vezető
Egymilliárdos visszaélés gyanúja a Spéder-cégeknél
Két, egyenként több mint félmilliárd forint vagyoni kárt okozó szerződést vizsgál a BRFK a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó társaságok által kötött üzletek közül – tudta meg a MagyarIdők.hu. Az iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2016-ban kezdte vizsgálni többek közt a Magyar Posta Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. között létrejött részvényadásvételi szerződést.Elmarad a közös baloldali tüntetés október 23-án
Gulyás Márton péntek délután a blogján jelentette be, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem tartanak közös tüntetést október 23-án nyolc ellenzéki párttal együtt – írta meg a 444.hu. A Közös Ország Mozgalom tüntetésén az a nyolc párt vett volna részt, amely a Gulyás Marci-féle, alternatív választási törvény tervezetét kidolgozta, de valószínűleg nem fogunk egy könnycseppet sem elmorzsolni miattuk, hiszen egy nemzeti ünnep nem arra való, hogy botrányt generáljunk. Ezt majd egyszer talán ők is megértik.Simicskának már jogerős ítélete is van arról, hogy vállalhatatlan
Jogerősen pert nyert a Simicska-féle Hír TV ellen Földi-Kovács Andrea. Az Echo TV műsorvezetője 2015-ben, azonnal a G-nap után, Simicska Lajos vállalhatatlan szavai és minősítése miatt döntött úgy, hogy távozik a Hír TV-től, ám emiatt az oligarcha tévéje beperelte őt. Bár első fokon még elmarasztalták Földi-Kovács Andreát, másodfokon neki adtak igazat, és elutasították Simicskáék keresetét. A csatornát egyébként a milliárdos unokaöccse képviselte a perben. A precedens értékű ítélet nyomán föltételezhető, hogy a vállalhatatlan viselkedésű Simicska médiabirodalmának más munkavállalói is élhetnének rendkívüli felmondássalMese volt az egész: az égvilágon senki sem bántotta a 444 újságíróját
„Nem állapítható meg”, hogy bűncselekmény történt volna májusban egy újbudai fideszes fórumon – állapította meg a rendőrség a Halász Júlia 444-es újságíró ügyében indult nyomozásban, ezért lezárta az eljárást. A liberális blog újságírója erre úgy reagált a Facebookon: a rendőrség „elmismásolta” a nyomozást, nem is azt vizsgálta, amit kellett volna. Mint ismert: az újságírónő akkor azt állította, a rendezvényen bántalmazták, kicsavarták a karját és elvették a mobiltelefonját is. Bár a szemtanúk már akkor is egybehangzóan állították, hogy Halász Júlia volt az, aki provokatív viselkedésével felhívta a figyelmet magára, és senki nem bántotta őt, a 444-es kiválóság úgy döntött, feljelentést tesz a fideszes szervező, Szabó László ellen.Már az ügyészség is nyomoz: Botka rendőri vezetőket vesztegethetett meg
Vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indított nyomozást a szegedi parkolóbotrány magas rangú rendőri érintettjei ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szabó Bálint, korábbi MSZP-s és DK-s politikus már hónapokkal ezelőtt arról beszélt, hogy Botka László hivatali helyzetével visszaélve a város pénzéből korrumpálhatta a rendőri vezetőket. A botránnyal összefüggésben már nyáron felmerült, hogy eljárás indulhat, néhány hete azonban a főügyészség valóban elrendelte a nyomozást.Már novemberben utalják a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.Storck helyett Rossi, a "CsodaHonvéd" edzője lesz a válogatott szövetségi kapitánya?
Billeg, nagyon billeg a kispad Bernd Storck alatt, s bár mi arra fogadnánk, hogy végül marad, a leváltása sem lenne meglepő. Egyáltalán nem. Sorsa valószínűleg a jövő héten dől el, a Blikk szerint Marco Rossi követheti, aki a Budapest Honvéddel óriási meglepetésre tavasszal megnyerte a magyar labdarúgó-bajnokságot. A most a Dunaszerdahely csapatát vezető olasz nem zárkózna el a lehetőségtől.Ajánljuk még

















