vezető
Szijjártó: nem hátrál meg a magyar kormány az ukrán oktatási törvény ügyében
Látogatást tett Budapesten Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új, botrányos ukrán oktatási törvény lényegét. A megbeszélés után közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter és az ukrán külügyminiszter. Szijjártó elmondta, a magyar kormány a helyi kisebbségek érdekeit képviseli az ügyben, és ha ők azt kérik, hogy Magyarország harcoljon értük, akkor a kormány nem fog meghátrálni. Pavlo Klimkin szerint nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában. A párbeszédnek egyik fél szerint sincs még vége.Elindult a lavina: Döbbenetes szoci összefonódások a Czeglédy-botrányban
Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV nyomozói a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti botrányban. Mindhárman a cég szombathelyi irodájában dolgoztak, már amíg meg nem szűnt. Czeglédy Csaba városába érve azt tapasztaltuk, hogy nyoma veszett a Human Operátor Zrt. székhelyének. Az irodák kiürültek, a cégtáblákat is lefejtették a falakról. Néhány méterrel távolabb a helyi MSZP-irodában, de az azzal szomszédos Oberbankban sem fogadtak bennünket szívesen.Most éppen a közelgő választások miatt kell rettegnünk az oroszoktól
A liberális oldalnak még mindig nem sikerült lekattannia a választási rendszerbe beavatkozó gonosz oroszokról. A szakmai függetlensége miatt elismert Political Capital készített egy igen "alapos" tanulmányt arról, hogy vajon a magyaroknak félniük kell-e attól, hogy Putyinék meghekkelik a Fidesz javára a 2018-as választásokat. Az elemző cég szerint Európának ez a része a Nyugattal ellentétben sokkal nagyobb veszélynek van kitéve, a végén pedig még akár az is kiderülhet, hogy Vlagyimir Putyin maga is több szálon kötődik az oroszokhoz. Itt az ideje tehát ismét rettegni.Budai Gyula a PS-nek: Tovább pénzeli Czeglédyt a baloldal
Rágalmazási pert indít, valamint sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen. A párt ezt arra reagálva közölte, hogy Budai azt állította, a Czeglédy Csaba által üzemeltetett bűnszervezet mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll, és Czeglédy Csaba nem más, mint "a volt kormányfő és a baloldal strómanja". Budai Gyula Gyurcsányék kezdeményezésével kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, az, hogy a DK továbbra is a Czeglédy ügyvédi irodával képviselteti magát a peres eljárásokban, szintén árulkodó jele annak, hogy Czeglédyt a baloldali pártok, politikusok pénzelik.OLAF-vizsgálat indulhat Gyurcsányék mutyigyanús kölcsöne miatt
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az Altus 80 millió forintot adott a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabának.Orbán: Európa közömbös némasága a legveszélyesebb
A felelősség legelőször is azt követeli, hogy kiszabadítsák a politikai korrektségből mindent mindennel összemosó emberjogi szómágia béklyóiból a keresztényüldözés tényét – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Budapesten a keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián. A miniszterelnök felidézte, hazánk más, nagyobb befolyású európai államokat megelőzve vállalta fel a közel-keleti keresztények megsegítését, ráadásul oly módon, hogy a hagyományos humanitárius csatornák helyett egyenesen az egyházakhoz juttatta el a felajánlott forrásokat. A kormányfő arról is beszélt, hogy a világnak meg kell értenie, hogy a keresztényüldözés globális folyamat, a közel-keleti vagy afrikai kegyetlenkedések és tragédiák túlmutatnak önmagukon, és a folyamatok előbb-utóbb Európát, az európai életformát is veszélyeztetni fogják.Magyarországnak nincs szüksége alternatív jobboldalra - PS-interjú Daniel Friberggel, az altright.com alapítójával
Egyre nagyobb befolyásnak örvend világszerte a Trump-kampány idején megismert Alt-Right mozgalom, melynek jelentős személyisége a részben Budapesten élő Daniel Friberg, az altright.com alapítója. A svéd származású publicista szerint Magyarország biztonságosabb, barátságosabb, mint hazája és a politikai közeg miatt a magyar főváros sokkal élhetőbb, így a legszívesebben itt tölti idejét. Úgy véli, a magyar kormány kitűnően végzi a munkáját, így hazánknak nincs szüksége alternatív jobboldali mozgalmakra, ezért munkássága főleg Svédországra és a nyugati demokráciákra fókuszál, ahol mára a túlzott politikai korrektség miatt teljesen kifordult magából a közélet. Bár Friberget a baloldali újságírók gyakran neofasisztának, illetve fasisztának nevezik (akik egyébként a magyar kormányról is hasonlókat gondolnak), ám ez egyáltalán nem tántorítja el attól, hogy a lehető legőszintébben, a politikai korrektséget messze elkerülve fejtse ki véleményét. Új projektjével legfőbb célja, hogy az meghatározó jobboldali szereplővé váljon és a túlságosan mainstreammé váló Breitbart helyébe lépjen.Ajánljuk még

















