vezető
Lám: a valódi, keresztény menekülteket nagy szeretettel fogadja Magyarország!
Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken. A miniszter a Szent István-bazilikában azt a 72 közel-keleti keresztény fiatalt köszöntötte, akik a magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben kezdték meg tanulmányaikat különböző magyar egyetemeken. Hogy mit szólnak mindehhez a Soros György pénzén eltartott médiumok és pártok, amelyek szerint a magyar kormány zsigerileg „menekültellenes”, nem tudjuk – de különösebben nem is számít.Hagyó nevetve távozott a bíróságról: jogerősen is megúszta felfüggesztettel a volt szocialista főpolgármester-helyettes
Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a BKV-ügyben a Szegedi Ítélőtábla pénteken. Az ítéletet Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztos felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte. Szerinte a becsatolt okirati bizonyítékok és vallomások alapján meg lehetett volna állapítani a bűnszervezetben való elkövetést, és akkor Hagyó Miklós letöltendő börtönt kapott volna.Pörzse szerint a székelyek ugyanolyan tájékozatlan bunkók, mint a „belhoni” magyarok (Videóval!)
Bár régen piedesztálra emeltük a székelyeket, de be kell látnunk, hogy ők ugyanolyan tájékozatlanok, mint az anyaországi magyarok, és a zenei ízlésük is ugyanolyan katasztrofális (lakodalmas rockot hallgatnak) – erről beszélt Pörzse Sándor volt jobbikos országgyűlési képviselő a Hír TV szerda esti Szabadfogás című műsorában. Pörzse szavaiból azt lehetett kivenni, hogy szerinte a székelyek is ugyanolyan primitív bunkók, mint az anyaországi magyarok.A Czeglédy-sztori II. - Pókhálóként fonja át az MSZP-t a letartóztatott politikus hálózata
Oknyomozó háttérírásunk első részében bemutattuk: Czeglédy Csaba egy bő évtized alatt miként vált a „minden lében kanál” szombathelyi titánból az MSZP kampányfőnökévé, Gyurcsány és egy sor más baloldali politikus ügyvéd-bizalmasává, szocialista királycsinálóvá; és miként használta fel politikai karrierje és háttérországa felépítéséhez az MSZP-s ifjúsági szervezetekkel összefonódó diákmunka-közvetítő hálózatát. Cikkünk második részében bemutatjuk: bár az előzetesben ülő Czeglédy tagadja kapcsolatát az egymásból kinövő, hatalmas tartozást felhalmozó ügynökségekkel, az általa szőtt háló könnyedén felrajzolható.Akár tizenkét évre hűvösre kerülhet a korrupcióval vádolt volt Pest megyei rendőrkapitány
Október végén kezdődik a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Ármós Sándor rendőr dandártábornok és több társa pere a Fővárosi Törvényszéken – értesült a PestiSrácok.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja a korábbi Pest megyei rendőrkapitányt, akit az ügyészek tavaly nyáron több millió forint átvételekor értek tetten. Ha a főrendőrt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár tizenkét év szabadságvesztésre is ítélhetik.Lázár: Miért ér többet egy gazdag amerikai szava az EU-ban, mint egy európai választóé?
Megbukott a kvótarendszer, és érthetetlen, hogy Brüsszel miért erőlteti azt – jelentette ki a csütörtöki kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője a nemzeti konzultáció kapcsán fölvetette: ő azt is a kérdések közé tette volna, miért ér többet egy gazdag amerikai szava az unióban, mint egy európai választóé.Németországban véget ért a demokrácia korszaka - Kiszelly Zoltán a Polbeatben (videó!)
Németországban már nem beszélhetünk valódi demokráciáról, a politikatudomány az ottani berendezkedést posztdemokráciának nevezte el, ahol multicégek vezetői, üzletemberek és politikusok szűk klikkje hozza meg a döntéseket - mondta Kiszelly Zoltán politológus, Németország-szakértő a Polbeatben Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva.Ajánljuk még

















