vezető
Lattmann Tamás a saját szakértőit hozná a pártokéi helyett
A baloldal miniszterelnök-jelölése eddig sokkal inkább a segítő szándékkal felbukkanó kisdobosokról szól, semmint a közösségi akaratról. Ez persze nem független a baloldali ellenzék romos állapotától. Előbb Botka László szabott határozott feltételeket, és az MSZP így is felsorakozott mögé, majd nem sokkal később a kívülről érkező Lattmann Tamás jelezte a baloldali ellenzék felé: hajlandó meghozni azt az áldozatot, hogy a közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.Eredeti útleveleket hamisítva nyithattak számlát Simon Gábornak
Miközben a szakértő szerint eredeti útleveleket hamisítva nyitottak számlát Gabriel Derdak néven, addig a bankfiók vezetői szerint szokatlan módon maga a bankbiztonsági főnök intézte az ügyfélazonosítást a volt szocialista politikushoz köthető bankszámla nyitásakor. Simon továbbra is tagadja, hogy más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást.Üzent a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja: Csak a sajtó nyilvánossága előtt hajlandó megszólalni
"Csak a tárgyalás (amennyiben arra sor kerül) nyilvánossága idején, a sajtó nyilvánossága mellett kívánok az ügyben egy-két dolgot elmondani" - ezt a rövid közleményt juttatta el ügyvédje, Brunner Tamás útján a PestiSrácok.hu-nak a Teréz körúti robbantással gyanúsított, a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban először megszólaló P. László.A 2018-as választásokra készül a szcientológus exelnök
Visszatért a közéletbe a szcientológusok exelnöke, Weith Katalin, aki az általa alapított Magunkért Mozgalommal készül a 2018-as választásokra - írja a Magyar Idők.Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc
A Demokratikus Koalíciót irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint."A szándék nemes, a módszerek megfelelőek" - Interjú Solti Péterrel, a Klik új elnökével
Fél év. Ennyit adott magának Solti Péter a Klebelsberg Központ vezetője. Az EMMI intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa a PestiSrácok.hu-nak kifejtette, hat hónap elég lesz arra, hogy a cinikus hangok, a rendszer bírálói megismerjék őt és a hozzáállását, és rájöjjenek, az elindult vagy folyamatban lévő változások mind-mind az oktatás ergo a gyerekek jövőjét szolgálják. Az új elnök derűlátó a folytatást illetően és nyitott mindenkire, akinek szívügye a közoktatás. A cél, hogy az idei évben megoldódjon minden probléma - például az iskolák elavult fűtésrendszereinek korszerűsítése, vagy az átvett iskolák technikai személyzetének fizetés-és béren kívüli juttatásának kérdése, hogy végre ne a tűzoltás, hanem a fejlődés, a modernizáció legyen terítéken.Így osztotta ki Zárug a begőzölve Stefkázó Gulyás Mártont
Kínos helyzetbe került az ATV Csatt című hétfő esti műsorában Gulyás Márton „civil aktivista”, aki nem tudott válaszolni Zárug Péter Farkas politológus három pofonegyszerű kérdésére: mi a végzettsége, mit dolgozik és ki finanszírozza őt? Zárug azután szegezte Gulyásnak a kérdéseket, hogy a volt krétakörös minden előzmény nélkül egy hazugsággal rágalmazta meg a vele szemközt ülő Stefka Istvánt, a PestiSrácok.hu lapigazgatóját. (A linkelt videón a 13. perctől kezdődik a vita!) Gulyás portálunk megkeresésére sem kívánta elárulni, miből él, és mi a végzettsége, mert szerinte nem ez a lényeg.Két újabb gyanúsított a belügyér korrupciós ügyében
Már hat gyanúsítottja van a korábban a Belügyminisztérium állományába tartozó Ármós Sándor rendőr dandártábornok, volt Pest megyei rendőrkapitány és társai ügyében vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított nyomozásnak – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a közelmúltban bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetéssel meggyanúsított két újabb személy is tagja volt annak az elkövetői körnek, akik a gyanú szerint milliós kenőpénzt adtak át a tábornoknak abban a reményben, hogy az általa hivatkozott befolyásos személyek eljárnak az érdekükben.A Bajnai-kormány tagjait féltve, kémkedés miatt nyomoznak a Svájci Alap ellen
Kémkedés miatt indított nyomozást "ismeretlen tettes ellen" a Nemzeti Nyomozó Iroda Műkincsvédelmi Alosztálya, a bűnöst a Svájci Alap munkatársai között keresik - tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk értesülései szerint az ügy pikantériája, hogy erről a svájciaknak nincs tudomásuk, de még az ORFK sajtóosztályának sem. Az ügyben érintett magas rangú svájci gazdasági szakember, Liliana da Sa Kirchknopf - a Svájci Alap korábbi vezetője - pedig úgy éli mindennapjait, hogy nem is sejti, amit a magyarországi műkincsvédelmisek amúgy "tényszerűen" megállapították róla: kémtevékenységet folytat. Az NNI ráadásul a Bajnai-kormány tagjait féltve nyomoz.Ajánljuk még

















