vezető
Régi-új polgármester folytatja a munkát Devecserben
Jelentős fölénnyel Devecser eddigi polgármestere, a jobbikos Ferenczi Gábor nyerte azt időközi helyhatósági választást. Összesen hatan indultak a polgármesteri tisztségért a vörös iszap sújtotta Veszprém megyei városban: négy független jelölt, valamint Ferenczi a jobbik- és Nagy Sándor a Munkáspárt színeiben. 47 százalékos részvételi arány mellett a voksok 67,7 százalékát szerezte meg.Medgyessy Péter száznapos programja elbújhat a Momentum ígéretcunamija mögött
Bemutatta programját vasárnap Fekete-Győr András pártja a Momentum. A várva várt csodaprogrammal nem terveznek kevesebbet, mint átvenni a hatalmat a jelenlegi „korrupt rendszertől”, és „beindítani” Magyarországot. Ígéretekből nem volt hiány, többek között a felsőoktatás első évének ingyenessé tétele, a családi pótlék emelése, Paks 2 leállítása, egységes közlekedési kártyarendszer kialakítása, valamint a tehetősebbek adójának megemelése is szerepel a programban. Azonban az, hogy mindezt miből finanszírozná a MoMo, továbbra is rejtély.Bejött a jobboldali fordulat, Kurz pártja nyert Ausztriában
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött az előrehozott osztrák parlamenti választásokon 31 százalékos eredménnyel vasárnap a legfrissebb exit pollok eredmény szerint. A bevándorlásellenes FPÖ 26,8 százalékka akár a második legerősebb párt is lehet, miután néhány tized százalékkal megelőzhették az SPÖ-t (26,3 százalék). A több mint 6,4 millió választásra jogosult osztrák ma arról is döntött, hogy komoly változásokat szeretne az országban és újragondolná a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket. Magyarországnak is fontos az eredmény, hiszen a kormánynak úgy tűnik, lesz egy újabb jó kapcsolata az EU-ban, ugyanis Kurz a "magyar megoldást" külföldi fórumokon már többször megvédte.Czeglédy bűnszervezete "kampánypénzt gyártott" az MSZP-nek és a DK-nak
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezetnek az volt a feladata, hogy "kampánypénzt gyártson" az MSZP-nek és a DK-nak; az ügyvéd nem más, mint a baloldal és Gyurcsány Ferenc strómanja.Vasárnap ledőlhet a Jobbik újabb bástyája
Újabb bástyáját veszítheti el vasárnap a Jobbik. A Veszprém megyei Devecseren azt követően tartanak időközi választást, hogy a jobbikos polgármester vezette testület júniusban feloszlatta magát. Ferenczi Gábor saját embereivel sem tudott együtt dolgozni az utóbbi időszakban, egyre gyakoribbá váltak az ellentétek, aminek hatására a testület gyakorlatilag képtelenné vált az érdemi munkára.Egymilliárdos visszaélés gyanúja a Spéder-cégeknél
Két, egyenként több mint félmilliárd forint vagyoni kárt okozó szerződést vizsgál a BRFK a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó társaságok által kötött üzletek közül – tudta meg a MagyarIdők.hu. Az iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2016-ban kezdte vizsgálni többek közt a Magyar Posta Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. között létrejött részvényadásvételi szerződést.Ajánljuk még

















