vezető
Ezért van bajuk Spanyolországgal a katalánoknak
Úgy tűnik, a referendumok és a kis népek függetlenedési törekvéseinek korszakát éljük. Néhány napja az iraki kurdok döntöttek úgy népszavazással, hogy saját államukban, egy önálló Kurdisztánban szeretnének élni, hamarosan pedig a katalánok nyilváníthatják ki a véleményüket ugyanerről. Spanyolország északkeleti régiója már megtette az első lépést, ez azonban érthető módon nem vívta ki Madrid tetszését. Spanyolország nemcsak elvi alapon ragaszkodik Katalóniához, hiszen a tartomány a spanyol GDP 20 százalékát adja, ami egyáltalán nem mindegy a 2008-as válság óta stagnáló spanyol gazdaságnak. És persze itt van még az úgynevezett „nemzeti büszkeség” is, aminek a gyökere az eredetileg több országból létrehozott Spanyolország esetében inkább egyfajta birodalmi büszkeség.Már tízezerre becsülik a Czeglédy-károsultak számát - Az MSZP ügyvédje kiakadt a bíróságon
Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek, a becslések szerint már tízezerre tehető azok száma, akiket átvert az MSZP előzetesben ülő ügyvédje – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A bíróságon ma tárgyalták volna az egész országot behálózó Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezet-ügy szegedi, makói szálát. Az MSZP ügyvédjének Angliában is jövedelmező vállalkozást kiépítő emberét bilincsben hozták a tárgyalása, amit végül nem sikerült megtartani, mert Arthoffer Zoltán védője durva hasmenésre hivatkozva nem jelent meg. Szabó Bálint bejelentette, Fiák István ügyvéddel közösen kormányzati beavatkozást kérnek a kártalanításba, a lefoglalt vagyon terhére. Czeglédy a bíróság épülete előtt kiakadt Szabó Bálintra, és minősíthetetlenül azt vetette oda neki, hogy "Te meg mi a f....t keresel itt?"Készüljenek a Botka-Vona tévévitára
Botka László MSZP-s, és Vona Gábor Jobbikos miniszterelnök-jelöltek csaphatnak össze az RTL Klub nézői előtt. A hírt a hvg.hu írta meg először szocialista forrásokra hivatkozva, majd megerősítette a Jobbik szóvivője, Jakab Péter is.Puzsér: „A hatalmas melleiért meg az elképesztően szexi lófejéért szerettem Demcsák Zsuzsát”
Puzsér Róbert szerint Demcsák Zsuzsa azért bukott meg, „mert bódultságában elfelejtette, hogy ő nem riporter, csak egy beszélő baba”. A Magyar Nemzet publicistája internetes bejegyzésében azt fejtegette, hogy sosem az eszéért szerette Demcsákot, „hanem a hatalmas melleiért, a gyönyörű, hosszú combjaiért meg az elképesztően szexi lófejéért”.A Czeglédy-sztori I. - Szélhámossággal és ügyeskedéssel az MSZP élvonalába
A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok idején olyan diákmunka-kölcsönző rendszert épített ki Czeglédy Csaba, a szocialisták fenegyereke és néhány bizalmasa, ami egy évtizeden át ontotta a pénzt. A be nem fizetett adókból, majd később a gyerekek béréből lefaragott összegből finanszírozták az akkor kiépülő szoci ifjúsági tagozatot: táboroztattak, bulikat szerveztek, magyarán hálót fontak, toboroztak. A pályát pedig úgy állították át - régi jó szocialista szokás szerint - hogy feléjük lejtsen: átszabták a diákmunka törvényi szabályait, így versenytárssal sem nagyon kellett küszködniük. A multik olcsón kaptak munkaerőt, a később alpolgármester, kampányfőnök, bizalmas ügyvéd és helyi pártvezér Czeglédy pedig gyarapodott és biztosította pozícióját a pártban. Dübörgött a Xénia Láz. Egészen addig, amíg a kormányváltás után be nem zárták a törvényi kiskapukat. A végeredmény ismert: a politikus és nyolc társa milliárdos csalás gyanúja miatt nézheti búsan a börtönablakot, egykori pártbeli cimborái - élükön Botka Lászlóval - pedig leprásként igyekeznek levakarni magáról lebukott elvtársukat.Izraeli-amerikai szakértő: Soros a rabszolgaságot pénzeli, a CEU bolsevik jelleggel működik
Soros György „a pénzével és tekintélyével képes megváltoztatni az Egyesült Államok politikai tájképét” – nyilatkozta a Mandinernek az izraeli származású amerikai Rachel Ehrenfeld, az American Center for Democracy igazgatója. A neokon körökhöz tartozó terrorizmus szakértő szerint Orbán Viktor egyáltalán nem dimenzionálta túl Soros jelentőségét, aki valóban nem csupán egy a sok amerikai milliárdos közül. Ehrenfeld azt mondta: imádja a magyarországi Soros-plakátokat.Hiába pakolt ki a maffiáról és a leszámolásokról, az ügyészség súlyosabb büntetést kér az alvilág Kisbandijára
Súlyosabb büntetés kiszabását kérte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András és társai ügyében a Debreceni Ítélőtáblának megküldött indítványában a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kisbandit első fokon öt év fegyházra ítélte a bíróság, mivel a vád szerint 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Úgy tűnik, Lakatossal nem bánik kesztyűs kézzel a hatóság, annak ellenére sem, hogy a férfi évekkel ezelőtt több leszámolásos ügyben is terhelő vallomást tett az olajmaffia rettegett vezérére, Portik Tamásra, de információink szerint Kisbandi megnevezte a Fenyő-gyilkosság befolyásos, büntetlen előéletű felbujtóját is.Ajánljuk még

















