vezető
Kéthavi bérrel tartozik tanárainak a Szinergia Szakiskola hálózat - Zűrös alapítványi ügyek a háttérben
Nyolcvan oktatónak két havi bérével, összesen 25 millió forinttal tartozik a fővárosi székhelyű, Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Pécsett működő Szinergia Szakképző Iskola. Szabó Bálint, Szeviép-károsultakat is képviselő jogász bejelentette, hogy az ügyben csalás, gazdasági csalás és sikkasztás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. A PestiSrácok.hu a szakiskola és az azt fenntartó alapítvány hátterében évek óta húzódó jogi vitákat, és más sikamlós ügyeket is talált.Az Iszlám Állam vállalta a New York-i merényletet
Az Iszlám Állam jelentkezett a New York-i gázolásos merénylet elkövetőjeként, melyben nyolcan meghaltak, több mint tizenketten megsebesültek. A támadó egyike volt a kalifátus katonáinak - áll az iszlamista szervezet Nabaa internetes hetilapjában.Esély Portiknak: újra nyomozni kell az Aranykéz utcai robbantás ügyében
Perújítási nyomozást rendelt el az Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Ítélőtábla - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Szikinger István, Portik Tamás védője. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a táblabíróság határozata szerint a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek, vagy adott esetben a rendőrségnek meg kell hallgatnia azt a Magyar Róbertet, aki szerint nem az Energol-vezér adta a megbízást a négy halálos áldozatot követelő merényletre. A hatóságnak hatvan napja van arra, hogy ezt megtegye, a bíróság pedig ezután dönt arról, hogy újra kell-e tárgyalni a büntetőpert- mondta az ügyvéd, aki abban is bízik, hogy Jozef Rohácot is meg fogják ismét hallgatni."Ne Sorost védje, hanem a magyarokat!" - Itt a szabályszegés miatt félbeszakított Halász-Ikotity Villámvita!
A PS-Villámvitában ütköztette véleményét a Soros-tervről Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője és Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője. A nagy Fidesz-LMP vitából kiderült, hogy a kormánypárt szerint a milliárdos maga ismerte el, hogy létezik terve, míg az LMP állítja, amiről a Fidesz beszél, annak pont az ellenkezője az igaz. A villámvitát az Országgyűlés sajtómunkatársának a kérésére egyébként félbe kellett szakítanunk, mert olyan helyen forgattunk a Parlamentben, ahol a szabályok szerint nem lehetett volna.Cicaharc a semmiért - Fekete-Győr torkának ugrott Juhász Péter
Juhász Péter a közösségi oldalán hívta meg a Momentum vezetőjét egy kiadós beszélgetésre, eszmecserére. Az Együtt elnöke nem felejtette el alázni Fekete-Győr Andrást a helyesírási hibáktól hemzsegő felhívásában, amit változtatás nélkül teszünk közzé:Az LMP az évszázad tudományos üzletét szeretné tönkretenni
A balliberális sajtó hetek óta lázban ég, ha a Debreceni Egyetemről esik szó. A Demokrata utánajárt a történteknek, hogy megértse, mi történt, és miért. Nyilvánvalóan nem a puszta véletlen műve, hogy Szél Bernadettet, Gémesi Györgyöt és egy sértett volt rektort találták az események mögött, akik most minden lehetséges irányból támadják az intézményt. Úgy néz ki, az oka egy kiépült átfogó politikai terv, amely többek között az évszázad üzletét, az egyetem Roszatommal kötött megállapodását is megtorpedózná.Száz év, százmillió áldozat: bejárta Európát a kommunizmus kísértete
A kommunizmus történetének, a nagy társadalmi kísérletének az elmúlt 100 évben 100 millióan estek áldozatul – összegzi a Figyelő a gyászos ideológiának szentelt számában. A lap többek közt arról ír, hazugság, hogy a kommunisták jót akartak rossz eszközökkel, hiszen eleve rosszat akartak, és azt gonosz módszerekkel hajtották végre. Egyik cikk szerint a „kommunizmus keleti használatra szánt nyugati eszme”, a nyugati értelmiség ezzel nyugtatja magát, hogy tud orvosságot nyújtani a perifériának.Ajánljuk még

















