vezető
Aggódásügyileg a CEU az új köztársaság és sajtószabadság
Egy rendezői mellényes srác éppen eligazítást tartott három másik, rendezői mellényes fiatalnak, amikor megérkeztünk a CEU épületéhez a keddi tüntetés előtt. Talán arra hívta fel a figyelmüket, nehogy nekiálljanak megint magyar anyanyelvű előéneklő nélkül a „Sámi rólu námkülö” rigmusnak. Két öregúr a Momentumot hiányolta, miközben a hangfalakból szólt a zene a színpadnál, hiszen minden balliberális tüntetés egyben woodstock is kell, hogy legyen, színpad és hangfalak nélkül pedig köztudomásúan képtelenség tüntetni. Ráadásul ezek hiányában ugye mire kunyiznának utólag pénzt a szervezők? Megnéztük közelről, hogyan tüntet a CEU érdekében az önmagát népakaratnak kikiáltó pár ezer ember."Ez nem Sorosról szól, ez burkolt zsidózás!" - A PS-Villámvitában esett egymásnak Rétvári Bence és Mesterházy Attila
A lex CEU miatt burkolt zsidózással vádolta meg a kormánypárti honatyákat Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu hétfői Villámvita című parlamenti műsorában. Mesterházy Attila mellett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára volt Szarvas Szilveszter vitapartnere, a KDNP-s politikus azonnal visszautasította a szocialista képviselő vádjait."A haladáshoz szocialista forradalomra volt szükség" - vörös lázban égnek az amerikai liberálisok
Annak ellenére, hogy néhány éve elképzelhetetlen lett volna: bárki is szocialistának vallja magát Amerikában, sőt, a szó maga igen sértőnek számított, úgy tűnik, hogy egyre többen teszik magukévá ismét az irányzatot, különösen a fiatalok körében. A folyamatot remekül szemlélteti a New York Times egyik nemrég megjelent cikke, amely Lenint és a szocialista forradalmat dicséri óvatosan.Megszavazták: Államközi szerződés kell a külföldi egyetemek magyarországi működéséhez
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.Ajánljuk még

















