "Allah Akbart" kiáltott
Egy pickup hajtott a tömegbe Manhattanben, majd lövöldözés kezdődött az utcán kedd délután három óra körül. A rendőrség egy embert őrizetbe vett, és megerősítette, hogy több áldozat és sérült van. A történteket terrortámadásként kezelik. Egy szemtanú beszámolója alapján az elkövető, mielőtt tüzet nyitott, „Allah Akbar!” kiáltással ugrott ki a furgonból.Zavaros ingatlanüzletbe keveredett a jobbikos kötődésű pilisborosjenői polgármester
Kis abszurd mese is lehetne az alábbi történet, miként szerzett meg egy 3500 fős kis falu több tízmillió forintért egy düledező házat, hogy aztán csaknem egy évtized elteltével is azon ötleteljen, mihez kezdjen vele. Talán az ingatlanmutyi kifejezés sokkal jobban illene arra, amit a pilisborosjenői jobbikos kötődésű polgármester levezényelt. Az ügyben a minap közérdekű bejelentést is tett a településhez kötődő informátorunk. A faluvezető és testülete ellen pedig közvagyon hanyag kezelése miatt indulhat vizsgálat.Elképesztő: Gyurcsány kampányt indított, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát
Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a kettős magyar állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon. A "DK kampányának új szakasza" ma délután indult egy kőbányai pártrendezvényen, a pártelnök beszédével.Így bízzon az uniós élelmiszerbiztonságban - Az EU szerint rendben van a rákot okozó gyomirtó
Ön mennyire érezné hitelesnek és biztonságosnak az Európai Unió élelmiszerbiztonságra vonatkozó hivatalos megállapításait, ha kitudódna, hogy az uniós bürokraták független vizsgálatok helyett a gyártó multicégek tanulmányaiból másolnának át részleteket saját állásfoglalásukba? Célpontban a Monsanto vegyipari mamutvállalat által szívesen alkalmazott glifozát, egyes növényvédőszerek meghatározó komponense, amely az ENSZ vizsgálata szerint gyanúsan rákkeltő és kártékony hatással van a magzatok fejlődésére. Elgondolkodtató, hogy miközben a harmadik világ országai népességrobbanással küzdenek, a lényegesen jobb anyagi és higiénés feltételekkel rendelkező Európában egyre gyakoribb a meddőség, a vetélés, a rákos megbetegedések. Kérdés, hogy az olyan gyomirtószerek, mint a glifozát, amely az európai talajok 45 százalékában, de a terhes kismamák szervezetében is megtalálható, felelőssé tehető –e ezért. A gyártók és a termelők a szer további alkalmazásáért küzdenek, a döntés novemberben várható.A liberalizmus nevű agybaj épp a Halloweent teszi tönkre
A Halloweent lehet szeretni, gyűlölni, vagy – mivel nem sok köze van a magyarokhoz – tudomást sem venni róla, de tény, hogy az ünnep remek mércéje annak, hogy egy adott országban mennyire fordultak ki a valóságukból a nyitott, PC-szabadságharcosok, akiknek ez az év egyik legizgalmasabb és legeseménydúsabb időszaka. Amerikában persze idén is áll a bál a halloweeni jelmezek miatt, hiszen a szabadon gondolkodók majdnem mindent sértőnek tartanak bizonyos emberek, vagy embercsoportok számára: az indián jelmez megalázó az őslakosoknak, a szamuráj degradálja az ázsiai kultúrát, a Disney női karakterei pedig a szépségideálokat döntik romokba, az erőszakot generáló vámpírokról pedig ne is beszéljünk. Az egész a “kultúrakisajátítás” (cultural appropriation) néven fut, bármit is jelentsen a szó valójában.Orbán Viktor: Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény kormány áll
Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett nemzeti megemlékezésen.Balázs Péter kormányfőjelölt "bátor" beismerése: „Rendszereztem, jelentettem... a hazáért dolgoztam” (videóval)
Magáért beszél, hogyan hallgatott a komplett magyar média a Balázs Péter-ügy kapcsán. Maga az érintett nem cáfolta - nem is cáfolhatta - az állambiztonsági dokumentumokat, inkább elkente a dolgokat. Ne szépítsük, a sorok mögött olvasva, gyakorlatilag beismerte, hogy a kádári diktatúra katonai szolgálatot segítette. Ahogyan a vele egy gyékényre helyezhető Medgyessy Péter, úgy ő is a hazát védte - a Moszkva csicskásának tekinthető Néphadsereggel összedolgozva.Ajánljuk még

















